Fabiny Tamás kitért arra, hogy lelkészkonferenciát tartanak május elején Balatonszárszón a tolerancia témájában, annak keretében igyekeznek a lelkipásztoroknak is segíteni abban, hogy tovább tudják adni az elfogadás magatartását, valamint a másikra való odafigyelést és egymás megbecsülését gyülekezeteikben. Ennek jegyében sorozatokat indítanak egyebek mellett Tolerancia a Bibliában és Tolerancia a hétköznapokban címmel.
Az istentiszteleteken és más közösségi foglalkozásokon is tudatosítani kell a hívekben: úgy kell segíteni a bajbajutottakon, hogy azzal ne alázzák meg őket, tehát az egyháznak „természetessé kell tennie” minden, kisebbséggel és hátrányos helyzetű emberrel való kapcsolattartást – hangsúlyozta. A püspök elmondta, hogy a tolerancia az idén nagy hangsúlyt kap a prédikációkban is, az igehirdetések reagálhatnak akár a futballhuliganizmussal előretörő intoleranciára, a rasszizmusra, a fajgyűlöletre vagy a homoszexuálisokkal szemben megfogalmazódó ellenérzésekre is.
Közölte: iskoláikban kezdeményezik, hogy indítsanak a toleranciával kapcsolatos projekteket, amelyek keretében a tanulók felkereshetnek környezetükben élő külföldi közösségeket, menekülteket, hátrányosan megkülönböztetett embereket, fogyatékkal élőket, esetleg meglátogathatnak fogvatartottakat börtönlelkészek segítségével. A színvonalas kezdeményezéseket az egyház anyagilag is támogatja. Fabiny Tamás beszámolt arról is, hogy a most készülő hit- és erkölcstan tankönyveikben is szeretnék felhívni a figyelmet a tolerancia fontosságára, a tervek szerint elemzik például az egyháznak a náci korban való „hallgatását”, illetve a diszkrimináció társadalmi megjelenését.