A gond ott kezdődik, amikor a férfiakat „feminizálják”, az anyákat pedig „férfiasítani” akarják – Hal Melinda a Mandinernek

2022. augusztus 17. 10:43
Az elmúlt években alaposan megváltoztak a trendek a mesék és a játékok világában. A korábban egyértelmű határok feloldódtak, megjelent az érzékenyítés bizonyos kisebbségekkel szemben, és nem egyszer olyan tartalmakkal is találkozhatnak a kiskorúak, amelyekhez sem érzelmileg, sem értelmileg nem érettek. Többek között arról kérdeztem Hal Melinda klinikai szakpszichológust, az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatóját, hogy miként tudják ezeknek a hatásait tompítani a szülők és a pedagógusok.

Gyerekkorunkban a mesék igazi hősei a szép, okos és bátor királylányok és jóképű lovagjaik voltak. A gonoszokat ugyanakkor csúnyának, vagy manapság „divatos” kifejezéssel élve: queerként, „különcként” ábrázolták. Mikor változott meg a trend, mikor kezdték az utóbbi kategóriába tartozó szereplőket reflektrofénybe helyezni a rajzfilmkészítők?

Nagyjából tíz éve látjuk ennek a trendnek a térhódítását. Napjainkban a hétköznapi nézők számára is egyértelművé vált, hogy megváltoztak a filmiparban a korábbi leosztások a szereplőket illetően, legalábbis ami a nemi szerepeket érinti. Amerikában ez akár húszéves múltra is visszatekinthet, de a szexuális forradalomig, a feminizmus történetéig is visszanyúlhatnánk. A mainstream ezt a változást a társadalmi nem fogalmi körével, a genderelméletek térhódításával indokolja, vagyis azzal, hogy napjainkban a nemek és a nemi szerepek nem úgy alakulnak, mint korábban. Simon de Beauvoir szerint például nem nőnek születünk, hanem nővé válunk. Véleményük szerint nem úgy kell a nemi szerepeinket élni, mint korábban. Szintén kb. húsz éve látjuk erőteljesebben megjelenni azt az irányzatot, mely szerint nemcsak nőkről és férfiakról van szó, hanem létezik számos egyéb nemi identitás is.

A legnagyobb probléma ezzel az, hogy

mindig összekeverik a társadalmi nemet, a nemi identitást, a szexuális orientációt és a biológiai nemet.

Ha megnézünk egy, a témát elemző cikket, rögtön szembeötlik a konstrukciós problémák jelenléte. Az első ilyen probléma az, hogy férfi és nő áll szemben minden mással. Holott a férfi és a nő kategória az, ami biológiailag adott, ezeket kromoszómák határozzák meg, a többiről viszont nincs ilyen bizonyíték. Tehát eleve a konstrukció sem jó, amiben ezek a cikkek és tanulmányok gondolkoznak, illetve általában a média. Egy friss közlés szerint már több mint 110 társadalmi nemet tartanak számon.

Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

Ehhez képest akik a '80-as, '90-es években születtek, annyit tudtak gyerekként erről a témáról, hogy vannak a fiúk és a lányok, illetve vannak olyan férfiak és nők, akik a saját nemükhöz vonzódnak. Valamint akadnak olyan „bácsik”, akik szeretnek női ruhákba bújni. Idővel pedig hallottak olyan gyerekekről, akik úgy jöttek világra, hogy egyszerre voltak a nemi szerveik okán fiúk és lányok.

Az utóbbi kategóriába tartozókat ma interszexuálisoknak nevezzük. Régebben hermafroditaként emlegették őket, amely kifejezés ma már nem használatos. A statisztikák szerint ebbe a csoportba a társadalom mindössze 0,08 százaléka tartozik, szemben korábbi állításokkal, amelyek 1,2-1,5 százalék között említették a gyakorisági arányt. De fontos tudni, hogy náluk szinte már a születésük pillanatában eldől, hogy „merre dől a mérleg”, azaz mi lesz a domináns nemük. Az interszexualitás a terhesség során az ultrahang képfelbontása miatt nem feltétlenül látszik, de a genetikai vizsgálatok már kimutatják. Sok esetben ugyanakkor ezeknél az újszülötteknél nem kell orvosi beavatkozást végrehajtani, mert van, hogy a pénisz magától leesik, míg a belső nemi szervek esetében pedig vagy a petefészek vagy a here lesz csak életképes. Az interszexualitásnak számos megjelenési formája ismeretes, szakemberek a szülőkkel közösen mérlegelnek és döntenek esetleges orvosi beavatkozásokról, melyeknél az általános életminőség, a szervi funkciók, a nemzőképesség egyaránt szempontok.

Napjainkban több streamingszolgáltató nyújt kikapcsolódási lehetőséget a családoknak, köztük a kiskorúaknak is. Azonban a tartalmaik között jócskán akadnak olyanok, amelyekben „nem bináris” vagy egyéb szexuális kisebbséghez tartozó szereplők tűnnek fel. A szülő miként tudja elmagyarázni a gyermekének, hogy mit lát a képernyőn?

