Építsük Déva várát?

„Az építésben érdekelt szervezetek a miniszterelnöknek írt nyílt levelükben nemcsak »érdemi és azonnali intézkedéseket«, hanem anyagi és erkölcsi elégtételt követelnek a tönkrement vállalkozások számára. Ha eltekintünk az ilyen felhívások szokásos túlzásaitól, az üzenet akkor is mellbevágó: híven kifejezi az érintetteknek a piacgazdaságról vallott nézeteit. Nem lehet nem emlékeztetni az ágazat képviselőinek dicstelen szerepére az előző évtizedben folytatott gazdaságpolitikában és az építési hitelesek mai kilátástalanságában. Bár a politika és a pénzügyi szféra felelőssége az eladósodási folyamatban aligha vitatható, az építőipar nemcsak haszonélvezője, de maga is legfőbb ösztönzője volt annak. 

A gazdaság meghatározó szereplőinek valós fizető- és hitelképességét meghaladó építőipari kereslet az ágazat számára igen előnyös piacot teremtett. Ez egyrészt az építőipari árakat a valós értékeknél jóval magasabbra emelte, másrészt lehetővé tette a szakmai felkészültséggel nem rendelkező vállalkozások túlburjánzását, végül komoly szerepet játszott abban is, hogy soklépcsős alvállalkozói rendszer épüljön ki. A parttalan hitelezés az árak növekedését, a minőségi szempontok háttérbe szorulását hozta. Az alvállalkozói rendszer legalján lévő, a tényleges építési munkát elvégző vállalkozások az esetek nem jelentéktelen részében még a megérdemelt járandóságukat sem kapták meg. Ráadásul az építőipar – a tevékenység sajátosságából is adódóan – a fekete-szürke gazdaság legfőbb melegágya, így a költségvetés egyensúlyának romlásában is elévülhetetlen szerepet játszott. Mindezek fényében az építőiparban érintetteknek aligha van alapjuk erkölcsi és anyagi elégtételt követelni. Inkább az vethető fel, hogy a bankok mellett miért nem esik szó az építőipar tettestársi felelősségéről.”