Öngyilkos német néppártok

„Ami a keleti és nyugati tartományokban közös, az a nagy néppártok drámai támogatásvesztése. Amíg ez nyugaton a Zöldek térnyeréséhez vezet, addig keleten az AfD lesz egyre erősebb.

Angela Merkel 2000 óta CDU-elnök, 2005 óta kancellár. Azóta a CDU/CSU váltakozó partnerekkel egyfolytában kormányzó párt volt. Ma szövetségi szinten egyetlen párt sem tudna csak egy szövetségessel kormányozni, mindegyik pártnak több koalíciós partnerre lenne szüksége. A két néppárt hanyatlása már hosszabb ideje tart, de a drámai térvesztés 2015 óta felgyorsult.

Az évszámot nem nehéz egy történelmi eseményhez kapcsolni: 2015-ben döntött Merkel önhatalmúlag arról, hogy kinyittatja a határokat az – immár két és fél millióra dagadt – arab és afrikai migránshullám előtt.

Bár az erre következő 2017-es választáson mindkét párt sok szavazatot vesztett, az akkori számok mégis mintha egy más világból származnának: CDU/CSU 32,9%, SPD 20,5%. És bár a CDU 8,6%-ot veszített, a SPD 5,2%-t, ma már ehhez hasonló eredményről még álmodni sem mernének.

Nyilvánvaló, hogy mindkét párt elvesztette törzsválasztóinak nagy részét. Ennek a fejlődésnek két oka lehet: vagy a választók változtak meg, vagy a pártok nem képviselik valamilyen okból az érdekeiket. Mindkét párt esetében a második ok volt a döntő.

A CDU és bajor testvérpártja, a CSU eredetileg a vidéki keresztény-konzervatív gondolkodásúak valamint a kistisztviselők, hivatalnokok és a művelt polgárság pártjai voltak. Hosszú időn keresztül egy hasonlóan stabil szociáldemokrata párt, az SPD ált velük szemben.

A szociáldemokraták szoros kapcsolatokat ápoltak a szakszervezeti mozgalommal, leginkább a munkásosztály pártjának számítottak, és a társadalom szegényebb rétegeinek érdekeiért harcoltak. 1959-ben, az ún. Bad Godesberg-i programban elbúcsúztak a párton belüli radikális vonulatoktól, és feladták a szocializmus megvalósításának célkitűzését.”