A korosztálynak a kognitív és az érzelmi érettségnek megfelelően kell mindezt kommunikálni.

A témát nem kell tabusítani, de a szexuális orientáció kérdéséről akkor kell otthon vagy az iskolában beszélni, amikor a fiatal éretté válik erre.

Óvodás korban elég addig eljutni, hogy anya és apa miben különbözik külsőleg: ezek a mellek, a haj hosszúsága, illetve a nemi szervek. Egyértelmű külső nemi jellegek. Erre klasszikus példa, mikor az Ovizsaru című filmben a kisfiú jelentkezik, és elhangzik a már-már szállóigévé vált mondat, „a fiúknak fütyijük van, a lányoknak pedig puncijuk.” Kellenek a világos kategóriák, ez a megkülönböztetésben segíti a gyerekeket, az azonosulási folyamat elengedhetetlen része. Amit még tudnak, hogy mi a különbség a női szerep és a férfi szerep között a családban. Ez azonban nem ugyanaz, mint amit a sztereotípiák sugallnak, hogy anya főz, mos, takarít. Itt az anyai gondoskodás és az apai szeretet közötti különbségre kell leginkább gondolni. Annyit tudnak, hogy miként kell viszonyulni anyához és apához, érzékelik a szerepek közötti különbséget. De ezek a család szerkezete és dinamikája szempontjából kiegészítik egymást, és ezzel nincs probléma; a nemi identitás a nemi jellegek miatt egyszerűen más, melyben a biológiai háttérnek (például a hormonális tényezőknek) nagy szerepe van. A gond ott kezdődik, amikor a férfiakat feminizálják, az anyákat pedig „férfiasítani” akarják. Mindemellett azt is észben kell tartani, hogy más egy anya-lánya, illetve egy anya-fia kapcsolat, és fordítva. Ennyit kell tudni az óvodás korban.

Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

Mi a helyzet az általános iskolában?

Az iskolában 8-9 éves kor körül kerül elő az a kérdéskör, hogy hogyan születnek a kisbabák. Ott a biológiai alapok megismertetése már lezajlik, a szexuális nevelés megkezdődik, ezen belül a közösülés, szexuális aktus témája is megjelenik. Azért kell már ebben a korban mindezekről beszélni, mert nagyon gyorsan belépnek a fiatalok a prepubertásba, a kiskamaszkorba. S azt látjuk, hogy ami korábban 13-14 évesen került elő (elég csak a nemi identitás kérdéseire gondolni), az ma már akár 10-11 éves korban is megjelenhet. Azonban még itt sem tartom reálisnak, hogy erről túl sok szó essen, mert ebben a korban egy igen erőteljes teljesítményorientáció van jelen a gyerekek életében. Arra kell koncentrálniuk, hogy helytálljanak az iskolában és megismerjék önmagukat. Az altruista szeretet, amikor már egy másik személy felé is teljes empátiával és odaadással tudunk fordulni, már a serdülőkor sajátja.

A szexuális nevelés során kulcskérdésnek tartom a családi életre nevelést.

Amelyben szerepet kap a kötődő, intim kapcsolatok fontossága; az, hogy a szexuális aktus ebben a megosztott szeretetben, bizalommal jöjjön létre. A mögöttes érzelmek előtérbe helyezésével segíthetnénk a fiataloknak a párkapcsolatok fenntartásában és a szexualitás helyén kezelésében.

Manapság lépten-nyomon a szexuális kisebbségekkel és a mássággal kapcsolatos érzékenyítésekbe botlunk. Hogyan érdemes ezekről a gyerekeknek és a fiataloknak beszélni?

A médiatartalom-gyártóknak végre tudomásul kéne venniük, hogy a toleranciára és az elfogadásra való nevelés nem lehet egy álcája annak, hogy olyan dolgot közvetítsünk, amely megzavarhatja a gyerekek fejlődését. Semmi keresnivalója nem lenne egy politikai tartalmú reklámnak mindenféle korhatár-besorolás nélkül egy olyan Youtube-videóban, amely gyerekeknek szól. De igaz volt ez a norvég posta érzékenyítő karácsonyi reklámjára is, amelyben a Mikulás szájon csókolt egy másik férfit. A korhatárkarikák ajánlások a szülők számára, és ebben a témában is legalább annyira fontosak, mint az agresszió, erőszak kérdésében. A segítő és pedagógus szakmának pedig az a dolga, hogy a szülők figyelmét felhívják arra, hogy ezek az ajánlások nem véletlenül jelennek meg. Mert problémát okozhat az, ha  egy 12 éves gyerek megnéz egy 16 éven felülieknek ajánlott filmet vagy sorozatot, hiszen ezekben megjelenhet a nyílt erőszak a szexualitással együtt.

