40 éve, hogy Oroszország és Kuba lerohanta Amerikát – a jobboldali film, amit a baloldal látni sem akar

2024. augusztus 10. 09:44

Patrick Swayze és Jennifer Grey már a Dirty Dancing előtt együtt táncolt John Milius patrióta akció-drámájában. De itt a golyók elől táncoltak el.

2024. augusztus 10. 09:44
Vörös hajnal
Böjtös Gábor
Böjtös Gábor

Nyitókép: MGM

Lényegében már el sem tudjuk képzelni azt a fajta háborút, amit a saját bőrünkön érzünk. Mármint szerencsére! Mert borzalmas lehet, amikor fegyveres megszállók hullanak az égből, majd lövik halomra ismerőseinket és családtagjainkat. A John Milius rendezte Vörös hajnal pedig pontosan így indít. Csak percek telnek el, éppen egy iskolai óra eseményeit látjuk, amikor elszabadul a pokol. Az ejtőernyővel földet érő katonák nemcsak az oktatást tartó tanárral, de a diákokkal is gondolkodás nélkül végeznek. Az indítás így kellően erőteljes, a folytatásban pedig egy csapat fiatal a coloradói hegyekbe menekül, hogy ott élje túl a háborút.

Vörös hajnal
Vörös hajnal (1984 – MGM)

A kommunisták egybe sülnek

A fiktív sztori egyébként azzal indít, hogy miközben az 1980-as évekre az Amerikai Egyesült Államok egyre jobban elszigetelődött a világ többi részétől, szinte mindenhol nagy változások történtek. Nyugat-Németországban például egy zöld párt került hatalomra, Nyugat-Európában leszerelték a nukleáris fegyvereket, a NATO pedig feloszlott. A Szovjetunió ezután egy rossz gabonatermésnek köszönhetően megszállta Lengyelországot, ezzel elkerülve az éhséglázadásokat. 

Majd a szovjetek Kubával és Nicaraguával is szövetségbe léptek, bevonva Salvador és Honduras egészét az újonnan alakuló birodalomba, hogy végül Mexikóban államcsínyt hajtsanak végre.

A jobboldali John Milius egyébként nem volt kifejezetten Hollywood kedvence, ahogy ma Mel Gibson sem az, mindez azonban a rendező producert nem nagyon zavarta, aki amúgy még a nemzeti fegyveres szövetségben is igazgatósági taggá vált. Le sem tagadhatná kötődéseit és hobbiját, hiszen az 1984-es Vörös hajnal érezhetően jobboldali és rendkívül patrióta mozifilm, amelyben lényegében gyerekek harcolnak a megszálló kommunistákkal. De miközben alkotása anyatejként a háborús filmek jellegzetes megoldásait szívja magába, mégis inkább komoly dráma, elrettentő célzattal, valamint olyan elemekkel, amik miatt legalább annyira békepárti, mint harcias.

Ezt is ajánljuk a témában

Csak akkor kapod meg a fegyverem, ha a halott ujjaim közül csavarod ki

Egyfelől példaértékű, ahogy a fiatalok és diákok egy gerilla csapatba verődve nyújtanak egyre nagyobb ellenállást a megszállókkal szemben, másfelől viszont érezni bennük egyfajta A Legyek Ura-hatást, ahogy ártatlanságukat vesztve a háborús gépezet szívtelen eszközeivé válnak. Maga Jed Eckert (Patrick Swayze) is jelentős átalakuláson megy keresztül, de még szembetűnőbb az eleinte csendes Robert (C. Thomas Howell), aki első vadászata után egyre inkább embertelen gyilkológéppé válik, semmint az életéért és szabadságáért harcoló túlélővé.

Vörös hajnal
Vörös hajnal (1984 – MGM, Rex Features)

Mégis, a film két legnagyobb ellensúlyát a fiatalok közé keveredő hivatalos pilóta, amerikai katona, Andy (Powers Boothe), valamint a kubai osztag parancsnoka, Bella (Ron O'Neal) jelenti. Előbbi a fiúknak tesz félreérthetetlen megjegyzéseket, míg utóbbi folyamatosan jelét adja annak, hogy nem érzi magát otthonosan a megszálló szerepében. Maga is kijelenti: ő mindig a felkelők oldalán állt, így vett részt a forradalomban – számára teljesen idegen, elveivel ellentétes a részvétel a szovjet oldalon.

Baloldali utálat

Persze, mint minden erősen jobboldali filmet, a baloldal jelentős részben ki nem állhatja a Vörös hajnalt. Hogy lehetne szeretni, mikor mozgatórugói a hazaszeretet, a patriótizmus, a hit? A filmet betalálták már mindennel, így kezdve onnan, hogy már az elképzelés is blődség. De azért bízzunk benne, hogy ők is tisztában vannak azzal, hogy mindez fikció, ahogy szuperhősök sincsenek, sőt alien sem létezik (mert a Földön nem él ilyen – csakazértis).

Ezt is ajánljuk a témában

De az általában felhangzó kritikák olyanok, mintha egy percig sem figyeltek volna a nézők. Rendszeresen felbukkan a gondolat, hogy persze, mert senki nem vette észre a repülővel érkezőket. Közben meg az amerikai pilóta pontról pontra meséli el a háború részleteit, ami azzal indult, hogy civil gépeken, titokban kezdtek beszivárogni az ellenséges katonák, majd mindent bevetettek a szovjetek, így például az atomot is. Nemcsak a nagyvárosokkal, de az egyetlen szövetségessel, Kínával szemben is. Ami a filmtörténelem egyik legjelentősebb jelentéktelen mondata. 

