Ostromlott erőd

Tizenkét év telt el azóta, hogy 2010. szeptember 7-én José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke elmondta első beszédét az Európai Parlamentben az EU állapotáról, ám az amerikai mintára megteremtett európai műfaj továbbra is az önmeghatározás nehézségeivel küzd. Nyilvánvalók a különbségek az amerikai és az európai helyzet között. Az amerikai elnök az egyik szuperhatalom fejeként, jogszabályi hatáskörökkel felruházva, hazája politikai vezetőjeként, polgárai és a média érdeklődésével felértékelt helyzetben mondja el beszédét. Az ott elhangzott tervek rövidesen kormányzati politikai lépésekként köszönnek vissza a döntéshozatal fórumain.

Az EB elnökének helyzete inkább csak ambícióiban, semmint valós lehetőségeit illetően hasonlít az amerikai elnökéhez. Ő nem egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen vezetője az Európai Uniónak, hiszen ezért a címért ugyanúgy beszáll a versenybe az Európai Parlament és az Európai Tanács elnöke is. Ezt az eleve gyengébb startpozíciót tovább nehezíti, hogy a bizottság elnöke nem bír jogalkotási jogkörrel, az amerikai elnökkel ellentétben mögötte nem áll egy többé-kevésbé egységes identitású politikai közösség, és bizony ezekből adódóan a média is csak mérsékelten érdeklődik a beszéd iránt.

Az amerikai elnök beszéde politikai súlyából adódóan jelentős médiaesemény, az Európai Bizottság elnökének viszont már azért is küzdenie kell, hogy tudósítások jelenjenek meg az ő európai parlamenti beszámolójáról. A figyelem felkeltésének igyekezete időnként bombasztikus lépések megtételére ösz­tönzi a szónokot. Sokan emlékeznek arra például, amikor Jean-Claude Juncker 2018-ban meghirdette a téli és nyári időzónára való átállás eltörlését anélkül, hogy a bizottságnak erre bármilyen ráhatása lenne. A bejelentés mégis elérte a célját, az újságok napokig tárgyalták az ötletet annak ellenére, hogy az intézménynek nem volt semmilyen illetősége az ügyben. Láthatjuk, ma, négy évvel később is éppen egy újabb óraátállításra készülünk lassacskán.