Aki megálmodta Izraelt – megjelent magyarul Herzl Tivadar naplója

2022. június 11. 15:01
Nemzeti látnok volt, bizonyos értelemben erősen antiliberális gondolkodó is: mi vitte rá Herzl Tivadart a cionizmus feltalálására, és miben tévedtek liberális zsidó kritikusai? Magyar kiadásban jelent meg Izrael budapesti születésű megálmodójának naplója.

Fontos forráskiadás jelent meg a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában, mely régi adóssága volt a magyar történetírásnak:

Izrael budapesti születésű megálmodójának, Herzl Tivadarnak naplója jelent meg magyarul,

print kiadásban válogatásban, online pedig teljes terjedelmében. Az eredeti német szöveg Mesés Péter és Betlen János fordításában jelent meg, a szerkesztő Baczoni Dorottya történész, lektorai pedig Schmidt Mária és Gerő András történészek voltak. Az értő szakgárda alapos munkát végzett a szöveggel, melyet 60 oldalas bevezető tanulmány nyit meg.

„Naplójának önfelfedő jellege vitán felül helyes képet ad a »legendás Herzlről…« Nem csak azt mutatja meg, mit tett, hanem hogy ki is volt ő igazán” – jegyezte fel az iratnak egy korai amerikai kutatója.

Herzl asszimilált, szekuláris budapesti zsidó származású családba született 1860-ban.

A szekuláris persze tapintatos kifejezés, hiszen a vallásra ellenségesen tekintett, egy helyütt egyenesen a zsidók megkeresztelkedésének, a „népek tengerében” való „elmerülésének” gondolatával játszott, ekkor még asszimilációs hevülettel. (Naplójának idézeteit itt saját fordításomban közlöm). Ennél talán könnyedebb példa, amikor naplója szerint Moritz Güdemann bécsi főrabbi jelenlétében minden gond nélkül karácsonyfát állított, a rabbit pedig következetesen „püspöknek” titulálta.  

Politikai cionizmusa egyáltalán nem a zsidó vallás tradíciójában gyökerezett, inkább az antiszemitizmus – és a liberalizmus minden társadalmi feszültséget feloldali nem képes mivolta – feletti csalódásban, és erre a most kiadott napló is rávilágít. Herzl minden újságírói eredménye ellenére színdarabíró szeretett volna lenni, és mivel darabjai nem érték el a kívánt sikert, ráadásul magánélete is válságba került, az érzékeny és depresszióra hajlamos ember számára talán adta magát a politikai álmok – akkor még talán inkább lázálmok – kergetése. Bár egyesek a Dreyfus-ügyet nevezik meg, mint a nagy változás okát, Slomó Avineri izraeli történész szerint

„Herzl cionizmushoz vezető útjának meghatározó indítéka nem a Dreyfus-ügy volt”. 

Politikai (cionista) naplójának legeslegelső bejegyzésében Herzl inkább „boldogtalanságára”, „személyes fájdalmaira” vezette vissza a „zsidókérdéssel” való foglalkozását. Ez nagyon őszinte volt, hiszen bevallotta, hogy egyéni asszimilációs sikertelenségét vetítette ki a társadalomra – noha nyilván nem kell vitatkozni azzal, hogy utólag, 1944 és 1948 (a holokauszt és Izrael kikiáltása) tudatában Herzlnek objektíve igaza volt. Herzl franciaországi tapasztalataira is utal naplójában, mint írta, Párizsban került „szabadabb” kapcsolatba az antiszemitizmussal. Egyik ottani ismerőse, Alphonse Daudet francia antiszemita egyenesen felvetette, hogy regény formájában kéne Herzlnek leírnia gondolatait a zsidókérdésről. (S Daudet maga nem volt éppen filoszemita). Amos Kiewe kutató Herzl nagy könyvének, a Zsidó államnak írása mögötti motivációk „egyik kulcsának” tartotta ezt.  