És ott van az a kritika, hogy mégis hogyan képesek a diákok bekerítő hadműveletre és egyéb trükkökre, mikor az első percekben pontosan erről van szó, ezt tanulják a gyerekek a suliban.

A 2012-es remake egyébként kifejezetten a kikezdhető ponton javít, hogy a fiatalok mégis honnan ismerik olyan jól a fegyvereket, elvégre Chris Hemsworth katonaként tér haza a megszállás idején – minden másból viszont veszít közben, hogy a drámát és a háború borzalmának bemutatását látványos akcióorgiára cserélje. Pedig pont ez a része a legerősebb az eredeti Vörös hajnalnak. És Istenbizony, szívesebben gondolok arra, hogy a kényszer hatására és hogy túléljenek, némi gyakorlással kitanulták az elorzott fegyverek használatát, minthogy bugyuta felhangokat kapjak egy olyan háborúellenes háborús filmben, amely kisebb hibái ellenére a VHS-korszak egyik kedvencévé vált.

Farkas helyett rozsomák, Dirty Dancing helyett Vörös hajnal

Miközben Izrael kicsit távolabb harcol a mindennapokban, a szomszédban pedig az orosz-ukrán háború zajlik, nehéz a téma hősi oldalát nézni, és sokkal inkább az jár az ember fejében, hogy nem is hangzik olyan jól az az idézett mondat a fegyverről, ha mellette egy, a fegyverét szorongató halott hever. 

A háború borzalmas. Valahol ez is a film üzenete, már a patrióta érzelmek mellett, amik szükségesek ahhoz, hogy ne hagyjuk magunkat és a hazánkat. 

De üzenet ide, patriótizmus oda, az 1984-es Vörös hajnal önmagában egy izgalmas háborús dráma, olyan fiatal színészekkel, mint Patrick Swayze, Charlie Sheen, Lea Thompson (Howard a kacsa és Vissza a jövőbe filmek – nem mellesleg a színésznő ezen a forgatáson érezte magát a legjobban), Jennifer Grey vagy Harry Dean Stanton (Kelly hősei, A nyolcadik utas: a Halál, Menekülés New Yorkból, Christine, Halálsoron).

John Milius már ezzel a filmjével beírta magát a történelembe (nem véletlen, hogy remake is készült), pedig ott a Conan, a barbár, ami már csak popkulturális okok miatt is kifejezetten jelentős. Vagy éppen forgatókönyve miatt a szintén hamarosan születésnapját ünneplő Apokalipszis most, ami ugyanúgy nem panaszkodhat a hatásai miatt. Mégis, Milius a kilencvenes évekre szinte megvetett karakterré vált a liberális Hollywoodban, filmjét is szeretik támadni. De ez ugye kimondottan jellemző, és nem is kell Mel Gibsonig menni: ott van Ákos, akit szintén nem a tehetség hiánya miatt szokás kikezdeni.

Ezt is ajánljuk a témában

A Vörös hajnalra visszatérve: VHS-en számtalanszor újranéztem fiatalabb koromban, ezért tartottam tőle, hogy az elfogultság beszél belőlem, de mivel az is ugyanúgy élvezte a megtekintését, aki 48 évesen még soha nem látta, nyugodtabb vagyok. Ez egy különleges film, aminél a színészek külön a zöldsapkásoktól kaptak kiképzést a forgatáshoz, és aminél a Marvel hőséhez hasonlóan és hasonló okokból a magyar szinkron farkaskölykökre cserélte a rozsomákok elnevezést. Mindent összevetve pedig ez is egy olyan születésnapos, mely megérdemli az ünneplést. Ahogy egy minőségi kiadást is megérdemelne. 

De a hazai filmviszonyok mellett ez manapság nagyobb fantasy, mint az, ami a filmben zajlik.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
strangereister
2024. augusztus 16. 12:53
Hogy kerülnek az ország közepére az oroszok? És miért? Rettenetesen unalmas, nagyon-nagyon kínosan rossz. Ostoba reaganista propagandafilm, amit nem kisebb személy rendezett, mint a Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) akkori elnöke.
kircike
2024. augusztus 10. 12:58
lajajakab11 FÉLkegyelmű: Mennyi guruló dollárt kaptál ezekért a balfaszságaidért? HAZAÁRULÓ FASSZOPÓ!!!
I_Isti
2024. augusztus 10. 10:55
“ A vadászirányítás és a kötelékvezér közötti félreértés késleltette egy Mustang köteléket megtámadását, ezért azok hátulról a napból támadva megtizedelték a vegyes köteléket. 8 magyar és legalább 9 német Bf 109 zuhant le. Két magyar pilóta meghalt Molnár László hadnagy és Nyemecz János zászlós). Mindkettőjüket ejtőernyőn függve lőtték agyon az amerikai vadászok.”
Kovács Ubul
2024. augusztus 10. 10:45
A "megvetett" rendező 90-es filmjei: Flight of the Intruder Geronimo: An American Legend Clear and Present Danger
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!