Hordozható azilum

2022. június 24. 14:33
„Ami trendi, és aminek meg akarnak felelni az emberek, attól én próbálom magam kicsit távolabb tartani” – vallja Nádas Alexandra. A képzőművésszel alföldi és délszaki ihletéseiről, profán madonnákról és a művészi függetlenség igényéről beszélgettünk.

Kéri Gáspár írása a Mandiner Útravalóban

Nádas Alexandrát számos impulzus vezette a festészet világába. Mindig is érdekelte a képgrafika, sőt úgy emlékszik a kezdetekre, hogy „inkább annak éreztem a súlyát, hogy én grafikus leszek, de valójában nem is lehet a festészetet és a grafikát különválasztani”. A Kisképzőben festő szakra járt, azonban amikor a Magyar Képzőművészeti Egyetemre készült, a grafikai gépek, köztük a litográf és rézkarcprések bűvkörébe került. „Végül próbáltam minden fontosat elsajátítani mestereim­től, amit meg akartam tanulni. A litográfia a grafikában például az egyik legfestőibb médium.” Miután kikerült az egyetemről, nem volt egyszerű műhelyhez jutni, így más eszközökhöz kellett folyamodnia. „A másik fontos tényező abban, hogy a festészet felé fordultam ekkoriban, férjem, Nagy Gábor festőművész hatása volt, akivel gyakorlatilag 2000-től közös műteremben alkotunk.” Nádas sok mindent tanult tőle a fáról, a festékekről, összességében arról, hogy mi is valójában a festészet. Munkásságára az elsők között Caspar David Friedrich szellemisége hatott, ám az igazán jelentős inspirációt az Európai Iskola, benne Ország Lili és főként Bálint Endre munkássága jelenti a mai napig. „Az alföldi festészet is hatással volt rám, de inkább talán csak színvilágában.”

Pályája indulását egy Budapest által inspirált, litográfiára készített diplomasorozat jelentette. E városi stációk után viszonylag nagyot váltott, mivel akkor jöttek a Kötődések című képek, amelyek már festményben is elindultak. Gyökeresen más, belső inspirációból születő képi világot akart ekkor már létrehozni. A Kötődések mellett a Kikötések sorozat emberi kapcsolatokról szól. „Sokat jártunk ekkor Gáborral Csongrádra, vettünk is ott egy tanyát. A Tisza, a Tiszán lévő motívumok, köztük az úszó házak is kapcsolódtak a munkáimhoz.” Ekkor jött be az alföldi festészetből merített földszínű világ. Sokat jártak Toszkánába és Provence-ba művésztelepekre. „A provence-i formavilág, az építészetük arányrendszere, amit az új épületeikben is követnek, e házformák voltak azok, amik átkerültek a képeimre.” A ház motívuma az otthon, az otthonkeresés és az otthonosság megtestesülése Nádas Alexandra képein. Goda Gábor Magányos utazás című könyvében talált egy szóösszetételt, a hordozható azilumot, amit átvett a szerzőtől. „És akkor elkezdtem egy ilyen sorozatot festeni, ami a mai napig tart, bár azóta már átcsúszott a gyermekem megszületésekor indított Anyahajó sorozatba, illetve a Hordozható kert szériába is, amik szintén a hordozható azilum részei. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy van egy test – a hajó, a ház például –, amibe beleköltözteti az ember azt, amit vinni akar magával.”

A ház motívuma az otthonkeresés és az otthonosság megtestesülése Nádas Alexandra képein”

A toszkán tájak és múzeumi élmények hatására jelentek meg festészetében a reneszánsz motívumok. „Elkezdtem egy olyan játékot, hogy beépítettem a képeimbe a reneszánsz elemeket. Ebbe érkeztek később részben flamand, részben kora reneszánsz portrék, mert valahogy hiányzott nekem a képtérből a figura. Ezekből emeltem be részeket mint egyfajta szerkezet, váz vagy erkölcsi tartás a kép közepén.” Ebből született meg Profán madonnák című sorozata. A madonna szó a házból ered, ami tizenöt éve fontos alapmotívuma Nádas képeinek, a profanitás is innen származik.

Nincs olyan hely, nincs olyan fórum, ahol a magyar képzőművészek leülhetnének, és csak a szakmáról beszélgetnének. Az egyetlen ilyen lehetőség a művésztelepek világa”

Alexandra a kortárs festészet irányairól és helyzetéről is megosztja véleményét: „Ami trendi, és aminek meg akarnak felelni az emberek, attól én próbálom magam kicsit távolabb tartani. Gábor is és én is – többek között – azért csináljuk a NaN-art Rajztanoda és Grafikai Műhelyt, hogy függetlenedni tudjunk. Hogy ne kelljen abba beleszaladni, hogy te most próbálj megfelelni egy olyan irányzatnak, aminek nem akarsz megfelelni. Van egy belső elképzelésem, ami szerint alkotok. Amikor annak idején kijöttünk az egyetemről, még nem arról volt szó, hogy add el magad, hanem hogy csinálsz valamit, és esetleg jön egy galériás, aki lehetőséget kínál kiállítani. Ma meg azt látjuk sokszor a tanítványainkon, hogy az a cél, hogy legyen egy portfóliójuk az egyetemi felvételire, és esetleg egy kurátor mögöttük az egyetem végeztével. Én inkább a kettő között vagyok: nem akarom azt mondani, hogy kívülálló vagyok, mert az ember ebben a közegben él, és mégiscsak benne akar lenni. Viszont azt szeretném, hogy békén hagyják azt, amit csinálok. Ha kritika van, akkor mondják meg, azt is elfogadom, ha tetszik valakinek, annak is örülök, de nem akarok »valakinek« megfelelni.”

Nyitókép és fotók: Földházi Árpád

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés