„A magyar (vállalkozói) rétegek helyzetbe hozására építene a gazdaságpolitika is, arra a feltételezésre alapozva, hogy a magyar termék és szolgáltatás világszínvonalú és versenyképes, ha úgymond helyzetbe hozzák. Sajnos ez a feltételezés téves, és nem véd a világgazdaság realitásai ellen. Mindenki, aki dolgoztatott már magyar vállalkozóval, tudja, hogy a cégvezetés és a cégkultúra, az esetek döntő részében sok kivetnivalót hagy maga után, megfelelő minőséget pedig csak az kap, aki folyamatos, szinte zaklatással felérő szigorral ellenőriz minden beszállítót és munkafolyamatot. Így nem lehet betörni a világpiacra, a »helyzetbe hozás« eszközéül használt állami költekezés meg sokkal komolyabb forrásokkal sem valami nagy siker.
Lényeges gazdasági változást az hozna, ha javulna a magánszektorban dolgozók, és ezen belül a legálisan dolgozók, valamint az állami újraelosztásból jövedelmet szerzők aránya. Jelenleg ugyanis nincs olyan jelentős választói tömeg, amelyre építve végig lehetne vinni a szükséges, konzisztens, piacbarát gazdasági szabályozási átalakításokat. Pedig az irányok elég egyértelműek, a Fidesz gazdasági háttérembereitől Bokros Lajosig mindenki körülbelül ugyanazt mondja, nagy elmozdulás mégsem látszik - mindenesetre elteszek egy söralátétet jövő ilyenkorra, hátha mégis kifér rá az adóbevallás.”