„A status quo deklarálása a közegészségügyi rendszer kudarcát teszi nyilvánvalóvá. Mert különben amúgy ugyan kinek jutna eszébe mondjuk a valahonnan az őskőkorból itt maradt, és a mostanság mind gyakoribb ár- és belvizek kártétele nyomán azonnal összedőlő vályogtechnika alkalmazásához hasonlóan egy már réges-régen túlhaladott rendszerhez, az otthonszüléshez visszatérni?
Talán abban megegyezhetnénk, hogy amennyiben a kórházi szülés feltételei valóban minden jogos igényt kielégítenének, néhány, a szokatlan viszonyokat mindenáron favorizáló különcöt kivéve aligha jutna eszébe bárkinek is születendő gyermeke, valamint saját épségét, egészségét ily nyilvánvaló kockázatnak kitenni.
Az otthonszülés tudniillik legfőképpen és pontosan erről, nem pedig valami egyébről szól. Az otthonszülő nő és családja, továbbá az e divatot népszerűsítő szülészeti szakszemélyzet ép ésszel tagadhatatlan módon ugyanis a létező legteljesebb biztonságot ígérő, a baj esetén azonnali kórházi beavatkozás lehetőségéről mond le, cserébe ugyan miért is?
Hát persze, ezen az alapon a betegek is szívesebben maradnának inkább jól megszokott, családi környezetükben az ilyen-olyan kórházak helyett. Ezen az alapon valójában már tényleg csak idő kérdése lehet, hogy néhány, a különlegességekhez erősebben vonzódó sebész is előjöjjön, mondjuk az otthonműtés ötletével, szaporítva ily módon az emberek élethez, de főként a halálhoz való kétségtelen joga gyakorlásának eseteit.”