„A tartozódó voksok figyelmen kívül hagyása példátlan jogsértés, amely egy demokratikus rendszerben semmissé teszi az adott szavazás eredményét. A jelentés elfogadásához több, mint a szavazatok kétharmadára, valamint az összes EP-képviselő abszolút többségének a támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) volt szükség. A tartózkodás az EP jogi szolgálatának állásfoglalása szerint nem számított leadott szavazatnak pedig akár a nyelvtani, akár a jogi elemzés elvégzése után kizárólag arra az egyértelmű következtetésre juthatunk, hogy a tartózkodó voksot is leadták az érintett képviselők. 48 személy döntött úgy, hogy él a lehetőséggel és a felkínált három lehetőség közül a tartózkodást választja.
Jóllehet az Európai Parlament Eljárási Szabályzatának 178. cikk harmadik pontja alapján a szavazásra bocsátott szöveg elfogadásának, illetve elutasításának megállapításához csak a mellette és az ellene leadott szavazatokat veszik figyelembe, kivételt képeznek azok az eseteket, amelyek tekintetében a Szerződések különleges többséget írnak elő. Tárgyügyben ilyen helyzet állt elő, amely újabb érv, hogy csalásnak minősítsük az EP szerdai eljárását.
Eljárása keretében a Bíróság semmisnek nyilváníthatja a jogi aktust vagy az érintett eljárást a hatáskör hiánya; lényeges eljárási szabályok megsértése; a Szerződések vagy az alkalmazásukra vonatkozó bármely jogi rendelkezés megsértése; vagy hatáskörrel való visszaélés miatt. Amennyiben a kereset megalapozott, az Európai Unió Bírósága a teljes jogi aktust vagy annak bizonyos rendelkezéseit semmissé nyilváníthatja. Ezt követően az adott jogi aktus vagy annak semmissé nyilvánított rendelkezései nem rendelkeznek joghatással.”