A Néppárt szóvivője jóváhagyta Magyar Péternek, hogy hazudjon a háborúval kapcsolatos álláspontjáról

2024. július 09. 13:58

A Néppárt szóvivője szerint Magyar csak azért mondta, hogy nem küldene fegyvereket Ukrajnába, hogy kivédje az ezzel járó negatív belpolitikai következményeket.

2024. július 09. 13:58
null

Nyitókép: Magyar Péter (Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP)

***

„Orbán új ellensége ukrajnai látogatást szervez” – ezzel a címmel jelent meg a brüsszeli Politicón a hír, miszerint Magyar Péter, a Tisza Párt de facto vezetője és alelnöke, aki nem akart Brüsszelbe menni, de aztán mégis, Kijevbe látogat.

Ezt is ajánljuk a témában

A Politico azzal magyarázza a vizitet, hogy Magyar kontrasztot akar képezni Orbán Viktor miniszterelnökkel, akit a lap siet oroszbarátnak is nyilvánítani.

A lap siet emlékeztetni, hogy a magyar kormányfő nem szakította meg a kapcsolatot Oroszországgal, emellett felróják neki a békemissziót is, amit „renegát diplomáciai látogatásoknak” nevez, különösen, hogy az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország vezetője most kereste fel Kijevet, Moszkvát és Pekinget.

A látogatás-sorozatnak komoly nemzetközi visszhangja volt, aki hangosan méltatta,

Ezt is ajánljuk a témában

Orbán Viktornak sikerült elérnie, hogy a béke kerüljön a középpontba – Exkluzív interjú Rogel Köppellel! (VIDEÓ)

Videó

A legnagyobb tisztelettel vagyok Orbán Viktor iránt, mert sikerült neki egy közepes méretű ország vezetőjeként súlycsoportja felett játszani – mondja Roger Köppel. Hogy értékeli a magyar kormányfő békemisszióját? Mit szól a brüsszeli reakciókhoz? Mit látott Kijevben és Moszkvában? Exkluzív interjúnk a Die Weltwoche hetilap főszerkesztőjével.

volt, aki csendben egyetértett,

Ezt is ajánljuk a témában

és persze volt, aki bírálta.

Ezt is ajánljuk a témában

A Politico közben igyekszik kontextusba helyezni a kijevi látogatást, felemlegetve Magyar Péter szembefordulását a kormánnyal, illetve hogy 30 százalékos eredményt értek el az EP-választásokon, illetve hogy csatlakoztak az Európai Néppárthoz.

S most Magyar Péter is bejelentette: mindenképpen Kijevbe fog utazni. A lap szerint az ellenzéki vezetőt valószínűleg nem fogja magas rangú tisztségviselő fogadni Kijevben, lévén Volodimir Zelenszkij elnök és csapata a NATO-csúcson lesz Washingtonban.

A lap részéről elismerik, Magyar korábban nem szívesen nyilatkozott az ukrajnai háborúról, sőt, a választási kampány során azt is állította, egyetért Orbánnal abban, hogy nem küld katonákat és fegyvereket Ukrajnába.

Csakhogy míg a Politico, illetve a mainstream nyugati média emiatt nem győzi elítélni a magyar kormányfőt, Magyar esetében ezt nem tartják problémásnak. Sőt.

Sietősen idézik az Európai Néppárt szóvivőjét, aki azzal mentegeti a fősodor számára nehezen emészthető álláspontot, hogy bár Magyar valóban váltogatja a tényleges pozícióját, ezt csak azért teszi, hogy elkerülje a politikai következményeket odahaza. Az Európai Néppárt szóvivője tehát gyakorlatilag jóváhagyta Magyarnak, hogy nyugodtan mondja magát Magyarországon háborúellenesnek, hiszen ez a politikai érdeke.

„Mindent, amit Ukrajnával és a háborúval kapcsolatban mond, az Orbán-féle propaganda gépezet felhasználja ellene. Így nagyon világos, miért körültekintő ebben” – áll ki a Tisza Párt mellett az egyébiránt erősen háborúpárti néppárti politikus. A Néppárt álláspontja egyébként teljesen világos a háború kapcsán, Magyar Péter új pártcsaládja sürgeti a fegyverszállításokat, fokozná az Ukrajnának adandó pénzügyi támogatást, sőt, Manfred Weber nyilatkozata szerint eleve csak olyan párt lehet a Néppárt tagja, amely támogatja Ukrajnát.

Azt egyébként korábban Magyar is elismerte, hogy csak azért nem kritizálja Oroszországot belföldön, mert az népszerűtlen lenne Magyarországon. Egy lengyel lapnak egészen pontosan így fogalmazott: „Ha elkezdenék rosszakat mondani Oroszországról, azonnal elveszítenék minden támogatottságot. Itt egy évtizednyi agymosás volt”

 

 

Összesen 439 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madras
2024. július 11. 09:12
A végén még kiderül, hogy Magyar Péter is Soros Sanyika köcsöge lett?
Palatin
2024. július 10. 17:42
Az MP-jelenség természetrajza...1. rész (folyt. köv.) Ami érdekes a Magyar Péter jelenségben, az elsösorban nem ö maga, hanem ö mint szélhámos és a tömeg kölcsönhatása. Itt nem politikáról van szó, hanem tömegpszichózisról. Aki meghallgatta (fevételröl) Hitler beszédét 1938-ban Bécsben, az Anschluss kapcsán, az tudja, hogy miröl beszélek. A tömegnek megvan a maga pszichológiája, a tömeg az nemcsak sok ember együtt. Ha az egyik látja, hogy a másik extázisban van ö is elkezd "rezonálni" arra, ö is extázasba kerül, ami végül tömeghisztériában végzödik. Ez eddig még nem olyan szenzációs dolog, mert ez focimeccsen is elöfordul. Az igazi kérdés az, hogy ezt miért tudja MP kiváltani és miért nem tudja Gyurcsány? No itt jön be a pszichológia egy még mélyebb rétege.
Palatin
2024. július 10. 17:42
Az MP-jelenség természetrajza...2. rész (folyt. köv.) Az emberek szeretnek olyat hallani, hogy jobb lesz nekik, föleg ha "mindenkinek jobb lesz". Ha ez hihetöen hangzik, akkor ez fokozott lelkesedést vált ki. Az emberek felületesen tájékozott, intellektuálisan kívülálló részének, az mindig hihetö, hogy "Neked azért nem megy jól, mert azok ott fönnt ellopják, ami neked jár". Itt a hihetöségenk nem arról a "fajtájáról" van szó, hogy "tudjuk, hogy ez igy lesz, azért hisszük el". Itt arról a hihetöségröl beszélünk, ami a szélhámosok tehetsége tud gerjeszteni. A tömeg rezonanciája persze a szélhámost is felturbózza, s igy felhintázzák egymást akár az egekig is. Ez a szélhámosok sikerének a titka.
Palatin
2024. július 10. 17:42
Az MP-jelenség természetrajza...3. rész (folyt. köv.) A beszélö magabiztossága, "elszántsága", az "én veletek vagyok, de szükségem van rátok" közvetítésének a képessége, a ravasz szónoki fordulatok, amelyekkel az ellenséget a mélybe lehet rántani, egy bizonyos "erö" sugárzása a szónoklaton a taglejtéseken keresztül stb., ez mind-mind képes arra, hogy a tömeg az elmondottakat elhiszi és teljesen ráhangolódik a szép lassan guruvá váló személyre. Igen egyfajta karizmáról van szó, ami nemcsak jó, de gonosz és pusztító is lehet, lásd pl. Hitler.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!