A több napos elszigetelt írás – melynek során Herzl talán ironikus módon Wagner Tannhäuser c. darabját hallgatta – eredményének előszavát Herzl így kezdi 1896-os kötetében: „Ez nem szeretetreméltó utópia… Ezzel szemben az előttünk fekvő tervezet a valóságban létező hajtóerő alkalmazásán alapszik. Az építendő gép fogait és kerekeit gyengeségem tudatában csak megjelölöm, bízva abban, hogy a kivitelhez nálam jobb mechanikusok fognak akadni. A hajtóerőn múlik a dolog. És mi ez az erő? A zsidónyomor.”

Majd a bevezetőben: „Nem akarok ebben az írásomban a zsidók védelmével foglalkozni.”  

Herzl mozgalmának hajtóerejeként az antiszemita üldöztetést („zsidónyomor”) nevezte meg,

és ahogy naplójában kifejtette, éppen ezért nem akart „küzdeni” az antiszemitizmus ellen, mert „érvekkel” semmire sem megy az ember. 

A zsidókérdés létezését Herzl érdekes módon alapvető tényként kezelte: „A zsidókérdés létezik. Ostobaság volna ezt tagadni. A zsidókérdés mindenütt megvan, ahol zsidók nagyobb számban élnek. Ahol nincs, oda magukkal hurcolják a bevándorló zsidók… megjelenésünk által azután jelentkezik az üldözés. Ez igaz, igaznak kell maradnia mindenütt, még a magasan fejlett országokban is - példa rá Franciaország - amíg a zsidókérdés politikailag megoldva nincs.”

Ez könyvében írta, de naplójában csak annyit jegyzett fel, hogy „az antiszemitáknak igazuk van – ha ezt meghagyjuk nekik (mi zsidók – a szerk.), akkor mi is boldogak lehetünk. Be fog bizonyosodni, hogy igazuk van (ti. az antiszemitáknak – a szerk.)”. Ezt nyilván nem úgy kell érteni, hogy Herzl kiállt a pogromok mellett, ám

ha az antiszemitizmust a korabeli liberalizmussal szembeni egyfajta lázadásként értelmezzük,

az asszimilációt pedig a századfordulós liberalizmus egyik fő ékköveként, akkor Herzl liberalizmus-kritikája értelemszerűen bizonyos közös alapvetéseket feltételez az antiszemitákkal – még akkor is, ha a „diagnózist” követően (Cháim Weizmann szavaival) a javasolt „terápia” már teljesen eltért. 

Csoda viszont, hogy a korabeli liberális zsidó közélet ellenségesen fogadta Herzlt? Miközben a francia zsidók franciának, a magyar zsidók magyarnak kezdték vallani magukat, Herzl kijelentette: „nép vagyunk, egy nép”. Tudatában ennek, feltette a kérdést: „Nem fogják azt mondani, hogy az antiszemitáknak szolgáltatok fegyvereket? Miért? Mert az igazságot elismerem? Mert nem állítom, hogy csupa kitűnő ember van közöttünk?”. Herzl előre kívánt reagálni a vádakra, tisztázva, hogy egymaga nem képes „megakasztani” az asszimiláció folyamatát, és

aki asszimilálódni akar, arra amúgy sincs nagy szüksége a zsidóságnak.

„Egész ágak elhalhatnak, lehullhatnak a zsidóság fájáról, a fa azonban él" – így Herzl.

