Ezzel néz szembe Szerbia: bemutatjuk a színes forradalmakat

Aleksandar Vucic szerb államfő a hétvégére, április 11-től 13-ig, Belgrádba hívta támogatóit – számolt be róla a Magyar Szó. Szerbia elnöke a saját közösségi oldalán arra szólította fel a polgárokat, hogy a nagy nyilvános összejövetel központi rendezvényén, szombaton, együtt fogalmazzák meg az alkotmány jogszabályaival és a polgárok többségének akaratával egyező követeléseket.

Mint mondta, a képviselőház előtti téren szeretnének felülkerekedni az öt hónapja tartó terroron és megfélemlítésen. A körülményektől függetlenül az állam nem bukik meg – jelentette ki. De mivel is áll szemben a szerb kormány és az államfő? Az alábbiakban bemutatjuk a „színes forradalmak” valódi arcát.

Az utóbbi hónapokban Szerbiában tömeges tüntetések robbantak ki, amelyeket a hivatalos narratíva szerint eredetileg az újvidéki vasútállomáson tavaly novemberben történt baleset váltott ki, amely 15 halálos áldozatot követelt. Valójában azonban ezek a zavargások egy jól ismert, külföldről irányított forgatókönyv részei: a „színes forradalmak” módszertanát követik, amelyet már számos országban alkalmaztak a destabilizálás és a legitim kormányok megdöntésére.

Korábban Vucic arról beszélt, hogy a nyugati hatalmak forradalmat akarnak kirobbantani Szerbiában a diákok tiltakozó hangulatának szításával. Aleksandar Vulin szerb miniszterelnök-helyettes szerint pedig az EU szítja a regionális konfliktusokat, hogy visszaszerezze csökkenő befolyását a térségben. „Az EU teljesen elvesztette szuperhatalmi pozícióját” – mondta. „Hogyan lehet visszaszerezni a nagyhatalmi pozíciót?” – folytatta Vulin.

 – fogalmazott.

Mi is az a színes forradalom?

A színes forradalmakkal kapcsolatban három nevet kell megjegyeznünk: a doktrína alapjait Saul Alinsky fektette le 1971-ben megjelent Rules for Radicals (Szabályok Szélsőségeseknek) című könyvében. Gene Sharp ezeket az alapokat fejlesztette tovább 1973-as Diktatúrából demokráciába című könyvével. Sharp állította össze azt a 198 pontból álló útmutatót, amelyet azóta számos országban alkalmaztak a hatalom megdöntésére. A harmadik név Szrgya Popovicsé, aki éppen cikkünk témáját adó Szerbiában vett részt a „buldózer-forradalomban”.

Popovics egyébként alapított egy civilszervezetet is, a Centre for Applied Nonviolent Action and Strategies-t (CANVAS) néven. A szervezet az elmúlt több mint tíz évben számos ország „aktivistáinak” tartott kiképzést, és milyen véletlen, mindegyik országban ezt nem sokkal követően robbantak ki tüntetések. 

A színes forradalmakban fontos szerepet játszanak a helyi külföldi – nyugati – nagykövetségek; korábban ez a feladat legtöbbször az amerikai nagykövetségekre hárult. Magyarországon is emlékezhetünk, hogyan vonult Goodfriend vagy éppen Pressman a tüntetőkkel Budapest utcáin egy-egy alkalommal. Trump elnökké választását követően azonban várható, hogy ezt a szerepet inkább a nyugat-európai nagykövetségek fogják átvenni. A nagykövetségekkel karöltve fontos szerepük van a különböző „civilszervezeteknek”, mint a már említett CANVAS, de kiemelendőek a különböző donorszervezetek, köztük a Soros György-féle globális hálózat tagjai, mint a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF).

