Ki az a Csurka István?

„Egy csomó darab egész más értelmet, napi aktuális felhangot kap ezek miatt a botrányok miatt. Amikor Kulka János, a Mohácsi-darabban, mint lágerparancsnok, hatalmi gőggel kritizálja a darabbéli János vitéz szellemiségét, ami nem felel meg a Párt elképzeléseinek, akkor mindenki a parlamentre gondolt, ahol a képviselők ugyanezt tették a nemzetis János vitézzel. A nézők beletapsoltak a jelenetbe. Ezek az áthallások erősítik vagy gyengítik a darabokat?

Leszámítva azt az egy napot, amikor visszaszóltam az évadzárón egy provokáló újságírónak, én csöndben voltam az ilyen ideológiai-politikai támadások kapcsán. Az Egyszer élünk gulágos jelenete nemcsak arról szól, hogy a mi előadásunkkal mi történt a Parlamentben, hanem arról, hogy olyan világban élünk, amikor a Parlamentben politikai erők nyilvánítanak véleményt esztétikai kérdésekben. Pártok mondják meg, hogy milyen esztétikai irányt kell képviselnie egy színházi előadásnak. Szerintem ennél elegánsabban nem lehetett volna reagálni erre az abszurd jelenségre. (...)

Ezt fejezte ki a beiktatásakor úgy, hogy világmegváltó színházat szeretne csinálni?

Igen. Nem lehet azt mondani, hogy nem valós ügyekről beszélünk, hogy nincs hatása annak, amit csinálunk. Nagyon élő hely lett a Nemzeti, tényezővé vált, talán társadalmi tényezővé is. Fontosnak tartom, hogy csak akkor készüljön el egy előadás, ha van miről beszélni. Magyarországon sok kibeszéletlen fájdalmunk, hibánk, bűnünk van, amik időnként hullámokban előjönnek. Az biztos furcsa, hogy mi hangosak vagyunk. Nem próbálunk finoman fogalmazni. S ez a témákra és a művészi eszközökre is igaz. Szerintem csak így lehet, igazodva nem lehet színházat csinálni. Most kell hangosnak lenni. Ez nem arról szól, hogy valaki ideáll vagy odaáll politikailag. Azt viszont abszurdumnak tartom, hogy a művészetben ma szitokszó az, hogy liberális. Most ezt nem politikai értelemben értem. Milyen lehet egy művész azon kívül, hogy liberális? Szerintem nem lehet más. (...)

A Hátország-ügyben is állandó téma a Nemzeti. Bizonyos körök szerint, azért kapta meg a Dörner-Csurka-kettős az Új Színházat, mert Alföldit nem tudták kirakni. Így próbálják a radikális jobboldal száját betömni. Ön szerint van ebben valami?

Én nem vagyok fasiszta, nem írok antiszemita cikkeket, még soha nem volt olyan megnyilvánulásom, ami embertársaim bármilyen csoportját valamilyen okból másodrendűnek gondolja, mint ahogy Csurka István teszi. Csodálkoztam is Tarlós István meglepetésén, hiszen Csurka húsz éve ír ilyeneket. Meggyőződésem, hogy a főpolgármester nem olvasta a pályázatot. És mivel konok, makacs ember, most már védi a mundér becsületét. Egyébként, ha ez a kérdés ennyire el volt döntve, szólhatott volna valaki Dörner Györgynek, hogy ugyan, adjon már be egy normális pályázatot. Ne olyannal »nyerjen«, aminek eszmeiségén, színvonalán egész Európa hátrahőköl. A politikai-eszmei részén túl pedig kiderült egy csomó leírt dologról, hogy hazugság. Hazugságokat írt bele Dörner egy hivatalos dokumentumba, mondhatni »okirathamisítás« történt. Egyébként a véleményem nem változott az »Az nem lehet, hogy…« kiáltvány óta, aminek egyik kibocsátója voltam. Képtelenség, hogy ilyen eszméket valló emberek, bármilyen kulturális intézmény élére kerüljenek. Meggyőződésem, hogy Csurkának fogalma sincs, hogy működik egy színház, hogy lehet 3-400 embert esténként bevinni oda. Olvasom, hogy magyar nóta estek lesznek… Szép! Amikor a Sütő-örökösök letiltották a darabokat, inkább azt mondták, Sütő is kommunista volt.  Mindenki, aki nemet fog mondani nekik, az kommunista lesz, zsidó, buzi, hazaáruló. Az nem lehet, hogy bárhová megy most az ember Európába, ez az első kérdés. Kikérem magamnak! Ki az a Csurka István, hogy erről kelljen állandóan beszélnem?”