Kárhozatos bálványimádás a szentmise?

Mi a mise története? Van-e áldozati jellege? Mit gondoltak erről az egyházatyák? Lehet-e Krisztus egyháza, amely tagadja vagy elismeri a mise áldozati jellegét? Bálványimádás a szentmise, vagy épp az ezt állító tanok sátániak. Évszázados hitvitát elevenítettek fel a Józsa Judit Galériában. Nagy Gergely kálvinista lelkész, teológus és Szász Péter történész, katolikus hitvédő vitatkoztak a kérdésről.

Róma és Péter

Szász Péter lendületes nyitóbeszédében bemutatta a kálvinizmus által vitatott szentmisére vonatkozó tanokat, illetve azt, hogy mégis mi alapján hiszi és vallja ezeket az Egyház.

A trienti zsinatra hivatkozva két tételt foglalt össze: 1. Az oltáriszentség Krisztus teste és vére a kenyér és a bor színe alatt. 2. A szentmise áldozata a keresztáldozattal lényegileg azonos és engesztelő áldozat.

A történész leszögezte, hogy ezek a tanok megreformálhatatlanok és visszavonhatatlanok. A tanítóhivatal Jézus Krisztus felhatalmazása által, a Szentlélek vezetésével, tévedhetetlen tanításként (dogmaként) mondta ki ezeket, a Szentírás és a Szenthagyomány alapján. Alapdogma egy katolikus számára, hogy köteles hinni mindazt, amit a Szent Római Katolikus Egyház, mint ilyet, mint hiendőt elé terjeszt. 

Ezek után felhívta vitapartnerét arra: „Citáljon, akár egyetlen mondatot is az egyházatyáktól, amely a valóságos jelenlétet vagy a szentmise engesztelő áldozati jellegét kifejezetten tagadja”. Szász belefogott a katolikus álláspont bibliai alapjainak fejtegetésébe. Az átlényegülés tanát Jézus Krisztus kafarnaumi beszédének részletes ismertetésével igyekezett alátámasztani. Érvelése szerint tagadhatatlan, hogy a szöveg elején átvitt értelemben beszél Jézus. Ugyanakkor amikor azt emeli ki, hogy enni kell az ő testét és vérét, a szöveg kontextusából a szó szerinti értelmezés következik.

Szász úgy látja, hogy ezt a releváns görög kifejezések is megerősítik. Állítása szerint Jézus mindig világosan beszélt. Konkrétumokban vagy szimbolikusan, de világosan. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy ebben az esetben nem javította ki a szavain megbotránkozó zsidókat, akik úgy értelmezték szavait, ahogy a katolikusok évezredek óta. 

Ezt követően tért a második tételre. Eszmefuttatásának logikai szálait az utolsó vacsorán elhangzott szavakkal kapcsolta össze. Itt már fogytán volt az ideje, talán ezért tűnt kapkodóbbnak a szentmise és a keresztáldozat lényegazonosságának igazolásával kapcsolatos mondanivalója. Ennek ellenére idézte a Zsidókhoz írt levelet, kitért arra, hogy Jézus az összes ószövetségi áldozati formát beteljesítette, de érvelésében hivatkozott Melkizedekre és a Jelenések könyvére is. 

Magas a léc

A vitapartner Nagy Gergely sem vesztegette idejét. Beszédében kijelentette: „Rendkívül magasan van az a léc, amit a Római Katolikus Egyház felhelyezett, amit Péternek ma este át kell ugrania”. A tridenti zsinat ugyanis átokkal sújtja és sátáninak tartja azokat a tanításokat, amelyek különböznek az övéitől. Ráadásul istentelen és gonosz embereknek nevezi azokat, akik nem hajlandók a katolikus tanok előtt fejet hajtani – mondta a lelkész. Ezt követően három tételt vázolt fel:

1. A Biblia nem tanítja az átlényegülést (transsubstantiatio).

2. Nem igaz, hogy az átlényegülés modern katolikus dogmáját az Egyház mindig tanította.

3. A tan, miszerint a szentmise engesztelő áldozat, teljes mértékben ellentmond annak a krisztusi engesztelő áldozatnak, ami a Bibliából megismerhető.

Nagy Gergely szerint ez utóbbi olyan súlyos állítás Róma részéről, hogy „a római katolikus evangélium megszűnik Krisztus tanításának lenni”. Az utolsó vacsorán történtekkel kapcsolatban azt mondta, a tanítványok nem értették szó szerint Jézus szavait. A vacsora egyszerűen szimbólumokban gazdag környezetben zajlott, de csoda nem történt. Az utolsó vacsorán nem történt meg a keresztáldozat. A lelkész szerint bizonyíték erre, hogy évszázadokon át nem is vallották így az Egyházban. Álláspontja szerint egy sákramentumi emlékvacsorát alapított Jézus, amivel keresztáldozatára akart emlékeztetni bennünket. Úgy látja, hogy a transsubstantiatio, mint az arisztotelészi filozófia eredménye csak a XII. században került be a katolikus teológiába.

Az említett kérdésekkel kapcsolatban mindig az összképét kell vizsgálni, nem csak kiragadott idézeteket – monda Nagy, majd az átlényegülés tana ellen hozott idézeteket. Színes volt a paletta: Augustinus, Tertullianus, Theodoretus és Gelasius szavait is hallhattuk. Továbbá amellett érvelt, hogy a VII-IX. században komoly viták voltak a misével kapcsolatban, ezért sem vallhatta mindig ezt a dogmát az Egyház. Véleménye szerint a konszekrált elemek tisztelete sem ősi gyakorlat. A szentségtartó (tabernákulum) csak a XII. században jelent meg – mondta magabiztosan a lelkész. Ezt követően számos kérdést szögezett a megjelentekhez: „Miért nem hordozták körbe már az apostoli korban az ostyát és a bort? Miért nem érdekelt senkit, ha kilöttyent vagy a földre esett? Hol vannak az ilyen történetek III-IV. századból?”

