Zsákutca

„A kétharmados mindenhatóság eszményképébe ez a mindenkire, még a legfelső közjogi méltóságok és intézmények szintjére is kiterjedő engedelmesség alapvetően hozzátartozik. Tévedés azt hinni, hogy itt jobboldali, netán európai értelemben vett kereszténydemokrácia épül – ez még akkor sem igaz, ha az orbáni hatalomgyakorlás feltétlen legitimációjához a nem létező KDNP közvetítésével felhasználtatik a „szentesítő” katolikus egyház. A politikai program valójában egy tipikusan kelet-európai módon autoriter rendszer kiépítése, s ez a munka persze némely vonatkozásban merít a két világháború közötti rezsim jellegzetességeiből. A minta elsősorban a Bethlen-féle Egységes Párt országlása; örökkön uralkodó, egyetlen kormányoldal, marginalizált, mondhatni, jelképes ellenzék.

A Fidesz teoretikusai minden bizonnyal úgy vélik, ez a modell csupán a korabeli Európa fasizálódása folytán mondott csődöt; ha egyedül rajtunk múlik, a Kormányzó Őfőméltósága tovább virágoztatta volna az országot. Bárdossy, Imrédy, Sztójay, majd maga Szálasi csak sajnálatos kisiklás volt, afféle történelmi malőr, amit viszont most, lévén más az európai konstelláció, nem kell megismételnünk. A lényegi képlet azonban – vagyis egyetlen politikai erő és akarat évtizedeken átívelő, tökéletesen központosított uralma – a demokrácia díszletei között újrahasznosítható. Ehhez egyedül a jogállam alkotmányos garanciáit, a fékek és ellensúlyok kialakult szisztémáját kell félretolni: ezért sugallják minden eszközzel, hogy a hatályos, kommunista alaptörvényt át kell írni, ezért kap mind nagyobb teret a Szent Korona-tan blablája – hiába bizonygatja szegény Sólyom László az ő állítólagos elefántcsonttornyából (Schmitt Pál szíves meghatározása), hogy nincs az alkotmánnyal semmi baj, mert igenis alkalmas a demokratikus jogállam védelmére. Most már ő is megértette, hogy épp ez a baj vele.

A Fidesz húszas–harmincas évekből klónozott államfelfogása azonban menthetetlen anakronizmus. Nemcsak az egykori történelmi folyamatoknak, hanem a jelen kihívásainak is téves, rossz értelmezése. Átmeneti illúzió. Ahogy Bibó István mondaná: a zsákutcás magyar fejlődés újabb szimptómája.”