A színes forradalmak – legyen szó az ukrán „narancsos forradalomról”, a grúz „rózsás forradalomról” vagy a szlovákiai és szerbiai tüntetésekről – mind egy közös mintát követnek:

• Ürügy keresése: Egy helyi konfliktust (jelen esetben az újvidéki tragédiát) felnagyítanak, hogy látszólag törvényes tiltakozási mozgalmat indítsanak. A tiltakozások legtöbbször egyetemeken indulnak ki.
• Civil szervezetek bevonása: Soros-finanszírozott NGO-k, mint az Open Society Foundations, valamint EU-alapú csoportok aktivistákat képeznek és koordinálnak, amelyek kiterjesztik a kezdeti tiltakozást.
• Média-háború: A nyugati sajtó azonnal átveszi a narratívát, a tüntetőket „demokrata hősökként”, a kormányt pedig „zsarnokként” ábrázolja.
• Utcai destabilizáció: A békés tüntetéseket szándékosan erőszakosabbá teszik, hogy a rendőrség válaszát provokálják, majd ezt nemzetközi elítélés céljából felhasználják.
• Nemzetközi nyomás: Az EU – és korábban az USA is – szankciókkal, pénzügyi blokádokkal fenyeget, hogy a kormány engedjen a követeléseknek. 
• Koalíció: A kormány megbuktatása előtt az utolsó lépésként megszerveződik a legkülönfélébb frakciókból álló, kormányellenes koalíció. Ha ez a koalíció megszerzi a hatalmat, „gazdasági reformokba” (dereguláció, privatizáció, hitelfelvétel) és kulturális reformokba kezd, tehát utat enged a woke-őrületnek az állam minden területén.

Soros György és az EU szerepe: a pénz és a propaganda

Soros György hálózata régóta aktív Szerbiában, ahol számos ellenzéki csoportot, médiumot és jogvédő szervezetet támogat. Az Open Society Foundations célja nem más, mint a nemzeti államok gyengítése, a határok lebontása és egy globalista rendszer kialakítása. A szerbiai tüntetéseken is jelen lévő „Ne davimo Beograd” (Ne fulladjunk bele Belgrádba) mozgalom is kapcsolódik ehhez a hálózathoz.

Az Európai Unió pedig kettős játékot folytat:

Brüsszel célja egy olyan engedékeny belgrádi rezsim kinevelése, amely hajlandó lesz a migráció támogatására, a független gazdaságpolitika feladására és a Nyugatnak való alávetettségre.

Mi a valódi cél?

A tüntetések mögött valójában egy hatalmi harc húzódik meg. A globalista erők nem nézik jó szemmel Aleksandar Vucic kormányának azon törekvését, hogy Szerbia gazdaságilag és politikailag független maradjon, valamint szoros kapcsolatot ápoljon Oroszországgal és Kínával.

A mostani színes forradalom célja egy olyan bábkormány hatalomra juttatása, amely előkészíti az ország teljes behálózását a brüsszeli elit által irányított struktúrákba. A szerbiai események nem pusztán belső ügyek, hanem egy nagyobb, globális hatalmi játszma részei. Ha a tüntetések mögötti erők terve sikerül, Szerbia is a szuverenitását elvesztő, migrációt és progresszív ideológiákat importáló országok sorába fog állni. 

Szerbia után Magyarország lenne a következő?

Korábban a Mandiner is beszámolt róla, hogy a Tisza Párt belső, úgynevezett programíró Discord-csoportjában a politikai formáció aktivistái arról beszélgettek, hogy a szerb mintát szem előtt tartva akarnak erőszakos demonstrációkat szervezni.

Gutási Gábor, a Tisza Párt mórahalmi és Csongrád-Csanád vármegyei szervezője azt írta: „Én még emlékszem az Otpor!-ra is, akkor minden nap kinn voltunk transzparensekkel a legkisebb városokban is, és az is sikerrel zárult.”

A szerbiai – szlovákiai – tüntetések tökéletesen megmutatják, milyen hatással lehetnek egy ország szuverenitására a külföldi finanszírozású „civilszervezetek”, valamint a szintén külföldi pénzekkel fizetett médiumok.

Nyitókép forrása: Fabrice COFFRINI / AFP

***