Mélyülő politikai válság Izraelben

2020. augusztus 09. 12:00

Elmaradt az izraeli kormány szokásos vasárnapi ülése a koalíciót alkotó jobboldali Likud és a centrista Kék-Fehér párt növekvő ellentéte miatt.

2020. augusztus 09. 12:00
null

Elmaradt az izraeli kormány szokásos vasárnapi ülése a koalíciót alkotó jobboldali Likud és a centrista Kék-Fehér párt növekvő ellentéte miatt – jelentette a helyi média vasárnap. A felek már a kormányülés napirendjéről sem tudtak megállapodni: a Likud éjjeli bejelentésük szerint egy gazdasági segélyprogramról akart tárgyalni, a Kék-Fehér közleménye szerint viszont ez a segélyprogram még elő sincs készítve, és valójában azért nem ültek össze, mert a Likud nem hajlandó tárgyalni a koalíciós egyezményben rögzített, a kormány munkájának stabilitását garantáló szabályzatról. Ebben, a koalíciós egyeztetéseken elfogadott és a Likud által aláírt, de mindeddig meg nem szavazott szabályzatban egyebek közt rendeznék a kormány napirendjére kerülő kérdések ügyét, hogy minek alapján és hogyan döntenek erről, és rendeznék az egyenlőség elvét is. A Kék-Fehér bejelentette, hogy mindennek ellenére készek telefonon szavazni bármely, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos ügyben.

Az egységkormány felállításakor abban állapodott meg Benjámin Netanjahu, a Likud párt elnöke és Beni Ganz, a Kék-Fehér elnöke, hogy egyenlő számú minisztert delegálhatnak a kormányba. Netanjahu azonban több minisztert nevezett ki, és ezért bármilyen döntést megszavaztathat a kormányban, és ha kiírnák az új választásokat, akkor az átmeneti kormányban is – emlékeztetett vasárnap a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. Ezt a kérdést is elrendezné a Ganz követelte szabályzat. A Ganz vezette Kék-Fehér párt ragaszkodik a koalíciós egyezménybe a Likud akkori kérésére bevett kétéves költségvetéshez is, amely szerintük – valamint a pénzügyminisztérium szakemberei szerint – stabilitást ígérve szabályozná a kormányzat pénzügyeit 2020-ra és 2021-re. A Netanjahu vezette Likud viszont mégis külön, egyéves költségvetést követel 2020 hátralévő hónapjaira. Ha nem sikerül egyezségre jutniuk, és augusztus 25-ig nem születik meg a büdzsé, akkor automatikusan új választásokat írnak ki Izraelben már november közepére, mert a helyi törvények szerint az új kormány felállása után száz napon belül dönteni kell a költségvetésről.

A 12-es televízió politikai szakértői szerint Netanjahu valójában ismét választásokat szeretne, mert abban bízik, hogy ezúttal jobboldali-vallásos tömbje képes lesz megszerezni a százhúsz tagú kneszet mandátumainak több mint felét, és új kormányt tud alakítani a jogi ügyekben kezét többször megkötő centrista Kék-Fehér nélkül, akik megszerezték az igazságügyi minisztériumot a koalíciós egyezkedésben. A kormányfő a jogi ügyek felügyeletét kulcsfontosságúnak tekinti korrupciós perének számára kedvező kimenetele érdekében. A Likud tisztviselői a ynet szerint úgy vélik, hogy Netanjahu a következő napokban megvizsgálja, hogy tud-e egy szűk többséggel, 61 képviselő által támogatott kormányt megalakítani a kneszet feloszlatása nélkül. Ehhez legalább két politikust kell átcsábítania a vallásos-jobboldali tömbön kívülről, és a 13-as televízió beszámolója szerint Netanjahu már tárgyalt két, a Kék-Fehérhez tartozó miniszterrel.

Eközben a kneszet automatikus feloszlatásáig megmaradt bő két hétben jelentős nyomás nehezedik a Kék-Fehérre az ellenzék padsoraiból. A korrupciós törvények elfogadásához szeretnék megszerezni támogatásukat, amelyek megakadályoznák, hogy kormányt alakíthasson büntetőügyben vádlottá vált politikus. Ezzel a lépéssel megakadályozhatnák, hogy Netanjahu részt vegyen a következő választásokon, és ezzel okafogyottá tennék az új választásokat is. A Kék-Fehér nem nyilvánított véleményt egyelőre erről a jogszabályról, noha az indítványnak többsége lehet a kneszetben, ha csatlakoznak az ellenzékhez. A Likud és a Kék-Fehér a helyi médiában az utóbbi napokban elkezdte egymást vádolni az egyre valószínűbbé váló új választások miatt. A Likud politikusai a közvélemény-kutatások tanúsága szerint rendkívül nehéz helyzetbe került, a parlamenti kiesés rémével is szembenéző Kék-Fehér pártot azzal vádolják, hogy választásokat akar, a Kék-Fehér viszont Benjámin Netanjahut okolja ugyanezért.

Eközben szombaton ismét Netanjahu- és kormányellenes tömegtüntetések voltak. Országszerte közel 300 útkereszteződésnél és autópálya fölötti hídon követelték néhány tucattól több százig terjedő csoportokban az izraeliek a kormányfő távozását, készáriai házánál több százan, jeruzsálemi rezidenciájánál pedig a közszolgálati tv híradása szerint mintegy 15 ezren követelték lemondását.

Fotó: MTI/ EPA/ Abir Szultan

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. augusztus 09. 21:49
Az ottani tolvaj miniszterelnököt sem egyszerű kipaterolni...
Türelem
2020. augusztus 09. 14:47
Szomorú, ami most Izraelben történik, hol van aki megmenti Izraelt? Mert nélküle nem lesz holnap.
annamanna
2020. augusztus 09. 14:38
Az idő Netanjahunak dolgozik, Izrael egyre inkább belesüpped az ázsiai muszlim országok sorába (a nemzetkaraktert tekintve), és totálisan elveszíti minden europid jellegét. Netanjahu ázsiai országot akar csinálni Izraelből - ahogyan a likudbarát Orbán is az ázsiai muszlim világ, ázsiai muszlim gondolkodás felé fordul, mivel a türk országok muszlim országok. Az izraeli ortodoxok tucatjával szülik a gyerekeket, elképesztően gyorsan szaporodnak, és eközben a tanultabb réteg folyamatosan elhagyja Izraelt, a két fő célpontjuk Kanada és Ausztrália. Két cikkből ez kiderül: Izraeli ultraortodoxok: szellemi iránymutatók vagy élősködők? https://www.szombat.org/politika/izraeli-ultraortodoxok-szellemi-iranymutatok-vagy-eloskodok Izrael: továbbvándorló "oroszok" https://www.szombat.org/politika/izrael-tovabbvandorlo-oroszok
szeekely
2020. augusztus 09. 13:48
Nyahut egyszeruen meg kell fogni es odebb kell tolni! Sicc! Eridj innet menj a bortonbe. Ott a helyed!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!