Faludy György kétszer menekült el Magyarországról, igazi világpolgárként élt hét különböző országban, végül mégis hazatért. Hírnevét a 26 éves korában írt Villon-átköltésekkel alapozta meg, amelyeket saját kiadásban jelentetett meg. A kötetet a nyilasok elégették, a költő húgát a Dunába lőtték. A háború után Faludy éveket töltött Recsken, a Rákosi-korszak tapasztalatairól írta legismertebb művét, a Pokolbéli víg napjaimat. Faludy György 1956-ban sok százezer honfitársával együtt újra távozni kényszerült az országból, ahol aztán négy évtizeden át a nevét sem lehetett kiejteni. Visszaemlékezései csak szamizdatban terjedhettek, és úgy is csak a politikai erjedés utolsó éveiben. Amikor visszajött Magyarországra, Kossuth-díjat kapott és meztelenül pózolt ifjú feleségével.
A költő születésének századik évfordulóján a megemlékezés 13 órától, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban kezdődik. Mások mellett Szőcs Géza kulturális államtitkár is előadást tart, majd 16.30-tól a Petőfi Irodalmi Múzeumban beszélgetéssel és filmvetítéssel folytatódik a program, többek között Makk Károly filmrendező, Konrád György író és Hobo közreműködésével. A PIM-ben szerdán Faludy-kiállítást, valamint tér- és hanginstallációt is tartanak. Vasárnap 18 órától a Nemzeti Színház nagyszínpadán emlékeznek Faludy Györgyre barátai, tisztelői, kollégái. A kétórás emlékestet Alföldi Róbert színházigazgató rendezi.
„Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,
sértett gőgömben értőm és kísértőm,
kínok közt, gondjaimtól részegen,
örökzöld földem és egész egem,
bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom
és soraimmal sorsom túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.
Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán
vont hangszerén lázam, házam, hazám,
almom-álmom, lovacskám, csengős szánom,
és dal a számon, mit kérnek majd számon: –
nincs vasvértem, páncélom, mellvasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem győz le ellenség, rangomra törvén,
sem haditörvény.
Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
fölött alkonykor krúgató ludak,
s minden szavamban százszor látom orcád,
bús Magyarország.”