Valaki állítsa meg Trumpot! – könyörögnek a New York Times szerzői

Nyitókép: CHANDAN KHANNA / AFP

Mikor 2015-ben Donald Trump bejelentette, hogy indul a 2016-os elnökválasztáson, az amerikai média mindent megtett, hogy ne ő legyen az Egyesült Államok elnöke. Az elmúlt kilenc évben számtalan cikk, könyv és esszé íródott arról, „micsoda veszélyt jelent Trump az amerikai demokráciára.” A New York Times véleményrovata egy újabb ilyen írással gazdagította a kánont. 

A Harvard egyetem államigazgatási tanárai Steven Levitsky és Daniel Ziblatt egy hosszú cikkben fejtették ki, hogy a republikánusok „autoriter” elnökjelöltjét, hogyan kellene megállítani. A szerzők több ilyen „Trump-ellenes” módszert vázolnak fel. 

Az egyik veszélyként azt írják, hogy Trump azzal fenyegetőzik, hogy bíróság elé állítja politikai ellenfeleit. Ironikus módon az első Trump-ellenes ötletük pontosan az, hogy a törvényt kell fegyverként használni a milliárdos ellen. 

A szerzők kifejtik, hogy a szavazás nem elég ahhoz, hogy megállítsák a republikánusok jelöltjét, hiszen mi van, ha a nép éppen őt akarja. Szomorúan említik, hogy sok olyan vezető van a világban, aki antidemokratikus, mégis megnyeri a választásokat, egyik említett példájuk Orbán Viktor. 

A szerzők használható stratégiaként említik a nyugat-németek által kitalált „militáns demokrácia” gondolatát, amely „felhatalmazza a hatóságokat a jogállamiság érvényesítésére az antidemokratikus erőkkel szemben.” Magyarul Trump eltiltását szeretnék a hatalomtól, de elismerik, hogy ez sajnos az alkotmány alapján nem megvalósítható. 

 „A szélsőséges fenyegetések elhárítására szolgáló jogi eszközök hiányában az ilyen fenyegetések elhárításának felelőssége a politikai pártokra hárul. Egy egészséges demokráciában a pártok vezetői saját soraik felett őrködnek, kizárva az antidemokratikus elemeket, vagy elutasítva szélsőségesek vagy demagógok jelölését közhivatalokba” – írja a két szerző. 

A Harvard oktatói megdorgálják a republikánus vezetést, amiért nem léptek akcióba Trump ellen. 

Egy másik ötletük egy pártvonalakon átívelő koalíció létrehozása a republikánus elnökjelölt ellen, amit „megfékezésnek” neveznek. Pozitív példaként említik Lengyelországot, ahol a pártok összefogtak a Jog és Igazságosság párt ellen, és sikeresen leváltották a jobboldali kormányt. Szintén pozitívumként említették Franciaországot, ahol hiába kapta a legtöbb szavazatot a Nemzeti Tömörülés, mégsem ők nyerték a választást. 

Az utolsó megoldásként a „társadalmi mozgósítást” nevezik meg, mivel szerintük a civil társadalom az utolsó mentsvára a demokráciának. 

„Amikor az alkotmányos rend veszélybe kerül, a befolyásos csoportoknak és társadalmi vezetőknek – igazgatóknak, vallási vezetőknek, szakszervezeti vezetőknek és kiemelkedő nyugdíjas köztisztviselőknek – fel kell emelniük szavukat, emlékeztetve a polgárokat a vörös vonalakra, amelyeket a demokratikus társadalmak soha nem léphetnek át. Amikor pedig a politikusok átlépik ezeket a vörös vonalakat, a társadalom legkiemelkedőbb hangjainak nyilvánosan és határozottan vissza kell utasítaniuk őket” – írják. 

Pozitív példaként említik, ahogy a német cégek megpróbálják elszigetelni az egyre népszerűbb AfD-ét. 

Felháborodva említik: egyre több nagy cégvezető nyilatkozik úgy, hogy Amerika akkor is rendben lesz, ha Trump lesz az elnök. 

A cikk neki megy az evangéliumi keresztény vezetőknek is, akik „hallgatnak”, sőt támogatják a volt elnököt! De kap egy pofont az amerikai katolikus közösség is, amiért nem tiltakoznak a republikánus jelölt ellen. 

A cikk végén a szerzők a pátosz újabb szintjére emelkednek: „Az amerikai intézményrendszer alvajárva sétál bele egy válságba. Egy nyíltan antidemokratikus személyiségnek legalább 50-50% esélye van arra, hogy megnyerje az elnökséget. A Legfelsőbb Bíróság és a Republikánus Párt lemondott a kapuőrzésről, és Amerika legbefolyásosabb politikai, üzleti és vallási vezetői közül túl sokan maradnak a pálya szélén. (...) Az idő azonban fogytán van” – írják a szerzők.