Ortodox kálvinista hitvallása szerint Jézus Krisztus mindenképpen üdvözíti az övéit, mivel egyszer és mindenkorra tökéletes, örök váltságot szerzett. Nem csak lehetőséget az üdvösségre, ahogy azt „Róma és Péter tanítja”. Ennek megerősítésére számos igehelyet citált. A jelen lévő római katolikusokat megszólítva ezt kérdezte: „Örökre tökéletesé tett-e a mise téged? Ha misére jársz, és nem leszel örökre tökéletes tőle, akkor a mise áldozata az nem Jézus Krisztus áldozata. Nem ugyanaz az áldozat, amit bemutatott a Golgotán”.

Szerinte az este döntő kérdése a következő: mit ért el Krisztus a keresztáldozatával? 

A tudatlan norvég halásztól a khalkedóni atyákig

Szász Péter először megköszönte ellenfele „kiváló és hitvalló” előadását, ezután vitapartnere számos érvére reagált. Trident kapcsán tisztázta, hogy csak katolikusokra vonatkozhat kiközösítés. „Nem például egy norvég halászra a XIX. században, aki csak gúnyrajzokon látott jezsuitákat vagy a pápát.” Megemlítette, a katolikus hit ismeri a legyőzhetetlen tudatlanságot. Leszögezte, hogy aki katolikusként megtagadja a dogmákat, az kikerül az Egyházból. Szerinte a tridenti zsinaton alkalmazott transubstantiatio valóban későbbi kifejezés, de ezzel lehetséges az Oltáriszentség hittitkának legtökéletesebb kifejtése. Elmondta, hogy az idézett I. Gelasius pápánál is meg kell nézni a kontextust. Úgy gondolja, hogy az első pár század filozófiai nyelvezetétének egy-egy megfogalmazástól „a hajuk égnek álhatott volna a niceai vagy mondjuk a khalkedóni atyáknak”.

A katolikus hitvédő szerint az egyháztörténetben többször előfordult, hogy az Egyház fogalmakat keresett, de még nem találta meg a megfelelőt. Tisztán és összeszedetten érvelt az egyházatyákkal kapcsolatban. Kijelentette, hogy a XII. század előtt élő Constantinus császár is adományozott tabernákulumot. Az újabb liturgiatörténeti kutatások pedig erőteljesen túlléptek a vitapartnere által képviselt állásponton. Végül Szent Ágoston, Tertullianus és Origenes idézeteivel cáfolta ellenfele állítását, miszerint nem ősi gyakorlat a konszekrált elemek tisztelete. 

Égbekiáltó különbségek

Ismét Nagy Gergely kapta a szót, majd rögtön két Augustinus idézetet vetett be. Amellett érvelt, hogy a kafarnaumi beszéd szövegében szereplő görög kifejezések nem bizonyítják az átlényegülés tanát. Állítja, nem feltétlenül igaz, hogy Jézus korrigálta volna a zsidókat, mert nem mindig tette. Itt több példát hozott arra, amikor nem adott magyarázta meg mondatait Jézus. Nyomatékosan fejezte ki, hogy vitapartnere nem válaszolta meg a feltett kérdéseit. Megerősítette, hogy a mise és a keresztáldozat között égbekiáltó különbségek vannak. „A misében ugyanis nem hal meg újra Krisztus” – húzta alá a teológus. Szerinte ezért nem lehet hatékony, nem lehet bűntörlő; Isten teljesen és tökéletesen elengedte minden múltbeli és jövőbeli bűneinket is. Erre a református teológiával összhangban lévő, logikus és meggyőző érveket hozott. Szerinte a római mise hatékonysága az odajáruló személytől függ, és ezért rettentően korlátozott. Bibliai hivatkozások közepette érvelt amellett, hogy Krisztus halála véglegesen és teljesen befejezett múltbeli áldozat. 

Végül vezérgondolatát ebben a kérdésben fogalmazta meg: „Isten mindenképpen üdvözíti-e az övéit, vagy ti teszitek lehetővé Istennek, hogy üdvözítsen titeket?”

Keresztkérdések

Angolszász mintára izgalmas és néhol szórakoztató keresztkérdések következtek. A református teológus összesen ötven kérdést intézett a katolikus félhez, a negyvenötödiknél humorosan megjegyezte: „Már meglepődtem, hogy itt valamit elérünk. De nem.” Szász Pétert sem kellett félteni, hiszen harminchárom tisztázó kérdéssel bombázta vitapartnerét. Ezekből többek között kiderült, hogy a lelkész önmagát, sőt Kálvint sem tartja tévedhetetlennek, de reméli, hogy vitapartnere sem rendelkezik ezzel a képességgel. 

A záróbeszédek után a hallgatóságnak is számos kérdése volt. Összességében elmondható, hogy a vitázó felek tiszteletreméltó meggyőződésükről és magas szintű felkészültségről egyaránt tanúbizonyságot tettek. Örömteli, hogy egy olyan világban, ahol Lady Gagák jelentősen formálhatják a közvéleményt, még mindig komoly igény mutatkozik hasonló színvonalú szellemi párbajokra. 

(Az esemény a Magyar Alapítvány a Keresztény Civilizációért és a Post Tenebras Lux-Kálvinista Apologetikai Társaság szervezésében valósulhatott meg. A június 27-én tartott vitát a felek folytatni kívánják.)