Dán rendőrség: Erős robbanások okozták a lékeket az Északi Áramlatokban

2022. október 18. 11:29

Az oroszokat nem vonták be a vizsgálatba.

2022. október 18. 11:29
null

A dán gazdasági zónában zajló további vizsgálatokat a koppenhágai rendőrség a dán hírszerzéssel együttműködve folytatja le - áll a hatóságok közleményében. Ehhez hozzátették azt is, hogy egyelőre korai lenne nyilatkozni egy határokon átívelő vizsgálatról „például Svédországgal és Németországgal”, mert ez „több szereplőn múlik”

Az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 gázvezetéken szeptemberben történtek robbanások. Az ügyben a svéd és a dán hatóságok azonnali vizsgálatot indítottak, majd bejelentették, hogy szabotázsakcióról van szó, bár az elkövetőt egyelőre nem azonosították. A svéd hatóságok október elején közölték: bizonyítékokkal is alá tudják támasztani, hogy a csővezetékeken robbanások történtek. Kedden az Expressen című svéd napilap videofelvételeket tett közzé a megrongálódott vezeték svédországi szakaszáról, és azt közölte, hogy a vezetékből legalább 50 méter hiányzik. 

Moszkva korábban tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy az orosz felet nem vonták be a vizsgálatokba, Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pedig leszögezte: az orosz tulajdonú vezetéket érintő nyomozás az orosz fél részvétele nélkül nem tekinthető hitelesnek. Ugyancsak október elején Vlagyimir Putyin orosz elnök a Balti-tenger alatt futó, Németországban véget érő földgázvezetékek elleni szabotázzsal a Nyugatot vádolta.

Kapcsolódó

Amerikai külügyminiszter a felrobbant Északi Áramlatokról: Ez egy óriási lehetőség

„Rendkívüli stratégiai lehetőségként” jellemezte az Északi Áramlatokban keletkezett kárt Antony Blinken. Bővebben...

(MTI)

Nyitókép: Svéd partiőrség / AFP

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
5m007h 0p3ra70r
2022. október 18. 18:46
Az oroszokat természetesen nem tájékoztatják ezekről a fejleményekről ígéretük szerint.
ujferi
2022. október 18. 13:50
Némó kapitány volt, mégis él !!!
nempolitizálok
2022. október 18. 13:45
Az amerikaiakat viszont bevonták, akik megállapították, hogy nato területen az oroszok.
hátakkor
2022. október 18. 13:03
Szóval nem magától lukadt ki??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!