Az erényes ember és a jó-lét – Baritz Laura Sarolta nővér a Mandinernek

Matus Tibor interjúja a Mandiner hetilapban.

A koronavírus sok változást hozott az emberek életében. A járvány első hullámakor mintha felerősödött volna az emberekben a segítő szándék, a jó, a második hullámnál pedig mintha feléledt volna a fennmaradási ösztön: a vállalkozók a kimaradt hasznot próbálták mindenféle ügyeskedéssel behozni. Hogy látja ezt?
A járvány első felében én is írtam erről cikkeket, és figyeltem az emberek viselkedését, köztük a vállalkozókét is. Azt tapasztaltam, hogy a járvány kihozta az emberekből a jóakaratot. Példákat is írtam: az igazságügy-miniszter félmillió forintot ajánlott fel a betegek javára, egyesek kávéfőzőt vittek a kórházakba az orvosoknak, ezernégyszáz önkéntes jelentkezett egészségügyi munkára. A vállalkozókban is feltört a segítőkészség. Őket azonban szorította, hogy a fennmaradásuk volt veszélyben. A kormány számos módon igyekezett a segítségükre: intézkedett például az adó elengedéséről, a hitelmoratóriumról. Mindamellett természetesnek tartom, hogy a vállalkozókat arra ösztökéli a haszonelv, hogy próbálják visszahozni a kimaradt bevételt.

Lesznek hosszabb távú változások, amelyeket a járvány idézett elő?
Inkább azt érdemes megnézni, hogy a vállalkozói kedv miképp tért vissza a járvány után, és mely tevékenységek váltak hangsúlyosabbá a vállalkozók körében. Kapok hírleveleket, amelyekben rengeteg ötlet, gondolatfüzér, javaslat olvasható, hogyan is tudnának továbblépni. Szerintem Magyarországon pezseg a vállalkozói élet, és úgy gondolom, a kormányzati segítséggel sikerült elkerülni a nagy csődöket és katasztrófákat.

A pandémiával bekopogott hozzánk egyfajta korszakváltás, amit negyedik ipari forradalomnak is neveznek. Az első két ipari forradalomról ismerjük az egyház tanítását, kevésbé ismeretes azonban, hogyan vélekedik a globalizációról, a robotizációról, az adatkezelésről vagy az elek­t­ro­nikus kereskedelemről. Miképp tekint ezekre erényetikai szempontból?
Minden fejlődésnél meg kell nézni, vajon az emberiség javát szolgálja-e. Például a robottechnikára való váltás segíti-e az embert? Szolgál-e az ember kiteljesedésére, a valódi boldogságának elérésére? Ha igen, akkor támogathatók ezek a folyamatok. Persze érdemes megvizsgálni a részleteket. Sokan félnek a robotoktól, hogy emberek tömegei veszíthetik el a munkájukat. Lehet, hogy a kétkezi munka elvész, de helyére léphet egy kognitív munka vagy más kreativitást igénylő tevékenység, ami pótolja. Azaz nem a változástól kell rettegni, hanem lépni kell a munkastruktúra fejlődése irányába. Ez szolgálhatja az ember javát.

Ettől akár az emberi méltóság alapelvének erősödését is remélhetjük?
Ez a cél. Az volna jó, ha a jelenlegi ipari forradalom technológiai változásai erősítenék az emberi méltóságot. Ha nem az ember helyébe lép a robot, hanem az ember szolgálatába, akkor az emberi méltóságot sikerül megőrizni. Ez a programozás szintjén dől el. A robotnak nincs erkölcse, a robot olyan magatartást vesz fel, amilyet a programozó előír neki. Vagyis az emberen múlik, hogy a robot a jó célt szolgálja-e. Mindegy, milyen technológiáról beszélünk, az ember kell legyen az úr, és nem szabad, hogy úrrá legyen rajta a technológia. Ehhez ajánlanám XVI. Benedek pápa Caritas in veritate (szeretet az igazságban) című enciklikáját, amelyben ezekről a gondolatokról értekezik.

Térjünk rá a digitalizációra. Óriási mennyiségű adat gyűlik össze rólunk folyamatosan – milyen veszélyeket lát ezen a téren?
Erre is abból a szemszögből tekintek, hogy milyen erkölcsi alapon történik. A sok adat szolgálhatja az embert, ám a fejére is nőhet. Ha egy csipet beépíthetnek az emberbe, és az mindenféle adatot továbbít róla, az jogi kérdéseket vet fel. Van-e jogalapja bárkinek, hogy ezeket az adatokat össze­gyűjtse? És nyilván etikai kérdés is, hogy szabad-e ennyi adatot összegyűjteni az emberekről és használni őket, és szabad-e belenyúlni a teremtett emberbe. Ilyen természetű aktus az abortusztól az embriómanipulációig ma már sok minden, rendkívül veszélyes, ha ez a fajta mentalitás eluralja az emberiséget.

