Az elnök meztelen

„Schmitt paradoxona az, hogy államférfiúi tartást csak azzal szerezhet, ha lemond államfői tisztségéről. Ez az egyetlen út számára: volt elnökként a – tisztségéért lemondása esetén is járó – státusát arra használhatná, például, hogy olyan civil kezdeményezéseket bátorítson és támogasson, amelyekkel az övéhez hasonló disszertációkra derül fény. Olyanokat, amelyek épp a kedélyesen átörökített posztkádári szokásvilágot veszik célba, Schmitt korábbi világát, amelyben a presztízsjavak cseréje úgy ment végbe, hogy bizonyos pozíciók belépőt jelentettek további javak – például doktori diplomák – »olcsóbb«, kedvezményesebb, bónuszkénti megszerzéséhez.

Az államférfiúi nagyságról sok szöveget örökítettek korunkra. Jelenti az értéktudat folyamatos megjelenítésének a képességét a politikai útkeresés cikkcakkjai fölött, jelenti a választási ciklusokon túlmutató tervezés képességét, mindazt, ami még a politikai vereséget is bele tudja helyezni a stratégiai útvonaltervezésbe. És nem utolsósorban: jelenti az önkorrekció erkölcsi képességét az elkövetett hibák nyomán kínálkozó önigazolási logikák ellenében.

Schmitt Pál azonban nem tűnik e képességek birtokosának. Már látszik, hogy magyarázkodása egy lefele vivő spirál, és Schmitt Pál karrierjének a logikája épp e magyarázkodásokban bomlik ki.”