„Figyelemre méltó az a közömbösség, ahogy társadalom nagyobbik fele szemléli a sajátos törvényalkotási, különösen alkotmányozási folyamatot. Hiába rázza a vészharangot az ellenzék egy része, hiába szerveznek tüntetéseket a Facebookon, hiába ír riasztó elemzéseket néhány jogtudós, politológus, történész, közíró, mintha ez az egész csak kötelező ellenzéki száj tépés, és egy szűk, behatárolható értelmiségi kör siránkozása lenne.
Az átlagállampolgár ekként is kezeli az egész kérdéskört. Ami persze magyarázható politikával szembeni általános bizalomvesztéssel is, bár szerintem ez inkább a civil öntudat és az állampolgári jogtudatosság hiányának tudható be. (...)
Ez az alkotmányozásnak nevezett barkácsolás méltatlan ahhoz a jogászikultúrához, hagyományhoz, amit az egyetemek próbálnak közvetíteni a hallgatóik felé, és később a különböző szakmai szervezetek, egyesületek, kamarák megőrizni. Természetesen a gyakorló jogászok között is vannak elhajlók, a szakma alapvető szabályait megszegők, de a korrupt bírót, ügyészt kíméletlenül eltávolítják a testülettől, az ügyfeleit meglopó, hamis tanácsokat adó ügyvédet is előbb utóbb utoléri a kamara fegyelmi szervezete.
Vajon miként reagálná le az orvostársadalom, ha egy kollégájuk élő adásban, érzéstelenítés nélkül műtene életlen szikével, közben a lekötözött, őrjöngő páciensről folyamatosan azt kommunikálná,hogy valójában ez nem fáj neki, és aki ennek az ellenkezőjét állítja, csak őt akarja lejáratni, az a beteg ellensége és hazudik?”