Spanyolország
ÉLŐ
Anglia

Zelenszkij egyre jobban pánikol: NATO-tagállamok vadászgépeivel védené az ukrán légteret

2024. május 21. 06:44

Az ukrán elnök szerint ez nem beavatkozás a NATO részéről.

2024. május 21. 06:44

Nyitókép: VLADIMIR SHTANKO / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters hírügynökségnek hétfőn Kijevben adott interjújában.

A katonai támogatások leszállítására, különös tekintettel a Patriot légvédelmi rendszerekére tekintettel úgy fogalmazott, hogy „mindez nagy lépés előre”, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt „megelőzően két lépés tettek hátra”.

Az ukrán elnök különösen azt sérelmezte, hogy az ilyen jellegű döntések nagyjából egy évet késnek.

Zelenszkij, tekintettel a nyugati partnerei késlekedésére felvetette annak lehetőségét, hogy szövetségesei közvetlenebb módon is segíthetnének, így például bizonyos körülmények között megsemmisíthetnének Ukrajna területe felett orosz rakétákat. „Az oroszok háromszáz harci repülőt vetnek be Ukrajna területén. Nekünk minimum 120-130-ra van szükségünk, hogy ellenállást tudjunk tanúsítani az égen” – mondta az ukrán elnök az amerikai gyártmányú F-16-os vadászgépekre utalva, amelyeket reményei szerint hamarosan be is vethetnek a harcokban.

Újabb kérések

„Nem tudjátok ezt most biztosítani? Rendben (...) térjünk vissza a repülőkre, amelyek most a szomszédos NATO-tagállamok területén vannak, küldjétek fel őket (...) lőjétek le a célpontokat, védjétek a civileket” – hangoztatta. „Meg tudják ezt tenni? Biztos vagyok benne, hogy igen. NATO-tagországok támadásának, beavatkozásának számít ez? Nem” – vélekedett Zelenszkij.

Az ukrán elnök megemlítette, hogy Kijev jelenleg tárgyalásokat folytat nemzetközi partnereivel arról, hogy fegyvereiket orosz katonai célpontok ellen vethessék be a határon, illetve beljebb orosz területen.

Eddig nincs semmi pozitívum”

– tette hozzá.

Zelenszkij beszélt arról is, hogy az ország északkeleti részén, Harkiv régióban a harctéren kialakult helyzeten sikerült úrrá lenni. Mint mondta, nem szabad elfeledkezni arról, hogy orosz csapatok a több mint ezer kilométer hosszú frontvonal más részein is próbálnak előre törni. Hozzátette, hogy időre van szükség, míg az áprilisban elfogadott, a mozgósítás szigorításáról szóló törvény alapján behívott újoncokat felkészítik.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Patika
2024. május 27. 19:43
Ez már tényleg nem beavatkozás, hanem idegenek belépése a háborújukba. Világhatalmak világnézeti gyilkos harca.
Csigorin
2024. május 22. 22:27
jaja, miert is lenne beavatkozas ha kozvetlenul NATO gepek tamadnak oroszokra. Ez tenyleg hulye? Megis MI lenne beavatkozas, ha ez nem?
No comment no cry
2024. május 21. 13:23
Egészen elképesztő ez a fogalmatlan gyökér. Sem azt nem bírta felmérni, hogy a tűzzel játszik a NATO-tagság belengetésével, sem azt, hogy a NATO-semlegesség eldobása mit jelent a háború elején. Teljesen elveszítette a kapcsolatot a valósággal.
Hill
2024. május 21. 13:16
Még mindig nem Nato tagállam se nem Uniós.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!