Kiderült: Ausztria pártjai a nyáron színt vallanak Magyarországgal kapcsolatban

2024. július 22. 18:26

A Kurier arról is beszámolt, hogy mi váltott ki ellenérzést hazánk iránt néhány osztrák politikusban.

2024. július 22. 18:26

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Az osztrák pártok Magyarországgal ápolt kapcsolata meghatározza, hogy részt vesznek-e Budapesten a soros magyar uniós elnökség rájuk vonatkozó rendezvényén – írja a Kurier.

Az osztrák lap megemlítette, hogy a Magyarország ellen irányuló bojkott fő oka, hogy Orbán Viktor egyeztetés nélkül tárgyalt a háborúról Moszkvában és Pekingben. Ennek ellenére a lap példának okáért megemlítette, hogy az osztrák belügyminiszter, Gerhard Karner részt vesz a szakminiszterek nem hivatalos egyeztetésén Budapesten. Ráadásul Karl Nehammer kancellár már egy hete jelezte, hogy a konzervatív kormánytagok eleget tesznek a meghívásnak. Ez azért meglepő, mert az Osztrák Néppárt (ÖVP) az Európai Néppárt tagja, akárcsak Ursula von der Leyen.

Ugyanakkor a zöldpárti helyettes kormányfő azt közölte, hogy a környezetvédő tárcavezetők távol maradnak a budapesti eseményektől.

Ez pedig azt feltételezi, hogy politikai szimpátia alapján dönthetnek az osztrák politikusok a bojkottal kapcsolatban.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. július 22. 22:53
IDIOTÁK!!!!!!!!!!!!!!
Pelso j.
2024. július 22. 21:23
nempolitizalok-0 " bojkottálók 90%-a egy év múlva már bukott politikus lesz" Az EP választások előtt hónapokig szajkóztátok sok eu-s politikusra, hogy megbukik, ki lesz söpörve, le lesz váltva,, börtönbe megy stb. ......:)
nempolitizalok-0
2024. július 22. 20:59
Térjünk a tárgyra. A bojkottálók 90%-a egy év múlva már bukott politikus lesz. A helyzet hasonló, mint az MSZMP idején, 1987-ben. Megy az egész bagázs a kukába, az európai politikát nem ők fogják alakítani.
Intar
2024. július 22. 20:34
Ezek már az elején elvesztették a fonalat. Orbán NEM a háborúról tárgyalt, hanem a bèkéről. Háborúról ursula és a részeges borell szokott tárgyalni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!