Konzervatív zsidó kihívója lehet London muszlim főpolgármesterének

2023. május 20. 10:41

Daniel Korski reméli, hogy elnyeri a konzervatív jelölést, hogy ő legyen Sadiq Khan kihívója.

2023. május 20. 10:41
null

A 48 éves Korski szülei az 1960-as években menekültek el Lengyelországból. Dán bevándorlóként 1997-ben költözött az Egyesült Királyságba, hogy megvalósítsa a „londoni álmot”. Jelenleg a New London Synagogue tagja és a Jewish Leadership Council (Zsidó Vezetői Tanács) egyik alelnöke. A hitét magánügynek tekinti, és „nem része a politikájának”, de hozzátette, hogy

rendkívül büszke arra, hogy zsidó”.

Elmondása szerint az a célja, hogy csökkentse a főváros társadalmi megosztottságát. Hozzátette, hogy ellenzi a londoni ultraalacsony károsanyag-kibocsátású zóna kiterjesztését, amely a főváros egyes részeire behajtva díjat vet ki a régebbi, környezetszennyezőbb járművekre, de ígéretet tett arra is, hogy több lakást építene, növelné a rendőrség létszámát, és külön forrásokat fordítana a jelenleg alulfinanszírozott bűnüldözés problémájának megoldására.

Laptopokat lopnak el, a kerékpárokat állandóan elviszik, és a rendőrök nem törődnek vele”

– mutatott rá a helyzet komorságára Korski.

Mint arra a Neokohn is rámutat: a konzervatívok jelöltjét, aki a jövő évi választásokon kihívója lesz Sadiq Khan munkáspárti polgármesternek, még az idén választja meg a párt 30 ezer londoni tagja.

Nyitókép: Daniel Korski Facebook-oldala

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolotarjov
2023. május 20. 17:43
Alarm! Fehér, hetero rémisztő képződmény..:)
ThuleanPerspective
2023. május 20. 16:34
Aztakurva
MayorAnna 03
2023. május 20. 14:27
Konzervatív zsidó kihívója lehet London muszlim főpolgármesterének... Nagy-Britannia évszázadokon át végigrabolta a világot: Isten - még az anglikán sem - nem ver bottal.
nuknuk
2023. május 20. 13:55
Nigger ratyi nincs harmadiknak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!