A járvány során példamutató az együttműködés a két ország között. A pandémia elején a törököknek szükségük volt bizonyos gyógyszergyártási alapanyagokra, és a magyarok előzékenyen segítettek nekik – emelte ki Mevlüt Cavusoglu. Kérdésre felelve Mevlüt Cavusoglu az örményországi fejleményekről azt mondta, hogy mindenfajta katonai puccsot, erőszakos lemondatást mélységesen elítélnek. A nép kritizálhatja a vezetést, kérheti a lemondását, de a hadsereg nem – vélekedett.
A sajtótájékoztatón Szijjártó Péter jelezte, hogy a török miniszter a felkérésére beszédet mondott a nagyköveti értekezleten. ezt azért tartja lényegesnek – tette hozzá –, mert Törökország a világpolitikai, világgazdasági folyamatok egyik fontos irányítója és befolyásolója. Kérdésre felelve a magyar miniszter közölte: ő azt mondta a nagyköveteknek, hogy nem változott a velük szemben támasztott elvárása. Az „iránytűiknek továbbra is a nemzeti érdek felé kell mutatniuk”. A magyar külpolitika legfontosabb célja változatlanul a nemzeti érdek érvényesítése. A nagykövetektől azt várja el: tegyenek meg mindent azért, hogy Magyarország győztesen kerüljön ki az elkövetkező hetek, hónapok versenyéből. Fontos az is, hogy tisztelettel közelítsenek állomáshelyük országához – sorolta Szijjártó Péter.
(MTI)