Az új idők jele az e-kereskedelem robbanásszerű előre­törése is, ahogy megfigyelhettük a járvány alatt.
Az online kereskedelemre mint a kereskedelmi módozatok fejlődésére tekintek, és nem ítélem el. Hiszen kényelmesebb a szobából vásárolni, és célzottan megrendelni, amit szeretnék, mint tülekedni az áruházban. Az a veszélye, hogy ha az ember túlságosan ráfókuszál, akkor könnyen túlvásárolja magát, vagy olyan termék vásárlására veszik rá, amely nem olyan, mint amilyennek le van írva. Ez a kereskedő részéről etikátlan. Számos etikai kérdés merül fel tehát. Újra csak arra hívom fel a figyelmet, hogy mindennek az alapja az erkölcsi tartás. Ha megvan a kereskedő és a vásárló részéről, akkor kitűnő eszköz lehet az online vásárlás.

Az előbbiekben egy fontos fogalomra utalt, a túlfogyasztásra. Ez nemcsak gazdasági gondokat okoz, hanem a környezetvédelmi problémák zömét is. 
Az ember természetes állapotához tartozik, és úgy lehet boldog, hogy erényekkel is rendelkezik. Az egyik legfontosabb a mértékletesség erénye, ami ahhoz segíti hozzá, hogy megtalálja a valódi szükségleteit az életviteléhez. Ennek alapján fogyasszon, sőt tanuljon meg takarékoskodni, hiszen akkor erőforrást spórol, segít a környezetnek. A mértékletesség erénye is az emberi természet része, és az lenne a kívánatos, ha mindenkiben meglenne. Hogy a fogyasztás ne lendüljön túl a normális mértékén, ahhoz kellene a józan okosság erénye. Okosság, amikor belátom, hogy elég két pár cipő, és nem kell tíz, mert annyinak a rendben tartása már nekem is gondot okoz. Az okosság és a mértékletesség együtt megakadályozná a túlfogyasztást, de az ember valahogy újra és újra beleesik.

A világ  nemigen akar leszámolni vele, a környezeti gondokat inkább technológiai válaszokkal kívánja megoldani. 
Igen. Ez a mellékutakon járás. Az igazi út az erkölcsi út: tarts mértéket, és légy józan, amikor felhasználod az erőforrásokat és terheled a környezetet. Nem rosszak a technológiai válaszok, de csak látszólagos megoldások. A kérdés az, hogy elég-e a mértékletesség ahhoz, hogy az emberiség jobb útra térjen. Önmagában nem elég. Ha a szomjúságot szeretnénk megszüntetni, ahhoz nem elég mértékletesnek lenni, ahhoz kell egy csővezeték, amelyen keresztül a víz áramlik. De ez a csővezeték csak akkor lesz jó, akkor tudom jóra használni, ha ott van mellette az okosság erénye, mert anélkül a csőben iszap is folyhat, vagy üres is lehet. A technikai megoldások szükségesek, de önmagukban kevesek. Benedek pápa úgy hívja ezt a jelenséget: tágabb értelem – egy szaktudomány csak akkor éri el küldetését, ha megfogalmaztuk a célját és az emberképét, hogy miképp viszonyul az emberhez. Ez viszont nem a mérnöki tudományok, hanem már a teológia és a filozófia terepe.

Az üres cső képével remekül leírta a mostani energia­válságot. Megvan az erény, hogy áttérjünk a kibocsátásmentes energiákra, a megújulókra, miközben nincs gáz a csőben…
Ez nemes törekvés. Ami mellé érdemes odatenni az okosság erényét.

Mit kellene erősíteni teológiai és filozófiai szempontból egy technológiai váltásnál?
Az öt nagy technológiai óriáscég etikai hozzáállását kutatva azt fedeztem fel, hogy vannak etikai megfontolásaik, de azok csak eszközök. A céljuk a haszon elérése. A mai világ összetett, nem mondhatjuk, hogy erkölcstelen vagy erkölcsös, számos átmenet van. Ezeket az átmeneteket mind meg kell vizsgálni, hogy a kitűzött etikai célnak mennyire felelnek meg.

A probléma az, hogy ezek a cégek olyan világmonopóliumokká váltak, hogy szinte már ellenőrizhetetlenek. 
Az egyház elismeri a hierarchikus rendszerek létjogosultságát. Nem a hierarchia léte a probléma, hanem az, vajon szubszidiáris-e a hatalom. A szubszidiaritásban a hierarchia alsóbb rendje is önállóságot kap, és ha nem birkózik meg egy problémával, akkor kérhet segítséget a felsőbb szintektől. A szubszidiaritás hatalmi képlet, ahol a felsőbb szinten lévők nem uralkodnak, nem diktálnak, hanem kisegítenek. Úgy uralkodnak, mint Isten: szeretettel, szolgálattal, irgalommal. A szolgáló vezetés fogalmát kellene elsajátítaniuk a monopóliumoknak.

