Manfred Weber: Elegem van abból, hogy Orbán Viktortól függünk

2022. július 3. 12:11
Az EPP elnöke szerint a kül- és biztonságpolitikában szakítani kell a teljes egyetértésen alapuló döntéshozatallal.

Az Európai Néppárt (EPP) elnöke a Der Tagesspiegel című német lap vasárnapi számában közölt interjúban kiemelte, hogy az EU nem részese Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának, de „háborús célpont”, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök „gyűlöli az életmódunkat, és visszataszítónak tarja a szabadságot, demokráciát és a jogállamiságot”.

„Nehéz télre kell számítanunk”

Weber szerint ezért „nehéz télre kell számítanunk”, mert az orosz államfő eddigi tevékenysége alapján abból kell kiindulni, hogy tovább korlátozza vagy akár teljesen leállítja a földgázszállítást az EU-ba, erre pedig már most fel kell készülni. Mint a politikus fogalmazott, a tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanácsnak még júliusban rendkívüli ülést kell tartania, amelyen előkészítik az EU „vészhelyzeti ellátását” őszre és télre. 

Feltétlenül dönteni kell a „kötelező érvényű energiaszolidaritásról” – húzta alá, kifejtve: el kell kerülni a koronavírus-világjárvány első szakaszában kialakult „zűrzavart”, amikor mindenki lezárta a határokat és „Európa kudarcot vallott”.

„A kül- és biztonságpolitikában szakítani kell a teljes egyetértésen alapuló döntéshozatallal”

Weber hozzátette azt is, hogy szerinte át kell alakítani az EU-t, mert nincs felkészülve a jelenkor „viharaira”, megpróbáltatásaira. Arról is szólt, hogy a kül- és biztonságpolitikában szakítani kell a teljes egyetértésen alapuló döntéshozatallal.

Elegem van abból, hogy Orbán Viktortól függünk külpolitikai kérdésekben vagy az uniós olajembargó ügyében”

– mondta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

Összesen 438 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Fékek és ellensúlyok baby....
csóklászlak.

A németekkel a gázban nem szabad szolidaritást vállalni.
Még valaki félreérti!
D
Rossz vicc a fenti, de ez a bűvös vadász olyan, mint a gázt használó wesenmayer.

A teljesen eszement politikájuk mellett az energiaszolidaritás csak úgy értelmezhető, hogy az EU-ban mindenkinek fázni kell.

Ha a németek nem akarnak orosz gázt, akkor miért baj, ha nem kapnak tőlünk orosz gázt?

Nem vagy abban a helyzetben, hogy bárkinek utasítást adhassál. Kis Usa faszszopó.

Én úgy emlékszem, hogy éppen Orbán szorgalmazta a diverzifikációt és akarta a Nabucco nevű gázvezetéket amelyből nem orpsz gáz jött volna.
Kik is fúrták meg ezt?

Már egy teljesen befolyásmentes senkitől (ellenzéki meghatározás) is függtök?

Egy német ügynök szenvedései.......

Nabucco....hát Berlin tett keresztben a diverzifikációnak, Hitler utódai. S de France ezeket a nácikat dicsőíti, elfeledve ősei kálváriáját.......

A Hitler attitűd nem tűnt el......majd ő megmondja.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés