Mindig meglepte a világot, hogy a magyarok őszintén mernek beszélni – Koltai Lajos a Mandinernek

2023. december 03. 06:56

A Jóisten valahogy mindig velem volt, folyamatosan a jó felé terelt – mondja Koltai Lajos operatőr-filmrendező. A Malénával egykor az Oscar közelébe jutó művésszel Semmelweis című új filmje kapcsán elhivatottságról, legendás magyar filmekről és nemzetközi sikerekről, színészi odaadásról és az életen át elkísérő anyai szeretetről beszélgettünk.

2023. december 03. 06:56
null
Őry Krisztina
Őry Krisztina

Egy hónappal ezelőtt tért vissza az Egyesült Államokból, ahol két helyen, New Yorkban és Los Angelesben is bemutatták a filmet. Milyen volt a fogadtatása a tengerentúlon?
New Yorkban az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára időzítettük a bemutatót, a vetítést a Museum of the Moving Image nevű helyszínen tartottuk. Ez egy legendás hely a Kaufman stúdió szomszédságában, ami a Paramount Pictures gyártóbázisa volt egykor, csupa nagy film készült ott. Büszkeség volt éppen ezen a helyen bemutatni. Dugig volt a terem, rengetegen eljöttek, írók, színészek, producerek, sőt nagykövetek, hivatalos meghívottak is. A vetítés végi döbbent csöndből érezni lehetett, hogy hat a filmünk. Több jelzést is kaptunk, hogy érdeklődnek a forgalmazás iránt. Los Angelesben egy héttel később a magyar filmfesztiválon szerepelt a mű, és három díjat is elnyertünk vele.

Az egyetlen, amiről beszélni érdemes, a szeretet. Ha van még egyáltalán értelme. Hiszem, hogy van”

Az, hogy máris nemzetközi érdeklődés övezi, nyilván a témaválasztásnak is köszönhető: Semmelweis nevét világszerte ismerik, Puskáséhoz mérhető az ismertsége. Kinek az ötlete volt a film?
Lajos Tamás producer keresett meg, régi álma volt, hogy egyszer filmet készíthessen az anyák megmentőjéről. A legendás szülészorvosnak 28 helyen áll szobra a világon, számos film született már róla. Jómagam hatéves voltam, amikor a Bán Frigyes-féle film 1952-ben elkészült, és az 1938-as alkotást is ismertem Uray Tivadarral. Semmelweisről azonban nem sokat tudtam.

Fotó: Szupermodern Filmstúdió 

Mi fogta meg a történetében? Életének csak egy részét, az 1847-es év történéseit követi a film, nem tér ki például a halála körülményeire.
Azt próbáltuk megfejteni, ki is volt Semmelweis valójában, mit vitt véghez, és mi a felfedezése igazán. Amilyen kicsinek tűnik, olyan óriási, amit kitalált. A bécsi közkórház szülészeti klinikáján rájött, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozzák azzal, hogy boncolás után fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandósokat. Miután rájött a legszörnyűbb dologra, hogy ők maguk viszik át a hullamérget a szülő nőkre, vagyis ők a tragédia okozói, elkezdte kutatni, mivel lehetne ezt kivédeni. Mindenféle szert öntött a kezére, de semmi nem segített, mindig ott maradt az az átütő szag az ujja hegyén. Akkor jön az ártatlan, szép felfedezés: a szállásadója épp mos a teknőben, amikor Semmelweis meglátja, megkérdezi, mi van a tégelyben, majd a teljes üveg fehérítőt beleönti a vízbe, és elkezdi benne mosni a kezét. És egyszer csak eltűnik a szag. Onnantól, hogy bevezetik a klórmeszes kézmosást, drasztikusan visszaesik a halálesetek száma.

Mindegy, hogy a körülmények rosszak, hogy az emberek cserben hagynak, ha végig akarsz menni a saját utadon, és kitartasz, sikerülhet”

A bemutatón úgy fogalmazott, nem tudományos filmet akart készíteni, hanem az embert kívánta bemutatni. Milyen ember volt Semmelweis Ignác?
Abban volt különleges, hogy mániákusan tudni akart mindent, ahhoz pedig a dolgok mélyére kell menni. Nem hagyta nyugodni a sok haláleset, és elkezdte boncolni a meghalt édesanyákat, amit nemigen csináltak előtte. A boncolást egy német orvostól tanulta, aki harmincezer testet boncolt. Ugyanezzel az elszántsággal eredt ő is a rejtély nyomába. Érezte, hogy az igazi titok „bent” van, valószínűleg bennük, ők csinálnak valamit rosszul, de senki nem akarta megérteni és tudomásul venni. Azt akartuk megmutatni az ő alakján keresztül, hogyha az ember előre akar jutni, bármilyen pályán akadályokba fog ütközni, de ha van benne erő és szenvedély, ami hajtja, megtalálhatja a célba vezető ösvényt. Semmelweist szakmailag nem ismerték el, saját főnöke, Klein doktor akadályozta leginkább, de ő ment előre a maga útján. Ezt a karaktert, ezt a magatartást akartam felmutatni.

Fotó: Szupermodern Filmstúdió 

Ugyanezt az elszántságot hallhatjuk ki a friss Nobel-díjasaink, Karikó Katalin és Krausz Ferenc megszólalásaiból is, nemhiába hasonlította hozzájuk a legendás orvost Csák János miniszter a New York-i bemutatón.
Amikor átvettem az életműdíjat Los Angelesben, a köszönőbeszédben felidéztem egy híres amerikai színésziskolát, ahova visszajárnak be­futott színészek is, mint Paul Newman vagy Meryl Streep. Az egyik bevált gyakorlatuk, hogy a Hamlet monológját kell mondania valakinek, miközben a többieknek az a feladatuk, hogy őt akadályozzák. Bármit tehetnek vele, félrelökhetik, leönthetik, kihúzhatják alóla a szőnyeget, de neki megállás nélkül mondania kell a monológot, a lehető legtisztábban, legodaadóbban. Erről szól Semmelweis története is: mindegy, hogy a körülmények rosszak, hogy az emberek cserben hagynak, ellened fordulnak, ha végig akarsz menni a saját utadon, és kitartasz, sikerülhet. Engem is ez vezetett egész életemben. Az én pályámon is voltak nehézségek, akadályok, találkoztam irigységgel, gyűlölettel, de ezeken túl kell lenni.

»Maga nagyon bátor ember« – mondták, pedig nekem csak követnem kellett, amit Kertész megírt”

Hogyan esett a választása a címszereplő Vecsei H. Miklósra?
Nehéz folyamat volt, mire megtaláltam őt és a női főszereplőt, ma már tudom, nem játszhatta el más. Emlékszem, amikor először találkoztak ketten, Szakács Györgyi ruhatervezőnk, akivel együtt csináltuk annak idején a Sorstalanságot és az összes Szabó-filmet, behozott egy öltönyt, egy abból a korból valót, feladtuk Miklósra, és rögtön úgy éreztem, itt áll előttünk Semmelweis. Tökéletesen állt rajta, le sem akarta venni. Felvettünk egy kisebb jelenetet, és olyan szép lett, hogy tudtam, jól döntöttem. Csodálatos volt a közös munka, lenyűgözött Miklós közvetlensége, természetessége, ahogy odaadta magát a szerepnek. Nagy Katica alakítását is ki kell emeljem, a legmagasabb színvonalú amerikai színésznőkéhez tudom csak hasonlítani. A filmben egyébként nagyon erősek a női karakterek, ahogy a történet során fejlődnek, érzelmi hullámvasúton mennek végig. Nem könnyű feladat megformálni őket.

Fotó: Szupermodern Filmstúdió 

Hogyan zajlottak az orvosi jelenetek felvételei? Olyan élethűen elevenednek meg ezek a képek, hogy egyesek a vetítésen elfordulnak a véres látványtól.
Az ország egyik legjobb boncnoka tanította meg a főszereplőnket, hogyan kell a szikével bánni. Amikor először a kezembe került a forgatókönyv, és láttam a sok boncolást, arra gondoltam, hogy fogjuk-e ezt bírni. Tartottam tőle, pedig főiskolás koromban készítettem egy orvosi dokumentumfilmet. Máriássy Félix tanárom kért meg rá, hogy a Madarász utcai kórházban vegyek filmre egy műtétet, amelyet egy orvos barátja végzett. Egy kislánynak tüdő- és szív­összenövése volt, egy különleges műtéttel kellett szétválasztani. Fogtam a kézi kamerát, kaptam egy tekercs filmet, és megcsináltam. Végig a műtéti területen belül forgattam, de később nem voltam képes visszanézni a felvételeket, mert rosszul lettem a látványtól. Amíg dolgoztam, nem zavart. Most, amikor a filmünk muszterét néztük otthon, épp ott volt nálunk a bejárónőm, egy egyszerű asszony Erdélyből. Odahívtam, hogy nézzen bele. Azt mondta: „Koltai úr, még az életemben ilyet nem láttam, azt kell hogy mondjam, ez a maga szörnyűségében is gyönyörű!” Azt hiszem, valóban sikerült esztétikusan ábrázolni a véresebb jeleneteket is.

A Maléna a személyes Oscar-jelölést is meghozta nekem”

Ha már a főiskolát említette: mesteréről, Illés Györgyről mindig a legnagyobb rajongással beszél. A főiskola elvégzése után rögtön együtt dolgoztak Fábri Zoltán Hangyaboly című filmjének a forgatásán. Mire a legbüszkébb az elképesztően gazdag életútból?
Negyven éve vagyok a pályán, csodálatos dolgok történtek velem, fantasztikus sikerek, a legjobb emberekkel dolgozhattam együtt. Magyarországon szinte minden nagyobb filmrendező partneréül hívott Gábor Páltól Kovács Andrásig, Dárday István, Maár Gyula, Gothár Péter. Mindenkivel emblematikus értékű filmeket készítettünk, mint például az ötvenes évek világát megidéző, fantasztikus Angi Verát. Vagy ott a Déryné, hol van? című film, amiért Törőcsik Mari Aranypálmát kapott Cannes-ban. Dolgoztam Mészáros Mártával is, négy filmet forgattunk közösen, az Örökbefogadás volt az első magyar film, amely elnyerte az Aranymedvét Berlinben.

Aztán jött a Szabó Istvánnal való találkozás és vele az Oscar-jelölések…
Csodás évek voltak Pistával, négy közös filmünk is Oscar-esélyes volt: a Bizalom, a Mephisto, a Redl ezredes és a Hanussen, mindegyik benne volt az öt Oscar-jelölt között, a Mephisto meg is kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart, a magyar játékfilmek közül elsőként. Aztán következett a Gothár-féle időszak, a Megáll az idő őrületes sikere a világban. A mai napig ha Amerikában forgatok, mindig akad valaki, aki megkérdi súgva: ez az a pali, aki a Megáll az időt forgatta?

Fotó: Mandiner / Földházi Árpád

Hogyan került a nemzetközi filmes vérkeringésbe?
Valójában az Angi Verának köszönhetem, hogy eljutottam Amerikába. Valaki látta a filmet, majd négy évre rá megkeresett, hogy olyan mély nyomot hagyott benne, hogy neki az az operatőr kell, aki így látja a világot. Ebből lett egy Mexikóban forgatott film, Liv Ullmann-nal a főszerepben. A mephistós időszak után aztán tényleg beindult a külföldi karrierem. Először Németországban forgattam többször Klaus Maria Brandauerrel, aki ragaszkodott hozzám, majd Amerikában kezdtem filmezni. A legnagyobb színészekkel és rendezőkkel dolgozhattam együtt, mint Sean Connery, Richard Harris, Shirley MacLaine, Walter Matthau vagy Jack Lemmon. Elképesztő dolog, hogy ennek mind részese lehettem, olyan élmények ezek, amelyek csak keveseknek adatnak meg.

Szeptemberben a Budapesti klasszikus film maratonon vetítették egyik kedvencét, a Malénát. Annak is érdekes története van, elmesélné?
Egyszer csak kaptam egy megkeresést Olaszországból, hogy a Cinema Paradiso rendezőjével, Giuseppe Tornatoréval forgassak. Az eredetileg felkért opera­tőr, a világhírű Dante Spinotti ajánlott maga helyett engem, ami külön jólesett. Ez volt Az óceánjáró zongorista legendája című film, amit aztán a Maléna követett. Valóban nagyon közel áll a szívemhez, és a személyes Oscar-jelölést is meghozta nekem; kis híján meg is kaptam a díjat.

A filmrendezés hogyan találta meg?
A Jóisten valahogy mindig velem volt, folyamatosan a jó felé terelt. Kertész Imrével találkoztak az út­jaink, és ő úgy döntött, hogy a Sorstalanságot nekem kell megrendeznem. Elmentem hozzá egy magánbeszélgetésre, és elmondtam, hogy mit akarok csinálni, erre azt felelte, végre valaki érti, amit írt. A könyv valóban nehéz olvasmány. A Sorstalansággal aztán berobbantam Amerikában, remek fogadtatása volt, az összes nagyvárost végigjártuk vele. „Maga nagyon bátor ember” – mondták, pedig nekem csak követnem kellett, amit Kertész megírt. Onnantól elkezdtek rendezőként is számontartani. Így kaptam meg az Este című amerikai film rendezésének lehetőségét olyan sztárszereplőkkel, mint Vanessa Redgrave, Glenn Close és Meryl Streep.

Gyakran beszélünk a magyar filmművészet aranykoráról, amikor olyan, a sorsunkat, történelmünket bemutató emblematikus filmalkotások születtek, amelyekhez ma is mérjük magunkat. Mi volt az erősségük ezeknek az ikonikus filmeknek?
A legfontosabbnak azt tartom, hogy őszintének kell lennünk magunkhoz és a történetünkhöz, amit elmesélünk. Mindig az lepte meg a világot, hogy a ma­gyarok milyen őszintén beszélnek a saját dolgaik­ról. Egészen Bacsó Péterig visszamenőleg: sokra tartották, hogy valaki ilyen tisztán mer beszélni. Ettől voltunk érdekesek, és ma is érdekesek vagyunk. A világ persze mindig változik, nem lehet tudni, hogy a közönség épp mire rezonál, mit fogad be. Így volt ez a Mephistónál is: meg se fordult a fejünkben, hogy Oscar-díjat kaphatunk érte. Egyszer csak a világnak érdekes lett, hogy így beszélnek Európában. A Megáll az időért pedig egyszerűen odavoltak, évekig utánozták.

Jó ideje slágertéma a történelmi filmek kérdése: az angolszász világban minden kisebb történelmi eseményt filmre visznek, mi pedig valahogy nem aknázzuk ki a történelmünk adta témákat. Ezt az adósságot kívánja most törleszteni a Káel Csaba vezette filmtámogatási rendszer. Ön szerint mi a jó történelmi film titka, és milyen korszakot, milyen nemzeti hősöket érdemes vászonra vinni?
Nem tudom, mihez kell nyúlni, vajon a Hunyadiak a jó téma vagy más, de a kisebb történetek gyakran többet mondanak, mint a nagyok. Meggyőződésem, hogy a nagy történelmi mozgások árnyékában megbúvó emberi sorsok legalább olyan érdekesek, és közelebb tudnak jutni a nézőhöz. A kicsit érdemes megmutatni, mert abból jobban kezdjük majd megérteni a nagyot. Ha közel kerülünk valakihez, abból a szimpátiából, amivel őt nézzük, tisztább lesz a nagy kép is. Tele vagyunk történetekkel, ezekről úgy kell beszélni, hogy érzelmileg ne tartsuk távol magunktól. Én mindig érzelmes voltam, a Sorstalanságban is. Kertésszel egyetértettünk: érzelmesek lehetünk, de szentimentálisak soha, ezt be is tartottuk.

A mai napig ha Amerikában forgatok, mindig akad valaki, aki súgva megkérdi: ez az a pali, aki a Megáll az időt forgatta?”

Van valami, amit mi Közép-Európából tudunk mondani a világnak?
Régi mániám a nagy gyújtópontok bemutatása, hogy miként keresztezték egymást a történelemben a különféle magyar sorsok. Különösen a két világháború között, amikor az egyik család elment, a másik visszajött, vagy soha nem tért vissza. Ahogy a Szabó-féle A napfény ízében ülnek az asztal körül, és cserélődnek a nevek. Valakit elvisz a történelem, aztán befúj valaki mást a helyére, és egyszer csak ő is a család tagja lesz. Gyönyörűséges, ahogy az irodalom építkezik ebből a két világháború közti furcsa, őrületes világból. Abból, hogy ki hogyan viszonyul a hazához, a testvéreihez, a gyökereihez, elképesztő, szinte hihetetlen történetek rajzolódnak ki.

Ezek szerint töretlenül hisz a film erejében?
Azért megyünk moziba, hogy a sorsokkal azonosuljunk. Ha egy pici jelet kapsz, amin keresztül el tudsz indulni, talán választ kapsz a saját kérdéseidre is.

Vannak újabb tervei?
Van egy Láthatatlan híd című regény, amit nagyon szeretnék egyszer filmen feldolgozni. Fantasztikus könyv, egy Julie Orringer nevű amerikai hölgy írta, akinek magyar gyökerei vannak. A történet 1938-ban indul, egy fiú elmegy Magyarországról Párizsba építészetet tanulni, aztán közbeszól a történelem, mindenféle nehézségbe ütközik, de folyamatosan magyarokba botlik, akik így vagy úgy segítik őt. Van egy szerelmi szál is, aztán hazatér, jön a háború, satöbbi. A történet a szeretetről, az összetartásról szól, arról, hogy amikor egy család már csak nyomokban van meg, mert mindenkit elvisz a történelem, akik maradnak, azok össze­szorított ököllel, egymás kezét fogva összetartanak. Jó volna megcsinálni, annyira a mienk a történet.

Igaz, hogy Tesláról is forgatna filmet?
Van egy elképesztő forgatókönyvem, amit nekem írtak, Magyarországon játszódik.

Alkotó emberként hogyan éli meg a mai vészterhes időket, a járványt, a háborút?
Nagyon rosszul, magánemberként is, nemrég veszítettem el a feleségemet, akivel 52 évig voltunk házasok. Van négy szeretni való, komoly, felnőtt unokám, a gyerekeimmel, a nővéremmel összetartó banda vagyunk, igyekszünk minél többet együtt lenni. Régóta mondom, hogy a világ rossz irányba megy, ez nem változott, és semmi jele nincs annak, hogy meg lehetne fordítani. Az egyetlen, amiről beszélni érdemes, a szeretet. Ha van még egyáltalán értelme. Hiszem, hogy van. Én ebben nőttem fel, otthon is szeretet vett körül. Van egy semmihez nem hasonlítható érzés, ami édesanyámhoz kötődik. Szegények voltunk, egy fizetésből éltünk, két nagyszülővel. Anyukám egész életében varrt, arany keze volt: amit odahordtak, azt éjszaka a konyhaasztalnál megvarrta. Csodát varázsolt a semmiből, igazi magyar módra. Este lefekvéskor odabújt mellém, mert tudta, hogy csak így alszom el. Megvárta, amíg elnehezedem, aztán ment vissza varrni. Soha nem felejtem el azt a melegséget, ahogy fekszünk egymás mellett az ágyban az alkonyatban.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával és a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült romantikus történelmi dráma Semmelweis Ignác életét és munkásságát dolgozza fel. Az 1847-ben Bécsben játszódó történetben a szülészeti klinikán titokzatos járvány tizedeli a gyermekágyas nőket. A fiatal magyar orvos a hagyományos elméletekkel szembeszállva próbálja meg legyőzni a kórt, s egy osztrák bába nem csak a szakmai küzdelemben lesz társa. Közben a vaskalapos vezetés mindent megtesz, hogy megvédje tekintélyét a megszállott doktor felfedezésének következményeitől. A film rendezője Koltai Lajos, a producer Lajos Tamás, Semmelweis Ignácot Vecsei H. Miklós alakítja. Partnere mások mellett Nagy Katica és Gálffi László. Az operatőr Nagy András, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta. „Semmelweis élete magánéleti okból is közel áll a szívemhez. Nagyapám harminckét évig volt Pécsen szülészprofesszor, a Jóisten után Semmelweis Ignác volt a második, akit a legjobban tisztelt – én ebben nőttem fel” – nyilatkozta Lajos Tamás producer.

***

Koltai Lajos
1946-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Fő­iskola operatőr szakán Illés György tanítványa volt. Kezdetben dokumentumfilmeket készített, később a legnevesebb magyar filmrendezőkkel forgatott. 23 éven át Szabó István állandó munka­társa, 14 filmet készítettek együtt. Ő fényképezte az Oscar­díjas Mephistót. Rendezőként a 2004-es Sorstalansággal mutat­kozott be, mely Kertész Imre Nobel­-díjas regényét elevenítette meg a filmvásznon. A Maléna című film operatőri munkájáért Oscar-­díjra jelölték. Róla nevezték el az általa használt különleges meg­világítási eljárást, a lajosingot. Lényege, hogy a szereplők közelében lévő bútorokra irányított (és ezáltal megfestett) fény adja a különleges hangulatú megvilágítást. Tagja az Oscar-díjat osztó amerikai film­akadémiának és az Amerikai Operatőrök Társaságának. 2021 szeptemberétől a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendezői mesterképzés osztály­vezető tanára.

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád



 

Kapcsolódó cikkek

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2023. december 05. 08:37
Emberből van. Ahogy a fénnyel, árnyékkal alkot és vászonra rakja a levegőben úszó porszemeket, amint egy véges vagy egy végtelen térben aláhullanak, művészi, olyan, mintha lassítva láthatnánk az idő múlását vagy a pillanatban ragadását.
B_kanya
2023. december 04. 11:06
"Zsibek Zsoli 2023. december 03. 08:57 Ez az ország távolról nézve jelentéktelen, közelről förtelmes." Akkor mit keresel még itt? Ja, havi 500-at dollárban?
kobi40
2023. december 03. 12:10
Ahogy a szutyok ex-tévések, ex-filmgyáriak gyalázzák, ekézik a filmet, a főszereplőket, Koltait, Semmelweist, az maga a kloáka. Szívből gratulálok mindenkinek, akinek köze van ehhez a csodálatos MŰVÉSZFILMHEZ! Rólunk szól, magyarokról.
Zsibek Zsoli
2023. december 03. 08:57
Ez az ország távolról nézve jelentéktelen, közelről förtelmes. A bugrisok földje.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik