Kínjukban össze-vissza beszélnek a fővárosi gyurcsányisták

2021. szeptember 29. 13:48

A Gyurcsány-párt harcosai olyanokat mondtak, mint akik tudatmódosító szerek hatása alatt állnak.

2021. szeptember 29. 13:48
null
Fidesz Budapest

„Napirend előtt Láng Zsolt frakcióvezető megkérdezte Karácsony Gergelyt, miért nehezíti meg a fővárosi mozicég az ELK RTUK című, 2006-os öszödi beszéd idején játszódó politikai thriller bemutatását. Úgy, hogy az internetes érdeklődés és jegyvétel a sokszorosa bármely másik filmpremierének.

Erre a kérdésre a főpolgármester nem adott választ, azonban a Gyurcsány-párt közgyűlésben ülő harcosai lementek a realitás talajáról. Úgy beszéltek, és olyanokat mondtak, mint akik tudatmódosító szerek hatása alatt állnának.

Gy. Németh főpolgármester-helyettes arról értekezett, hogy kivitette a »szereposztó díványt« az irodájából. Ebből arra következtethetünk, hogy elődje Szentkirályi Alexandra ilyen bútor segítségével hozta meg az elmúlt időszak kulturális döntéseit. Ismerve a két szereplőt ez a felvetés több szempontból is meghökkentő… De a me too-mozgalmak árnyékában józan embernél erős magyarázatra szorul.

És akkor jött Szaniszló Sándor (aki miután MSZP-s színekben polgármesterré választották, azonnal átállt Gyurcsányhoz… no comment), aki nem kevesebbet állított, minthogy megbízható kormányoldali forrásokból tudja, hogy ezt a »borzadály« filmet hetek óta játszák a Fideszes-székházakban (hol?!) és játsszák csak ott tovább.

De nem maradhatott ki a sorból Horváth Csaba sem (ő még szocialista szinekben), aki szintén minősítette a még be nem mutatott filmet, nemes egyszerűséggel home videonak titulálta. Horváth úrnak biztosan mélyebb információi vannak a home videók mibenlétéről… 

Mit is mondhatnánk erre? Óriási a pánik Gyurcsányéknál. Hamarosan a videó is érkezik!”

Nyitókép: Facebook

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. szeptember 29. 18:57
mocsaDéKok
szürkeSzarvas
2021. szeptember 29. 15:40
Gyénémet a szereposztón a Gréczyvel. Érdekes lenne.
vemiko
2021. szeptember 29. 15:36
.... remélem majd egy rendezői változat is elkészül a filmből... amiben a külhoni honfitársainkat megtagadó, adókat az egekbe emelő, a támogatásokat és juttatásokat megszüntető, titkosszolgálati dezinformációkkal hekkelő, állami vagyonokat saját holdudvarba kiprivitalizáló!!!, az államkincstárt kisöprő, devizahiteles családokat vagyonukból teljesen kiforgató részek is benne lesznek majd.... csak a teljesség kedvéért..... és nem bánnám ha a happy end is meglenne.... pl a teljes elqró ferenc fegyenc és tolvaj brigádja vhol.... egy munkatáborban 160 év kényszermunkázik....pl :) :)
Csendőr
2021. szeptember 29. 15:14
Szegény Gy Német. Lassan két éve ott árválkodik a szereposztó dívány amit azóza sem tudott felavatni. Erre kivitette.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!