„Hosszan tudnám még sorolni, hogyan és mitől nem működik a Híradó. Ott van még például a »szendvicsezés«, ami itt nem egy gasztronómiai trükk (és nem is valami liberális pajzánkodás), hanem egy módszer arra, hogy hogyan közöljünk le úgy kormánykritikus részeket egy anyagban, hogy az ne ártson a kormánynak. Hát úgy, hogy három részből rakok össze egy hírt: először a kormánypárt politikusa ismerteti az újabb kiváló javaslatot, majd beadnak egy rövidet az ellenzéki kritikáról, aztán pedig jöhet a szimpatikus, lendületes, humoros miniszterelnök, aki elmondja, miért hallgasson inkább az ellenzéki politikus, miért nem kell komolyan venni, amit az mond. Ugyanez működik egyébként »szakértővel« is: kormánypárti javaslat, ellenzéki kritika, majd jön a szakértő (például egy újságíró a közmédiából), aki elmagyarázza, hogy már megint a kormánynak van igaza.
De persze ez az egész egyre kevésbé fontos. Úgy csökken a jelentősége a köztévé híreinek, ahogy a Fidesz-szavazók száma fogy. És ez a folyamat nem is áll meg mindaddig, amíg a meggyőződés vagy megélhetés diktálta párthűséget nem írja felül a szakmai tisztesség és az okos megoldások iránti vágy. Amíg nem jutnak el ők is oda, ahová az én oktatóm már sok évvel ezelőtt, hogy nem tukmálni kell, nem erőszakoskodni kell, hanem okosan kérdezni és rávezetni a megfejtésre. Na, ja, de ő egy egyetemi tanár, és jót akar. Ezek meg kampányolnak. Szalai Annamária meg sehol.”