Az újrázás csodája

Elhívtak a CEU egyik szakkollégiumába beszélgetni a családról. A hallgatói kérdések szinte mind arra vonatkoztak, hogyan lehetne jól csinálni, mi a megoldás. A rossz példák részletes ismertetése nem igazán tanít, pedig bőségesen feldolgozta már az irodalom, a film, a színház a borzalmasan működő házasságok és a bennük szenvedő gyerekek poklát. A dilemma, hogy az egymást ellenőrizgető, kritizáló, veszekedő, a másikat elnyomó kapcsolatban nyilván nem lehet benne maradni – de akkor mit lehet tenni? Én azt vallom: a válás nem megoldás. Azért gondolom ezt, mert bár sok válást láttam már a környezetemben, jó válást még nem. Persze vannak esetek, amikor muszáj válni, a bántalmazó kapcsolatból menekülni kell; de különben az látszik jó megoldásnak, ha a párok megpróbálják újraírni a kapcsolatukat, törölni, újrainstallálni, frissíteni – erre jó eszközök vannak Mihalec Gábor Házasság 2.0 című könyvében vagy a szüleim, Kopp Mária és Skrabski Árpád A boldogságkeresés útjai című kötetében.

Körbenézve azt látom: lehet, hogy a válás egy adott pillanatban talán jó megoldásnak tűnik, de aztán jön a kisebb-nagyobb katasztrófa. Általában az egyik fél teljesen tönkremegy, mind anyagilag, mind lelkileg – s van, amikor mindketten. Ha lejönnének az ufók a Földre, két dolgot nem tudnának értelmezni: az abortuszt és a válást. Az abortusz kapcsán azt gondolnák, hogy micsoda barbár népség az, amely a saját hasából vágja ki a gyerekeit a társadalom támogatásával; a válást pedig távolról úgy látnák, hogy két lény, akik előbb összebújnak, kézen fogják egymást, gyerekeket vállalnak, eljutnak odáig, hogy szétalázzák egymást, a gyerekeket dobálják maguk között, sőt még dokumentálják és fel is jelentik egymást, szeretőből kínzóvá válva. A közgondolkodás, a női magazinok pedig azt mondják: ne legyél gyenge, rázd meg magad, lépj tovább! 

Persze, mindenből tovább lehet lépni, de a gulágon megkínzottak legalább hivatkozhatnak arra, hogy egy külső elnyomó rendszer kínozta meg őket, nem a volt férjük vagy feleségük. Ráadásul a válás után nem múlt időben kínozta az ex, hanem folyamatosan szekírozza, hiszen a közös gyerek napi gondot jelent. Nem látok jó válást. Olyat látok, hogy a nő feláldozza magát, mindenhez alkalmazkodik, és közösen ünnepel az új feleséggel. De ő egyedül van, és a gyerekekért úgy is marad. Ez a ritka, „legjobb” kivétel; viszont a többség gyámügyi, bírósági feljelentésekkel kriminalizálja a volt társát, és borzalmas, nyomasztó világban élnek, a gyerekek pedig elkezdenek bepisilni és pszichológushoz járni. Mint kívülálló, volt barát nem értem, hogy az az ember, akit kedveltem, együtt buliztunk, nyaraltunk, mikor és miért vált ilyen gonosszá. Közben pedig a szívem szorul el az aranyos kisgyerekek miatt, akiket láttam felnőni, felszabadultan játszani, most pedig lelkileg megverten, mély bánattal a szemükben állnak tanácstalanul a világban.