Félmilliós kutatás: megint bebizonyosodott, hogy nincs „meleg gén”

2019. augusztus 30. 14:22

Nem igaz, hogy a homoszexuálisok melegnek születtek egy félmillió embert vizsgáló kutatás szerint. Tudományos bizonyíték viszont eddig sem volt arra, hogy bárki is homoszexuálisnak születne.

2019. augusztus 30. 14:22

A genetika nem tudja megjósolni, hogy egy személy a saját neméhez vonzódik-e – állítja a Popular Science folyóiratban közzétett új kutatás. A közel félmillió embert vizsgáló tanulmány megállapította, hogy bár vannak gének, amelyek valamelyest befolyásolják az ember szexualitását, mindegyiknek csak csekély szerepe van – a társadalmi és környezeti tényezőknek sokkal nagyobb szerepe van ebben.

Ez az eddigi legnagyobb és legalaposabb vizsgálat az azonos nemű szexuális viselkedés genetikájával kapcsolatban” – mondja Ben Neale, a Broad Institute genetikusa, a Massachusetts Általános Kórház Analitikai és Transzlációs Genetikai Egységének docense. A tanulmány felhívja a figyelmet a genetika kicsi szerepére, ugyanakkor a biológiai tényezők összetettségére is.

Ez a tanulmány cáfolja azt a felfogást, miszerint létezik egy »meleg gén«” – mondja Darren Whitfield, a Pittsburgh-i Egyetem adjunktusa, aki az alternatív nemi vonzódások egészségügyi vonatkozásait tanulmányozta. A szerzők hangsúlyozták, hogy LMBTQ érdekképviseleti csoportokkal is együtt dolgoztak a munkafolyamat során.

Félnek a homofóbia megerősödésétől

Whitfield megjegyezte: „Vannak aggályok, hogy ezeket az adatokat később fel lehet használni az LMBTQ-közösség ellen. Ezeknek az eredményeknek ugyanis ráhatásai lehetnek a homofóbia megerősödésére, és megerősítheti az azonos nemű vonzódáshoz kapcsolódó bármilyen rendellenesség gondolatát.

A tanulmány közel 500 000 ember génjeit elemezte. Az adatkészlet csak az európai ősökre vonatkozott. A kutatók ezután összefüggéseket kerestek a résztvevők génjei, és az azonos nemű vonzalmukról szóló jelentéseik között. A tanulmányba nem vontak be a melegeken túl más nemi identitású személyeket, például transzneműeket. A tanulmány megállapította, hogy az azonos neműekhez való szexuális vonzódás csak 8–25 százalékban magyarázható genetikával, azaz a genetikának csak mellékes, döntőnek semmiképp nem nevezhető szerepe van az ember szexuális orientációjának kialakulásában, amire túlnyomórészt a környezet és a társadalmi tényezők vannak hatással.

Azt hiszem a kutatás aláhúzza, hogy létezik egy biológia elem, és hogy van egy környezeti elem” – mondja Neale, kissé elbagatellizálva a kutatás eredményét. A tanulmány kitér arra is, hogy az azonos nemű szexuális viselkedéshez kapcsolódó gének átfedésben vannak az olyan mentális, egészségügyi rendellenességek génjeivel is, mint például a skizofrénia és a depresszió.

Eddig se volt bizonyíték a veleszületettségre

Fontos tudni, hogy a meleg génekről vagy a homoszexualitás veleszületettségéről eddig sem volt tudományos konszenzus, még pontosabban semmiféle kutatás nem állt elő a veleszületettségre való bizonyítékkal. A homoszexualitás veleszületettségére vonatkozó kutatásokat magyarul Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa A melegházasságról – Kritika a klasszikus gondolkodás fényében című, 2016-os kötetében foglalta össze magyarul.