Ez viszont ellentmond a haszonmaximalizálás elvének.
Egy etikus rendszerben a haszon csupán eszköz. Van profit, amivel törődni kell mint termelési tényezővel, de optimalizálni kellene egy érték létrehozásának a céljáért. Ha bármely óriáscég értéket akar létrehozni, nem sajnálom tőle a bődületesen nagy profitot; ha eszközként használja fel a jónak a létrehozására, akkor teljesen jogos. Talán még az sem baj, hogy ennyire koncentrálódik, amennyiben szubszidiárisan, erkölcsi alapokon tud működni. Bill Gatesszel sem az a baj, hogy mekkora a hatalma, hanem az, hogy milyen erkölcsi alapokon áll. A nagy ötöknek is vannak nyilatkozataik a saját küldetésükről, amelyekben csodálatos dolgok szerepelnek. Érdemes lenne részletesen vizsgálni, hogy megvalósulnak vagy sem.

Innen egy ugrásnyira vagyunk a globalizációtól. A termelés részfolyamatainak kiszervezésével értékláncok alakultak ki, amelyek a járvány alatt elakadtak, a világ most is ezt szenvedi.
Egyértelmű profitmaximalizálásról van szó: keresik, hol olcsó a munkaerő, hol vannak meg a természeti feltételek, vagy hol lehet megsérteni a környezeti szabályokat. Ha érték akarna megvalósulni, nem lenne ennyi kiszervezés. Egy Nike cipő mennyi résztevékenység eredménye, és milyen minimális benne a munka része! Pár cent az értékláncban. Ez így nincs rendben.

Az új ipari forradalom során a tömegtermelés mellett kialakul az egyediségen alapuló termelés is, amit az elektronikus kereskedelem is megtámogat. Ez a kis vállalatokat is lehetőséghez juttatja. Ez volna a jövő?
A nagy koncentráció ellentéte az „act locally” mozgalom, az a törekvés, hogy mindent gyártsanak helyben. Az igazság azonban mindig valahol középúton van, ha mindent otthon akarunk gyártani, akkor könnyen előállhat, hogy túl sok drága termelési tényező jelenik meg. És persze nem minden térség alkalmas valamennyi jószág legyártására. Az egészséges kereskedelem és munkamegosztás mindenképpen szükséges. Meg kellene találni az egyensúlyt a globális értékláncok és a helyi gyártás között. Az Adam Smith és David Ricardo alkotta komparatív előnyök elvéből idézni lehet a portugál bor és az angliai textil kapcsolatát, amikor a kereskedelem útján mindkét ország élvezi a kétfajta javakat.

Végigvettük a modern világ jelensé­geit, de az egyház gazdasággal kapcsolatos öt alapelve, amelyet százötven éve fogalmazott meg – az emberi méltóság, a szolidaritás, az igazságosság, a szubszidiaritás és a közjóra való törekvés – mintha nem változott volna. Máig érvényesek. 
Ezek az egyház társadalmi tanításának alapelvei, amelyek nem száz­ötven évesek, hanem vörös fonalként kétezer­-ötszáz éve végighúzódnak a tanokon. Olyan alapelvek, amelyek az egész világ, „a jó szándékú emberek” számára elfogadhatók – ahogy a pápai enciklikák fogalmaznak. Olyan alapkövek, amelyek a jó kereskedelemben, a jó gazdaságban megvoltak már Arisztotelész idején is. Az, hogy az ember az Isten képére teremtetett, adja a méltóságát, amelyet nem veszíthet el semmilyen körülmények között. A szolidaritás, azt hiszem, csodálatosan megnyilvánult a járvány idején. A közjóról keveset beszéltünk, pedig annak a létrehozása az igazán fontos a gazdaságban, nem pedig a haszoné. Csak ha arra törekszik valaki, akkor tud kiteljesedni. Nem a profit elérése hozza el a boldogságot, hanem az, ha az ember el tudja érni azokat a célokat, amelyeket kitűzött maga elé. Csak így tud tökéletesedni, egyre erényesebbé válni. Ez az arisztotelészi boldogságképlet. Egy állam is törekedhet a közjóra, ha megteremti a gazdaság anyagi alapjait, és koncentrál a nem anyagi összetevőkre is, a kultúrára, az oktatásra, a médiapolitikára, a vallásügyre. A holisztikus, azaz a teljességre törekvő szemlélet szerint tehát nem a GDP az egyedüli mérvadó, hanem a közjó.

Nyitókép: Földházi Árpád