A magyar-zsidó reakció, tekintve a hazai zsidóság hazafias lelkületét, borítékolható volt. A liberális zsidó lap, az Egyenlőség szerkesztője, Szabolcsi Miksa címoldalas cikkben reagált a műre Nem kérünk az új hazából címmel. Írása elején kiemelte, hogy ilyen „boldogtalan emlékezetű” képtelen ötletek legutóbb a „szerencsétlen [tiszaeszlári] pör” során kerültek elő – Ónody és Istóczy szájából -, azonban, mint írta, „hála a magyar nemzet józanságának, hamar véget ért" az az időszak. Így folytatta: „Az antiszemitizmus a köd, mely nemcsak híveit vakítja meg, de megfosztja józanságától azoknak egy részét is, kik ellen irányul. Ez a köd szülte a zsidó nemzetiséget hirdető cionizmust… és szülte a zsidó állam megalakulásáról szóló legújabb könyvet is. Ha elmúlik a köd… a szerző maga is nevetni fog fantáziája merészségén."

A cionizmusra adott válasz a liberális zsidók körében „előre látható volt,” írja Yakov Rabkin kanadai történész. „A nyugati zsidók könnyedén megértették, milyen mértékben játszanak a cionizmus eszméi legrosszabb ellenségeik, az antiszemiták kezére. A német, francia, osztrák és angol rabbik – azokból az államokból, ahol a zsidók teljes polgárjogokat élvezhettek – lényegében egyöntetűen elítélték a cionizmust.” Hogy végül nem nekik lett igazuk – ez igazán nem róható fel nekik.

Herzl nemzeti látnok volt, bizonyos értelemben erősen antiliberális gondolkodó is,

így a mai magyar gondolkodásnak feladata megismerni, idézeteinek a diskurzusunkban helye van. Az új magyar naplókiadás fontos munka, melynek érdemes minden érdeklődő olvasó polcán helyet kapnia.

 

Fotó: Wikimedia Commons

Válogatott szakirodalom:

Avineri, Shlomo: Herzl cionizmusa, Múlt és Jövő, 2010/1.

Halász Zoltán: Herzl (Budapest: Magyar Világ Kiadó, 1995).

Herzl Tivadar: A zsidó-állam. A zsidó-kérdés modern megoldásának kísérlete (Budapest: Jövőnk, 1919).

Kiewe, Amos: Theodore Herzl's The Jewish State: Prophetic Rhetoric in the Service of Political Objectives, Journal of Communication and Religion, XXVI. köt., 2. sz.

Novák Attila: Theodor Herzl (Budapest: Vince, 2002)

Rabkin, Yakov M.: A Threat From Within. A Century of Jewish Opposition to Zionism (New York: Zed Books, 2006).

Összesen 70 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Herzl: The Jewish State (A zsidó állam) című könyvéből:

"When we sink, we become a revolutionary proletariat, the subordinate officers of all revolutionary parties; at the same time, when we rise, there rises also our terrible power of the purse." p.10.

"Amikor lesüllyedünk forradalmi proletárok leszünk, beosztott tisztviselői minden forradalmi pártnak, mialatt, amikor emelkedünk, velünk emelkedik a pénztárca szörnyű hatalma."

Herzl-nek volt más ötlete is:
1903: Herzl Proposes Kenya (Not Uganda) as a Safe Haven for the Jews
1903-ban Herzl Kenyát és nem Ugandát javasolja a zsidóság biztonságos menedékének.

The 130 Year Record of Religious Jewish Opposition to Zionism (130 év bizonyítéka a cionizmus vallási ellenzésének)

Zionism = Satanism - the evil most profound (A cionizmus egyenlő sátánizmussal a legfőbb gonoszsággal, vallották például az alábbi rabbik):

Rabbi Avraham Elimelech Perlow,
Rebbe of Karlin, Russia (1892-1943)
Rabbi Dovid Biderman,
Rebbe of Lelov, Poland (1827-1907)
Rabbi Chaim Mordechai Gottlieb,
rabbi of Miskolc, Hungary
Rabbi Moshe Hager,
Rebbe of Kossov, Hungary (1860-1926)
Rabbi Meir Klein,
rabbi of Ujhel, Hungary (b. 1885)
Rabbi Yishaya Asher Zelig Margolios,
Jerusalem
Rabbi Yissachar Dov Rokeach,
Rebbe of Belza, Poland (1854-1926)
Rabbi Yisroel Hager,
Rebbe of Vizhnitz, Romania (1860-1936)
Rabbi Avraham of Sochatchov,
Poland, author of Avnei Nezer (1839-1910)
Rabbi Chaim Ozer Grodzensky,
rabbi of Vilna, Lithuania (1863-1940)
Rabbi Shimon Sofer,
rabbi of Erlau, Hungary (1850-1944)
Rabbi Yechiel Michel Epstein,
rabbi of Novhardok, Russia (1829-1908)

Rabbi Yehoshua Leib Diskin,
rabbi of Brisk
Rabbi Yechiel,
Rebbe of Alexander, Poland
Rabbi Samson Raphael Hirsch,
rabbi of Frankfort, Germany
Rabbi Yerucham Yehuda Leib Perelmann
of Minsk, Russia (1835-1896)
Rabbi Yechezkel Shraga Halberstam,
Rebbe of Shinova, Galicia (1811-1899)
Rabbi Yehoshua Heschel Rabinowitz,
Rebbe of Monastritch, Ukraine
Rabbi Chaim Yaakov Naftali Zilberberg,
rabbi in Warsaw, Poland
Rabbi Pinchas Eliyahu Rothenberg,
rabbi of Piltz, Russia (c. 1902)
Rabbi Yerachmiel Yishaya Mintzberg,
rabbi of Likova, Russia (c. 1902)
Rabbi Chananya Yom Tov Lipa Teitelbaum,
Rebbe of Sighet, Hungary (1836-1904)
Rabbi Yishaya Zilberstein,
rabbi of Veitzen, Hungary
Rabbi Yosef Zundel of Aishishok,
Lithuania
Rabbi Aryeh Leib Alter,
Rebbe of Gur Poland and author of Sfas Emes (1847-1905)
Rabbi Yitzchok Yaakov Rabinowitz,
Rebbe of Biala, Russia (d. 1905)
Rabbi Simcha Bunim Sofer,
author of Shevet Sofer,
rabbi of Pressburg (1843-1906)
Rabbi Dovid Biderman,
Rebbe of Lelov, Poland (1827-1907)
Rabbi Amram Blum,
rabbi of Oifalo, Hungary (1834-1907)
Rabbi Yechiel Michel Epstein,
rabbi of Novhardok, Russia (1829-1908)
Rabbi Shmuel Salant,
Chief rabbi of Jerusalem (1816-1909)
Rabbi Yosef Meir Weiss,
Rebbe of Spinka, Hungary (1838-1909)
Rabbi Eliezer Gordon,
rabbi of Telz, Lithuania (1841-1910)
Rabbi Avraham of Sochatchov,
Poland, author of Avnei Nezer (1839-1910)
Rabbi Moshe Greenwald,
rabbi of Chust, Hungary and author of Arugas Habosem (1853-1910)
Rabbi Chaim Mordechai Gottlieb,
rabbi of Miskolc, Hungary
Rabbi Shalom Halprin,
rabbi of Wasloy, Hungary
Rabbi Leib Rubinstein,
rabbi of Pressburg, Hungary (c. 1912)
Rabbi Eliyahu Chaim Meisel,
rabbi of Lodz, Poland (1821-1912)
Rabbi Simcha Yissachar Ber Halberstam,
Rebbe of Chiashenov, Poland (d. 1914)
Rabbi David Friedman,
rabbi of Karlin-Pinsk, Russia (1828-1915)
Rabbi Eliezer Deutsch,
rabbi of Bonyhad, Hungary (d. 1850-1916)
Rabbi Eliyahu Akiva Rabinowitz,
rabbi of Poltava, Russia (1861-1917)
Rabbi Chaim Soloveitchik,
rabbi of Brisk, Poland (1853-1918)
Rabbi Shmuel Rosenberg,
rabbi of Unsdorf, Hungary (1841-1919)
stb.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés