A szekuláris persze tapintatos kifejezés, hiszen a vallásra ellenségesen tekintett, egy helyütt egyenesen a zsidók megkeresztelkedésének, a „népek tengerében” való „elmerülésének” gondolatával játszott, ekkor még asszimilációs hevülettel. (Naplójának idézeteit itt saját fordításomban közlöm). Ennél talán könnyedebb példa, amikor naplója szerint Moritz Güdemann bécsi főrabbi jelenlétében minden gond nélkül karácsonyfát állított, a rabbit pedig következetesen „püspöknek” titulálta.
Politikai cionizmusa egyáltalán nem a zsidó vallás tradíciójában gyökerezett, inkább az antiszemitizmus – és a liberalizmus minden társadalmi feszültséget feloldali nem képes mivolta – feletti csalódásban, és erre a most kiadott napló is rávilágít. Herzl minden újságírói eredménye ellenére színdarabíró szeretett volna lenni, és mivel darabjai nem érték el a kívánt sikert, ráadásul magánélete is válságba került, az érzékeny és depresszióra hajlamos ember számára talán adta magát a politikai álmok – akkor még talán inkább lázálmok – kergetése. Bár egyesek a Dreyfus-ügyet nevezik meg, mint a nagy változás okát, Slomó Avineri izraeli történész szerint
„Herzl cionizmushoz vezető útjának meghatározó indítéka nem a Dreyfus-ügy volt”.
Politikai (cionista) naplójának legeslegelső bejegyzésében Herzl inkább „boldogtalanságára”, „személyes fájdalmaira” vezette vissza a „zsidókérdéssel” való foglalkozását. Ez nagyon őszinte volt, hiszen bevallotta, hogy egyéni asszimilációs sikertelenségét vetítette ki a társadalomra – noha nyilván nem kell vitatkozni azzal, hogy utólag, 1944 és 1948 (a holokauszt és Izrael kikiáltása) tudatában Herzlnek objektíve igaza volt. Herzl franciaországi tapasztalataira is utal naplójában, mint írta, Párizsban került „szabadabb” kapcsolatba az antiszemitizmussal. Egyik ottani ismerőse, Alphonse Daudet francia antiszemita egyenesen felvetette, hogy regény formájában kéne Herzlnek leírnia gondolatait a zsidókérdésről. (S Daudet maga nem volt éppen filoszemita). Amos Kiewe kutató Herzl nagy könyvének, a Zsidó államnak írása mögötti motivációk „egyik kulcsának” tartotta ezt.
A több napos elszigetelt írás – melynek során Herzl talán ironikus módon Wagner Tannhäuser c. darabját hallgatta – eredményének előszavát Herzl így kezdi 1896-os kötetében: „Ez nem szeretetreméltó utópia… Ezzel szemben az előttünk fekvő tervezet a valóságban létező hajtóerő alkalmazásán alapszik. Az építendő gép fogait és kerekeit gyengeségem tudatában csak megjelölöm, bízva abban, hogy a kivitelhez nálam jobb mechanikusok fognak akadni. A hajtóerőn múlik a dolog. És mi ez az erő? A zsidónyomor.”