Mint a kötet vonatkozó fejezetében olvasható: Ikervizsgálatokat már az ötvenes években is végeztek; a hetvenes években a hormonális összefüggések vizsgálata volt divatban, de nem sikerült kimutatni különösebb összefüggést a hormonok hatása és a szexuális irányultság területén; a nyolcvanas években pedig elterjedtek a homo- és heteroszexuálisok közti, agyfelépítésben, -fejlődésben mutatkozó esetleges különbségeket kutató vizsgálatok. Utóbbi legismertebb kutatója az amúgy meleg Simon LeVay volt, aki egy apró agyi sejtcsoportról feltételezte, hogy hozzájárulhat a homoszexualitás kialakulásához, de végül más eredményre jutott. Mint akkor nyilatkozta: „Fontos leszögezni, hogy mit nem találtam. Nem bizonyítottam be, hogy a homoszexualitás genetikus, nem találtam genetikus okot a homoszexualitásra. Nem mutattam ki, hogy a melegek így születtek, ez a leggyakoribb félreértés a munkámmal kapcsolatban.”

1993 nyarán megint arról szóltak az újságok szalagcímei, hogy rábukkantak a meleggénre. Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet munkatársa, Dean Hamer kutatócsoportja bejelentette: összefüggés van a homoszexualitás és az X-kromoszóma felépítése közt. A bejelentés azonban elhamarkodott volt, s mint kiderült, módszertanilag aggályos volt a kutatás. Hamerék 2005-ben is folytattak hasonló vizsgálatokat Azonban nem sikerült statisztikailag szignifikáns kapcsolatot találniuk a DNS-szerkezetek és a homoszexualitás között. Az amúgy meleg Hamer egyébként maga is hangsúlyozta, hogy ha van is genetikai tényező, ettől még nem lesznek az emberek homoszexuálisok, mivel a személyiség biológiája ennél sokkal összetettebb.

William Byne és Bruce Parsons, a melegjogokat egyébként támogató kutatók 135 vonatkozó publikációt vizsgáltak át 1993-ban, s megállapításuk szerint sem a pusztán biológiai, sem a pusztán pszichológiai magyarázatra nincs megfelelő bizonyíték. Szerintük a kilencvenes évek elejének biológiai okok iránt való érdeklődése inkább a pszichológiai magyarázatokkal való elégedetlenségnek volt köszönhető. 

Martin Dannecker, a Frankfurti Egyetem Szexuáltudományi Intézetének professzora, a melegmozgalom egyik fő alakja egy 2000-es publikációjában, amelyben a német kormány felkérésére foglalt állást a kortárs gén-, agy-, hormon- és ikerkutatásokra vonatkozóan, beismerte: min den addigi kísérlet, ami biológiai magyarázatot akart adni a homoszexualitásra, kudarcot vallott: „Minden olyan múltbéli kísérlet, amely arra irányult, hogy a homoszexualitást biológiai magyarázattal támassza alá, kudarcot vallott. Mostanában is több jelentős kutatás irányult arra, hogy bebizonyítsa: a saját nem felé forduló kizárólagos szexuális és erotikus érdeklődés biológiailag meghatározott késztetés... Ezek pszichoendokrinológiai és genetikai, agy-, valamint egy- és többpetéjű ikreken végzett kutatások (...), melyek mindeddig nem vezettek megbízható és konzisztens eredményekhez. (…) A biológiai irányultságú homoszexualitás-kutatás immanens kritikája azonban kiegészítésre szorul. Ez a kutatás, melynek az a célja, hogy a szexuális irányultságot primer biológiai jelenségként állítsa be, a szexuális irányultság teljesen redukcionista felfogásán alapul. (…) A szexuális irányultság azonban olyan rendkívül összetett dolog, melyet csak akkor lehet megfelelőképpen megérteni, ha biológiai, fejlődéslélektani, interperszonális szempontból, az élettörténet tapasztalatain alapulóként és szociális konstrukcióként fogják fel.”

S. Marc Breedlove, a kaliforniai Berkeley Egyetem pszichológia tanszékének munkatársa 2012-ben úgy nyilatkozott: habár szerinte részint van biológiai oka is a homoszexualitásnak, nem találtak még homoszexualitást okozó gént, emellett pedig ahogy a gének, a szexuális viselkedés is okozhat változásokat az agyban.

Richard Pillard, a nagy visszhangot kiváltó, 1991-es ikervizsgálatokról ismert professzor, aki az egyik első, homoszexualitását nyíltan vállaló tudós volt, egy 2010-es interjúban elismerte: „Igazán nehéz bármilyen végleges állásfoglalással előállni a helyzetet illetően. Szerintem valamennyi genetikai hatás eléggé valószínűnek tűnik, de ezen túl mit mondhatnánk? A válasz: nem sok mindent.”

Elmondható tehát, hogy a közvélekedéssel ellentétben eddig sem volt bizonyíték a homoszexualitás veleszületettségére, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az szabad választás eredménye volna. 

 

 

 

Összesen 284 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. október 24. 16:18
" Félmilliós kutatás: megint bebizonyosodott, hogy nincs „meleg gén” Nem igaz, hogy a homoszexuálisok melegnek születtek egy félmillió embert vizsgáló kutatás szerint. Tudományos bizonyíték viszont eddig sem volt arra, hogy bárki is homoszexuálisnak születne." Mert minden gén egyforma meleg 1 C fokon belül Ez már megint hazug, ferdítő propaganda, nem kutatás. Hány gén van az emberben? Több gén kombinációja és eredő hatása határoz meg egy emberi tulajdonságot. Tehát azért nem találnak csak egyetlen felelős gént, mert több gén együttes hatása. De ezt nem mondják, hanem hamis következtetést propagálnak.
bölcsuhú
2023. október 24. 13:52
Azért nem árt tudni, hogy a genetikusok szuerint hajlam, tehetség, képesség stb. gén sincs! vagyis olyan gén amely egy bizonyos fehérjét kódol s az pedig egy bizonyos testi jelleget hoz létre! Csak hát nemcsak testi jellegek vannak s azokat kódoló (20-25.000) sztrukturális géneket jól ismerjük, hanem a kisgének kombinációjából kialakuló jellegeket kódolók is, amelyek száma milliónyi! DE bár nehezen azonosíthatók, viszont létezők s hatásuk révén bizonyithatók. A szexualitás egy orientáció, nem nagygénes jelleg. Egy meleg vagy egy leszbi férfi/nő morfológialag nem eltérő egy heterótól, viszont viselkedésileg igen! S ez veleszületett hajlam! A tudománynak sem illendő valamit csak azért tagadni, mert még nem tudjuk bizonyítani az eredetét!
istvanpeter
2021. június 24. 18:57
Hát, ezt már a svéd Karolinska Intézet is bizonyította. A szexuális aberrációk és anomáliák csak nem kizárólag az agyban lévő neuronok téves és hibás működésével kapcsolatosak, amikor is a tényleges fizikai, biofizikai és biokémiai állapotokhoz képest, hibás észlelések és érzékelések, valamint téves fogalomképzések történnek az agyban. Ez más bolondoknál is előfordul. Van, aki Napóleonnak képzeli magát, van aki Noénak, sőt olyan volt már, hogy valaki valamilyen állatnak képzelte magát.
duzur
2019. augusztus 31. 11:18
Biztos, hogy ez ilyen egyértelmü? Akkor tehát azok a fiúk akiknek az egész lénye erösen nöies, csak megszokásból ilyen, a hangjától kezdve minden megnyilvánulásáig. De ettöl függetlenül, nem biztos, hogy jót tenne nekem, ha rákényszerítenének, hogy olyasmit egyek amitöl ódzkodom. Tény viszont, hogy éhezés esetén, mindenevö lennék...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!