Összetartozunk

2019. június 14. 20:33

Nekünk magunkat kell erőssé tenni a szó minden értelmében, mert már nincs hová hátrálni.

2019. június 14. 20:33
Bencsik András
Bencsik András
Demokrata

„A román barbárság olyan, mint az árvíz: szennyes, mindenféle hulladékot is magával sodor, és mindenhová beárad, függetlenül attól, hogy van-e ott keresnivalója, vagy nincs. Következésképpen a román mentalitás csak az erőt ismeri. Ha erőt észlel, kitér, de ha gyengül az erő, menten visszaárad. Románia nem szövetséges állam, mert erősen kétséges, hogy a szó klasszikus értelmében egyáltalán államnak lehet-e nevezni. Formálisan megvannak ugyan a szükséges eszközök, de sem mentálisan, sem morálisan nem rendelkezik azokkal a nélkülözhetetlen képességekkel, amelyek az államot jellemzik.

Egyszerre röhej és vérlázító, ahogy ezek a részeg román barmok megrohamoztak és elfoglaltak egy magyar katonai temetőt. Odanyomakodtak, földbe ásták a maguk ronda betonkeresztjeit. Ám a keresztek alatt nincs más, csak az anyaföld. Oláh katona csontjai ott nincsenek, nem is voltak soha. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az úzvölgyi terrorakcióról ezt mondta: »Ha ezt a barbárságot a román politika nem akarta megakadályozni, akkor az morális botrány; ha nem tudta, az államigazgatási csőd.« Egyetértek Pilhál Tamással, naná, hogy tudta.

Ezt csinálják a románok kezdettől fogva. Azért szórják tele egész Erdélyt a panelkatedrálisaikkal, azért állítanak minden településen szobrot minél több román haramiának és hasonló díszpintyeknek, azért lobogózzák fel a maguk színeivel még a nyilvános vizeldéket is, mert amióta Párizsban a politikai rosszindulat kezükbe adta Európa Tündérkertjét, azóta fenemód rosszul érzik magukat benne.

Mint proli az úri kastély tükörtermében. Csodálják a terem szépségét, ele­ganciáját, évszázados emlékeit, de a drága velencei tükrökben látják saját rondaságukat, és ettől dühbe jönnek.

Ne vesztegessünk sok szót rájuk, nem európai nép, de nem is ázsiai, valami átmeneti jelenség, nem idevalók. Foglalkozzunk inkább magunkkal. Megtapasztaltuk, hogy sem a bölcs önmérséklet, sem a türelmes engedékenység, sem a baráti gesztusok nem érnek semmit. Egyetlen dolog számít. Az erő. Nekünk magunkat kell erőssé tenni a szó minden értelmében. És mert már nincs hová hátrálni, mert már a temetőinkből is ki akarnak űzni, akkor ideje kimondani (hiszen semmit sem veszítünk, de sokat nyerünk általa): vigyázzatok, románok! Egyszer, amikor Erdélyt visszavesszük, számonkérjük majd rajtatok az összes galádságotokat. Mert visszavesszük. Igen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rajgy
2019. június 16. 13:49
Bencsik Andrásnak inkább Orbán felé kellett volna üzenni, hogy ne a szavazatokért menjen Erdélybe, hanem az erdélyi románokhoz is szóljon, hogy: "MEDDIG CIPELITEK MÉG A BUKARESTI KOMCSIKAT A HÁTATOKON??" vagy a szászokhoz: "AZÉRT MERT AZ NSZK KIVÁSÁROLT BENNETEKET, MÉG MEGVANNAK AZ ŐSI JOGAITOK ERDÉLYHEZ!!" (Ceausescu nem vásárolta meg a szászok jogait.) -- És mi van az erdélyi gyökerű magyarokkal? A kivándorlással elvesztették összes jogukat? Ha valaki Londonba áttelepül, nem veszti el otthon minden tulajdonjogát! ERDÉLY LEGYEN ÖNÁLLÓ, MINT FÉNYKORÁBAN!
duzur
2019. június 15. 10:28
Vajon igaz vagy csak balga szóbeszéd, hogy a magyarok mindig széthúznak? Valszeg nem inkább mint más népek.
balbako_
2019. június 15. 06:25
Soha nem mondhatunk le Erdélyről, az erdélyi magyarokról, de hosszú és fáradságos út vezet oda. Kell hozzá sok magyar gyerek, erős magyar gazdaság és erős magyar hadsereg. De főként az elszántság a nem, nem soha gondolat.
Akitlosz
2019. június 14. 22:33
A románokban nem lehet megbízni. Nem csak a magyaroknak nem, másoknak sem lásd csak Románia XX. századi történelmét. Az 1849-ben a szabadságharc alatt a Szolnok !!! megyei románokból álló 67. honvéd zászlóaljat fel kellett oszlatni, megbízhatatlanság miatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!