„Az elmúlt hetekben egyre többet foglalkozik a (tág értelemben vett) kormányzati kommunikáció az ellenféllel, sokkal többet, mint amit az amúgy a Fidesznek korábban sok hasznot hozó »gyurcsányozás« indokolna. Az alkotmány vitájában szinte minden felszólaló – még az első szónoklatot tartó Kövér László is - a »hiányuk« magyarázatával kezdett, Gulyás Gergely mai záró beszédét pedig azzal indította, hogy Medgyessy Péter 2002-es kormányprogramjával próbált erősíteni az érvelésén. Mindez megítélésem szerint már túlmegy azon a szinten, amit a stratégiai szempontok igényelnek: az ellenféllel való foglalkozás itt már nem egy hasznos politikai húzás eredményeként, hanem sokkal inkább jobb híján, más ötlet helyett, az elbizonytalanodás jeleként történik.
A változás – ha másképp és más mértékben – ismerős lehet. Az eddigi kormányok többségénél egy idő után eljött egy olyan pont, ahol a kormányzás lendületének megtörését hasonló kommunikációs fordulat jelezte. Ennek legerősebb példáját Gyurcsány Ferenc produkálta, aki 2006 után szinte minden megszólalását az ellenzék kioktatására, az ellenzéki politika értelmezésére használta. A hasonlóság azért meglepő, mert a különbségek amúgy ordítóak: a szocialista politikus kormányának tehetetlenségét próbálta elrejteni ezzel (miért nem tudja csinálni), míg a Fidesz éppen a kétharmados rendszerátalakító hév (miért csinálja) kellős közepén váltott erre az üzemmódra. Arról már nem is beszélve, hogy míg korábban az aktuális ellenzéki erő feltámadása megelőzte a kormány odafordulását, most a kutatások szerint ilyesmiről még nem beszélhetünk.”