Több százan tüntettek Sepsiszentgyörgyön a kegyeletsértés ellen

2019. június 27. 22:15

A demonstráció a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult.

2019. június 27. 22:15

Több száz tüntető vonult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) felhívására csütörtök délután Sepsiszentgyörgy főterére az úzvölgyi hősi temető védelmében, a magyar katonák maradványai fölé ortodox kereszteket helyező moldvai Darmanesti (Dormánfalva) által elkövetett kegyeletsértés ellen tiltakozva.

Jelen voltak a magyar politikai pártok és szervezetek

A Maszol.ro kolozsvári hírportál beszámolója szerint a tömegben a többi magyar politikai párt és szervezet, így a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselői is jelen voltak. Tiltakozók érkeztek Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Gyergyószentmiklósról, Marosvásárhelyről és még Bécsből is.

Többen székely zászlót és tiltakozó táblákat tartottak a magasba, amelyeken Kegyeletsértés, Nem hagyjuk a temetőnket, Védjük meg magunkat, védjük meg Erdélyt, és Mondjon le a prefektus feliratokat lehetett látni.

„Valakinek nem tetszik, hogy mi itthon vagyunk. Halottaink sem nyugodhatnak békében” – indította a felszólalások sorát Bálint József, az EMNP háromszéki elnöke. „Ennek az országnak nem volt elég száz év sem, hogy a határain belül levő területeket magáénak érezze” – mondta a EMNP Kovászna megyei önkormányzati képviselője, Benedek Erika, aki a románok szimbolikus térfoglalásáról beszélt, illetve a kettős mércére és a magyar közösséget ért jogfosztásokra mutatott rá.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviseletében Tulit Attila szólalt fel, aki szerint az Úzvölgye gyűjtőfogalommá vált, amely magába foglalja az összes erdélyi magyar jogfosztást, így a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE), a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyét, az elorzott utcanevek helyzetét, a terrorizmus vádjával bebörtönzött férfiak esetét.

„Nem fogadhatunk el kompromisszumot”

„Az úzvölgyi katonatemető ügyében nem fogadhatunk el semmilyen kompromisszumot, követeljük az eredeti állapot visszaállítását” – mondta Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke. Hasonlóan vélekedett Csomortányi István, az EMNP elnöke is, aki az elmúlt napokban a romániai magyar közösséget ért sérelmeket sorolta.

„Romániában állami szintre emelkedett a magyarellenesség. Úzvölgye megmutatta a Bukarest vezette Románia igazi arcát” – mondta az EMNP országos elnöke. A sepsiszentgyörgyi tiltakozó megmozdulás végén Incze Zsolt református esperes összefogásra szólított fel. „Ha magyar, ne bántsuk: akkor sem, ha elöljáró, akkor sem, ha más pártnak a tagja! Támogassuk egymást!” – mondta a református lelkész. 

Az egyórás tiltakozó megmozduláson végén a több száz résztvevő egymás kezét megfogva imádkozott, majd demonstráció a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult – írta a maszol.ro.

Előzmények

A székelyföldiek áprilisban szembesültek azzal, hogy a Kárpátokon túli, Bákó megyei Darmanesti önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a székelyföldi Csíkszentmártonhoz tartozó, mára már elnéptelenedett hegyvidéki Úzvölgye első világháborús magyar katonai temetőjében. Június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal benyomult a temetőbe, hogy részt vegyen a román emlékmű ortodox szertartással végzett felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni a temetőfoglalást.

Két nappal később Viorica Dancila román kormányfő felelős magatartásra intett mindenkit az úzvölgyi temető ügyében, ugyanakkor felvetette, hogy a sírkertet a bukaresti védelmi minisztérium kezelésébe adják.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mia szösz
2019. június 29. 19:24
Ami az ellenfelet-ellenséget illeti, feleim, imádkozzunk. "Lehetnének talán még emberek, hisz megvan bennük is, csak szendereg az emberséghez méltó értelem. Mondjátok hát, hogy nem reménytelen." (Radnóti Miklós)
flesh ripper
2019. június 28. 07:45
Szolidárisak vagyunk, erdélyi vértestvéreink!
balbako_
2019. június 28. 04:30
Tiltakozzunk együtt!
Az ajtónak támaszkodni tilos
2019. június 27. 23:00
Veletek vagyunk
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!