Az ünnepelt Frankenstein

A 21. a biológia évszázada, tartja az izgalmas és félelmetes közhely. Emlékszem, egy Szilícium-völgyben tett látogatásomkor beszélgetőtársam azzal indította innovatív gyógyszercégének bemutatását, hogy „maga a biológia sem több egy szabadon fejleszthető technológiánál”. Azóta tudom, hogy az első hallásra szélhámosságnak tűnő megközelítés korunk természettudományos elitjének központi hittétele, jövőnk egyik meghatározó ideológiája. Az ember műszaki és biológiai tudásának találkozásából születnek szép és lebilincselő dolgok is. Ilyen a biomimikri, a természetben fellelhető megoldásokat – például a hangyák által épített hidak statikáját vagy a madárrajok mozgáskoordinációját – másoló mérnöki megközelítés. Karl Schroeder sci-fi-szerző szerint „egyetlen igazán fejlett technológia sem különbözik a természettől”. Amikor azonban nem tanulni akarunk a teremtett világ törvényeiből, hanem felülírni őket, a következmények beláthatatlanok.

Christopher Mason az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb genetikusa és számításbiológusa, hét alkalommal bízták meg NASA-projektek irányításával. 2015-ben ő vezette a híres kísérletet, amikor egy ikerpár egyik tagja, Scott Kelly 340 napot töltött az űrben, miközben testvére, Mark a Földön maradt, és párhuzamos vizsgálatokkal követték állapotukat. Szerzőnk ekkor kezdte űrgenetikusnak, majd lassacskán Istennek képzelni magát. Könyve, a The Next 500 Years (a következő 500 év) ijesztő összefoglalója, mit tartanak a Homo sapiens lényegéről az élettudomány csúcsain.