„A fogyasztói társadalom rendíthetetlen híveként évről évre nem vagyok hajlandó kiakadni a karácsonyi vásáron. Éntőlem mindenki annyi fölösleges tárggyal idegesíti a rokonságot, amennyivel akarja. Jó, a fondükészleteseket, a lábmasszírozósokat, hordozhatódévédéseket, arcszaunásokat és az illatszercsomagosokat kicsit sajnálom. (Viszont az idei vásár slágere, az otthoni tetoválógép mindenképp izgalmasan hangzik.)
Szóval nincsen ezzel bajom, annál inkább szoktam szívrohamot kapni a könyvespultok környékén. Az értéktelen vagy értelmetlen tárgy még belefér valahogy, de amikor a meztelen hülyeséget árulják és veszik, az tud fájni.
A szakácskönyvek uszkve nyolcvan százaléka tartozik ebbe a kategóriába. A hétvégén látom, hogy egy belvárosi étterem séfje is szakácskönyvet írt, ezergrammos műnyomó, ezerszínnyomás, gondos grafikai munka, ajándékminőség. Egy baj van: jártam már egyszer-kétszer az éttermében, és ennek az embernek nem szakácskönyvet kellene írnia, hanem nyilvános bocsánatkéréseket. Abban sem vagyok biztos, hogy egy tojásrántottát el tudna készíteni valódi tojásból, porok és ízfokozók nélkül.”