Hogyan legyünk iskolapolgárok

„Egyszerűen nem lehet megúszni azt, hogy itt és máshol a civil közösség megtanuljon helyben hatékonyan fellépni. Hiába mutogatnak sokan az iskola falain kívülre: sem az önkormányzat, sem a pártok, sem senki más nem fog kikényszeríteni olyan belső megegyezéseket, amelyeket csak az érintettek köthetnek egymással. Megegyezni muszáj, másképp ellehetetlenül ez az intézmény (oly sok máshoz hasonlóan), és hiába a patinás név iránti vágyakozás, nagyon is hétköznapi, mai elrongyolódás lesz a vége a huzavonának.

Lehet firtatni a »hivatalos« érdekérvényesítést, a magyar főtanfelügyelő-helyettes felelősségét az akuttá vált konfliktussorozat miatt. (Ilés Ildikó románul válaszol a magyar szülőknek, akik román nyelvű beadványukban kérnek tőle segítséget magyar ügyben. Ezt kapd ki!) De az igazság az, hogy a nagy felelősségek alatt van egy vastag, helyi érdekű nem tudás, nem értés.

Hibáztathatóak-e ezért a magyar szülők? Aligha, a román tanügy évtizedek óta, hagyományosan centralizált. Erre az önállótlanságra vagyunk szocializálódva. Mindig mindent a minisztériumtól vártunk, aztán a tanfelügyelőségtől, aztán az igazgatótól és így tovább. Fordítani a kockán, és fejéről a talpára állítani a rendszert, megtanulni az iskolai autonómiát, demokráciát, az nem egy vagy két napos feladat.

Mostanában olyan divatos »konzultációt« szervezni a magyar pártok, érdekérvényesítők számára. Íme, itt egy remek és valódi feladat: képzéssorozatot indítani szülőknek-pedagógusoknak-diákoknak arról, hogyan működtethető az intézményes autonómia, miből áll az iskolaszék (nem, nem szögből és deszkából), hogyan legyünk iskolapolgárok.”