Cukik, de károsak

2024. június 19. 22:14

A látszat néha csal: kedves állatkák, mint a nutriák vagy a mosómedvék is lehetnek veszélyes, invazív fajok, és egész régiók élővilágát felboríthatják.

2024. június 19. 22:14
Two,Nutria,That,Doll,On,The,Bank,Of,A,Stream.
Gózon Ákos

Nyitókép: Shutterstock 

Szőrösek, kedvesek, sőt, könnyen az emberhez szoktathatók – ki gondolná, hogy veszélyesek lehetnek? No nem elsősorban az emberre: jövevényekként, inváziós fajként sokkal inkább az általuk elfoglalt élőhelyek növényzetére és a hazánkban élő őshonos állatokra. Az amerikai származású hódpatkány – ismertebb nevén nutria – az utóbbi másfél évtizedben egyre agresszívebben terjeszkedik Magyarországon. Elsősorban hazánk nyugati részén, a vizes élőhelyek mentén növekszik az állománya. A Szigetköztől Somogyig, Zalától Mohácsig és az Ipoly mellékén egyaránt él, de már Szolnoknál is meg­találták a példányait – foglalja össze a nutriahelyzetet Farkas Csaba, a Természet Világa folyóirat szakírója.

A nutria kiválóan urbanizálódik, például Mosonmagyaróváron és Győrben éppúgy élnek kézhez szoktatott állatok, mint a tatai tavaknál, sőt Budapestnél is megtalálható. Terjeszkedésének nem látszik a vége, a szomszédos országokból, Ausztriából, Szlovéniából, Horvátországból is érkeznek hozzánk folyamatosan egyedek – vázolja Katona Krisztián, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének docense.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!