Zwack Sándor a Mandinernek: nem tudom, láttam-e valaha ilyen gyenge Fiorentinát

2024. augusztus 30. 13:03

Az olasz sajtó szerint is csak nagy szerencsével tudta kiverni a Puskás Akadémiát a Konferencia-ligából az Serie A sztárcsapat. Helyszíni riport Felcsútról.

2024. augusztus 30. 13:03
null
Kiss B. László

Nyitókép: Facebook/Puskás Akadémia

 

Élete talán legnehezebb meccsére készült Hornyák Zsolt és együttese, a Puskás Akadémia FC. A vezetőedző először juthatott volna be a csapatával valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe. A labdarúgó Konferencialiga selejtezőjének 4., utolsó fordulójában egy hete Firenzében elért bravúros 3–3 után joggal reménykedhettek a PAFC labdarúgói, szurkolói a továbbjutásban. Ugyanakkor azért mindenkit óvatosságra intetett a felcsútiak trénere, Hornyák Zsolt a visszavágó előtt kijelentette: még mindig nem ők ennek a párharcnak a favoritjai.

A látottak alapján mégis nekik kellett volna továbbjutniuk. Akárcsak az első mérkőzésen, úgy csütörtökön is a felcsútiaké volt az első félidő, ám míg Firenzében szereztek két gólt a magyarok, addig odahaza mindegyik nagy helyzetet elpuskázták, pedig némelyik ordító volt. Ha a vendégek kapusa, David de Gea nem véd ilyen bombaformában, akkor mi várhattuk volna a Kl sorsolását. Hornyák Zsolt olykor majd fel robbant dühében a kispadnál, a hazai drukkerek meg a lelátón. Simán lehetett volna két- vagy háromgólos a Puskás előnye a szünetben. A helyzetek alapján meg kellett volna nyernie a felcsútiaknak a visszavágót, többször is a kapufa mentette meg a kieséstől a violákat. Az élet sokszor igazságtalan, mert egy kontra után a Fiorentina szerezte a meccs első gólját, és perceken múlott, hogy a Konferencia-liga csoportkörébe jusson. A ráadásban 11-est kaptak a hazaiak, és Nagy Zsolt gólja visszahozta a reményt. A hosszabbításban – kettős emberelőnyben – sem született újabb gól, így 

1–1 után jöhettek a tizenegyesek, amelyben a legutóbbi két kiírásban döntőt játszó Fiorentina volt a jobb, 5–4-re nyert.

David de Geát dicsérte a média

Másnap még az olasz sajtó is arról írt, az, hogy a lilák kiharcolták a főtáblás szereplés jogát, maga a csoda. A Corriere dello Sport arról írt, hogy David de Gea megmentette a Fiorentinát. A neves itáliai sportlap szerint a visszavágó első félidejében csak a spanyol kapuson múlt, hogy nem került ugyanúgy többgólos előnybe az ismét remekül játszó magyar csapat, mint a múlt heti első mérkőzésen.

Ezt is ajánljuk a témában

„De Gea, De Gea, De Gea. Csoda volt, amit az első félidőben művelt a Puskás Akadémia otthonában, és csoda volt, ahogy lezárta a párharcot Szolnoki Roland tizenegyesének hárításával” – írta tudósításában a milánói La Gazzetta dello Sport.

Botrány lett volna Firenzében

Maximálisan egyetértett az olaszok kritikájával Zwack Sándor. A Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának elnöke Firenzében nőtt fel, és köztudottan hatalmas Fiorentina-rajongó.

Zwack Sándor
Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának elnöke is ott volt a lelátón Felcsúton a Puskás Akadémia-Fiorentina Konferencia-liga mérkőzésen
Fotó: MTI/Kovács Tamás

„Ez borzalmas volt, nem tudom, láttam-e valaha ilyen gyenge Fiorentinát életemben. Az elmúlt évek legrosszabb mérkőzését játszották a fiúk a Puskás Akadémia ellen. 

Mivel már jó ideje itt élek, már Budapesthez köt a munkám, az életem, nem látom olyan sűrűn a lilákat élőben, évente kétszer-háromszor jutok el Firenzébe meccsre. De azért nagyjából képben vagyok, a tv-ben többször figyelem őket. A nyáron rendesen kicserélődött a csapat, ám eddig nem érkeztek topjátékosok, a kapus De Geát leszámítva, és emiatt a szurkolók meglehetősen elégedetlenek. Az edző is új, Raffaele Palladino a Monzától érkezett. Tudom persze én is, hogy idő kell még az együttes összeérik, de ezt szörnyű volt látni. A Serie A első két fordulójában, a két újonc, a Parma és a Venezia elleni döntetlennel végződött bajnokikon is akadozott a játék. A Puskásnak meg kellett volna nyernie ezt a meccset. Persze örülök, hogy továbbjutottunk, de azt nem állítom, hogy megérdemeltük. Némi gyógyír a drukkereknek, hogy folytathatjuk a Konferencialigában, hatalmas botrány lett volna Firenzében, ha kiesünk” – nyilatkozta a Mandinernek Zwack Sándor Felcsúton a meccs után.

A Fiorentina játékosai a szurkolóikkal ünnepelnek a továbbjutást érő büntetőrúgás után a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének 4., utolsó fordulójában játszott Puskás Akadémia-Fiorentina mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2024. augusztus 29-én
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Raffaele Palladino, a Fiorentina vezetőedzője elsősorban a csapat védelmét kritizálta.

„Még a szezon elején járunk, és ezen a két meccsen is láthattuk, hogy sok a bizonytalanság a védelmünkben, sok a rossz döntés, ami gólhelyzetet teremt az ellenfélnek. Ennél én is sokkal támadóbb futballt szeretnék látni a csapattól, de így nehéz. Talán ez a továbbjutás kicsit megnyugtatja majd a srácokat és a szurkolókat, és előre tudunk lépni” – mondta a találkozót követően a 40 éves olasz szakember.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2024. augusztus 30. 14:16
De Gea volt a különbség. Meg az óriási mázli. Ha a Puskásnak kicsit nagyobb mázlija van, akkor a meccsen rúgnak annyi gólt, mint a büntetők alatt.
llnnhegyi
2024. augusztus 30. 14:03
Semmit sem számít.
survivor
2024. augusztus 30. 13:56 Szerkesztve
Örök ranglistán :10. Jó, a Puskáshoz képest sztár. Az a baj, hogy az FTC se szerepelt volna jobban, sőt....
survivor
2024. augusztus 30. 13:50 Szerkesztve
Sztárcsapata ? Úgy 10. kb.... most talán 13.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!