Erre volt példa az ezredforduló környékén, mikor korhatár-besorolás nélkül vetítette az egyik kereskedelmi csatorna a Sailor Moon és a Dragon Ball című japán rajzfilmsorozatokat. Az egyikben erőteljesen megjelent a szexualitás, míg a másikban az erőszak. Idővel mindkét sorozat lekerült a képernyőről, mert tragédiákhoz vezetett, hogy a mesék hatására több gyermek és fiatal azt hitte, ő is rendelkezik varázserővel, különleges képességekkel. Másoknál ugyanezek mentális problémákat és depressziót okoztak.
Ezek ellentéte ugyanakkor a Hupikék törpikék, ahol a népmesékhez hasonlóan mindig a jó győzött, és nem tartalmazott nyílt erőszakot sem. Minden epizód végére megoldódott a konfliktus, elmúlt a feszültség. Sőt külön érdekesség, hogy eredetileg komolyzenei aláfestést kaptak a különböző részek, így igyekeztek a készítők fejleszteni a gyerekek kognitív képességeit, amelyre ezen zenék (tanulmányok szerint) kifejezetten alkalmasak. Az sem mindegy természetesen, hogy egy műsor milyen vágásokat tartalmaz, vagy milyen technikával készült. Nem kizárólag a tartalom lehet összezavaró a gyerekek, fiatalok számára. Lehetséges hogy időben ugrál a történet, gyorsak a vágások, nehezen követhető a történeti szál. A médiaértéssel még a 14 éves korosztályban is gondja van a gyerekek legalább egyharmadának.

Véleményem szerint

fontos az elfogadás, tolerancia átadása a fiataloknak, gyerekeknek.

Ezt megtehetik az arra szakavatott pedagógusok, gondozók, dadusok és szülők. Hozzáteszem: megtették eddig is, gyakorlatban kezelve akár az óvodában felmerülő konfliktusokat is a gyerekek között. A kulcs tehát nem a külön érzékenyítő program, amellyel még inkább kiemelünk egy rizikócsoportot, netán elbizonytalanítunk egyébként szorongó gyerekeket, hanem az általános empátia – és érzelmi intelligencia fejlesztése. 

Napjainkban azonban nemcsak az érzékenyítés borzolja a kisgyermekes szülők kedélyeit, hanem egy horrorbaba, Huggy Wuggy is. Mi áll ennek a jelenségnek a hátterében?

Huggy Wuggy egy videójáték, a Poppy Playtime horrorfigurája. Az őt ábrázoló plüssjátékok egyre több üzletben kaphatók, pedig semmi megkapó nincs bennük. A hegyes fogai és a mosolya is agressziót sejtet. Emellett olyan dalokat énekel, amelyben arra kéri a gyerekeket, hogy „öleljék meg az ő bolyhos testét”, de később olyanok is elhangzanak, hogy „megkóstolná az éles fogaival a gyerekeket”, valamint hogy addig öleljék őt a gyerekek, amíg meg nem halnak.

Azért tett akkora népszerűségre szert a fiatalok körében, mert tele van izgalommal, adrenalinnal, dopaminnal, ami a jutalmazásért felelős hormon. Ha nyerünk, akkor megjelenik egyfajta kielégülés is. Általában a nagyobb testvér az, aki játszik ezzel a játékkal, a kisebbeknek pedig megtetszik benne ez a kék lény, amellyel plüssjáték formájában találkoznak a boltok polcain. Miután a kezükben tarthatják, elkezdenek kötődni hozzá. Huggy Wuggy-val az is a baj, hogy azt „tanítja” a gyerekeknek, hogy nyugodtan harapják meg a társaikat, ha azok cseppet is ártó szándékkal fordulnak feléjük, ezzel pedig a játék készítői akaratlanul is legalizálják az erőszakot a kiskorúak mindennapjaiban. Mindez pedig a későbbieknek, a prepubertás és a pubertás időszakában is problémákat okozhat.

Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

Mit tud tenni egy szülő vagy egy pedagógus annak érdekében, hogy ezektől a hatásoktól megvédje a kiskorúakat?

A szülőknek azt tudom javasolni, hogy beszélgessenek minél többet az óvodás és iskoláskorú gyermekeikkel. Így amellett, hogy fejlesztik a gyerekek érzelmi intelligenciáját, segíthetnek nekik többek között megérteni, hogy mi a különbség a szomorúság és a düh között. A beszélgetések során arra is rá tudnak világítani, hogy léteznek más utak is az agresszión kívül. Úgy gondolom, hogy empátiára úgy tudjuk a leginkább nevelni a gyermekeinket, ha olyan meséket olvasunk nekik, amelyek fejlesztően hatnak, amelyek tanulsággal szolgálnak, ahol tiszták a karakterek szerepei, a végén oldódhat a feszültség. A fantáziát érdemes fejleszteni nem készen kapott médiatartalommal, ezt a célt odafigyelő beszélgetések nagymértékben szolgálhatják. De a családi rituálék kialakítása is segíthet abban, hogy a legkisebbek mindennapjai kiegyensúlyozottak és félelmektől mentesen teljenek.

A lelki megküzdésre nevelés soha nem volt olyan fontos, mint napjainkban. Akkor, amikor krízisből krízisbe esve nőnek fel gyerekeink – egy folyamatosan változó világban.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Belső fotók: Ficsor Márton/Mandiner

Összesen 64 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés