Így éltek eleink a végvári időkben – Nagy Szabolcs régész a Mandinernek

2021. október 30. 10:01
Önzés és kegyetlenség nyomai, de közben az élet hétköznapi megélésének kellékei: így élt az ország a hódoltság határzónájában. A régész szerint a mai válságövezetek borzalmaihoz hasonló időket éltek meg a korabeli lakosok. A várpalotai Thury-vár hadtörténeti szempontból is jelentős feltárásáról beszélgettünk a szakemberrel.

Nyitókép: Feltárás a várpalotai vár körül (fotó: VEOL)

Nagy Szabolcs Balázs (1988) régész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézetének munkatársa.

***

Miért kezdtek ásni a várpalotai Thury-várnál?

A legújabb ásatásokat az Eötvös Loránd Tudományegyetem középkoros régész csapata vezette, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum megbízásából és segítségével. Kutatásainkat a vár körüli kivitelezési munkák tették szükségessé: régészeti feltárások hiányában számtalan eltemetett falmaradvány, török kori útfelület és rengeteg lelet, azaz

hatalmas értékes ismeretanyag veszhetett volna el.

Meglepetés volt a leletek mennyisége és minősége?

A régészeti feltárások szinte mindig számos meglepő felfedezéssel, váratlan lelettel szolgálnak, nem volt ez másképp Várpalotán sem. Már a mostani munkákat megelőző, a 2016. évi szondázó kutatás alapján egy középkori pénzhamisító műhely nyomai és egy teljesen ép török kori szakállas puska is napvilágot láttak, és elmondhatom, hogy most sem zártuk szerényebb eredményekkel a korábbinál nagyságrendekkel nagyobb felületű feltárást.

Vésett, festett csontlemez a 17. századból, mely feltehetőleg puskatust díszíthetett (Gönczi Vivien fényképe)

Török pecsétnyomó restaurálás előtt (Nagy Szabolcs Balázs fényképe)

 

Milyen hétköznapi élet rajzolódik ki a hódoltsági leletek alapján a várban és környékén?

A feltárt maradványok és leletek túlnyomó többsége a Mohács utáni végvári idők palotai hétköznapjaiba enged bepillantást. Gyakran hajlamosak vagyunk e másfél évszázad törökellenes harcait egyfajta naiv romantikával szemlélni, a hosszú évtizedekre állandósuló háborús körülményeket idealizálni, holott a múlt efféle megszépítésének ellene mond a józan ész és maguk a fennmaradt írott emlékek, beszámolók. A történelmi regényekből kiérződő hősies, dicső légkörrel szemben a háborús viszonyok sokkal inkább a mai válságövezetek borzalmaihoz, nélkülözéseihez és emberi tragédiáihoz hasonló hétköznapokat szültek.

A hosszú évtizedeken át húzódó harcok és létbizonytalanság kitermelte a maga ismert (és többségében ismeretlen) hőseit, azonban a háborús körülmények az emberi természet árnyoldalát is előtérbe állították mind a keresztény, mind az oszmán-török oldalon,

rengeteg önzéssel, kegyetlenséggel, brutalitással.

A régészet a hétköznapi élet nyomait tárja fel, és ezek alapján azt gondolom, a háborús körülmények sokkal inkább „sötét időket”, semmint „fényes századokat” hoztak a korabeli emberek tömegei számára. Mindezek lenyomatát jól láthatjuk a feltárt leletanyagban is: a szétszóródott emberi csontmaradványok, a leégett épületek, a hamisított ezüstpénzek és textilplombák egyaránt a korabeli szenvedésekre és visszaélésekre vetnek fényt.

Milyen konkrétumokat tesznek hozzá a mindennapok megismeréséhez a leletek?

Az élet rendkívül sokszínű volt a nehéz évtizedekben is: a tehetősebbek asztalára díszes üvegedény, Kis-Ázsiából való fajanszáru – porcelánra emlékeztető díszkerámia –, bronz gyertyatartó vagy éppen láncos medvét mintázó, német területekről importált edény került. Előkerültek azonban olyan jellegzetes edénytöredékek is, melyekben a török, pontosabban leginkább délszláv származású egyszerű katonák készítették szerény ételeiket. Ezek a sütőtálak és sütőharangok olyan kezdetleges technikával készültek, mely a Magyar Királyság területén már több évszázada meghaladott volt.

Mi a helyzet a gasztronómiával, vagy például a szépségápolással?

Az egykori étkekről mesél a rengeteg, konyhákból kikerült állatcsont, halszálkák és halpikkelyek, valamint szenült gabonamaradványok is. A törökökkel jelent meg Magyarországon a pipázás szokása – nem meglepő, hogy több korabeli cseréppipa töredéke is napvilágot látott az ásatások során. A méltóságteljes megjelenés és

a szépségápolás a háborús időkben is a mindennapok velejárója volt:

a feltárt gyűrűk (köztük egy díszes, arab feliratos darab), valamint egy csontból faragott szép fülkanál mindezt jól szemlélteti, igaz, utóbbi csontfaragvány nem csak pipereszerszám lehetett, hanem orvosi felszerelés részét is képezhette.

Egyéb különlegesség?

Különleges lelet egy ép, feliratos pecsétnyomó, mellyel egy török hivatalnok vagy tisztségviselő azonosíthatta magát – hasonló leletekből meglehetősen kevés került elő eddig Magyarországon régészeti feltárásból. Az ásatások során napvilágot láttak a korábbi és későbbi korszakok emlékei is: említést érdemel a rómaiak jelenlétét igazoló több pénzérem és egy madáralakos díszkerámia töredéke, valamint a jelentős új- és modern kori zsidó lakosság hagyatékaként egy, hanuka idején használt fémpörgettyű – ún. trenderli vagy dreidel.

Csontból faragott fülkanál végleges tisztítás előtt (Gönczi Vivien fényképe)

 

I. Lipót 1665. évi pénze tisztítás előtt (Szabados Ákos fényképe)

 

Import díszedény töredéke láncos medve mancsával és a lánc részletével (Nagy Szabolcs Balázs fényképe)

 

Mi a helyzet a hadtörténeti vonatkozásokkal, a fegyverekkel? Hogy egészítik ki egymást az írott források és a régészeti leletek a várat illetően?

Aligha meglepő, hogy a leletanyag jelentős részét az egykori ostromokhoz, hadászathoz köthető tárgyak, töredékek teszik ki. Ezek összességében jól kiegészítik azt a képet, melyet korábban az írott és képi forrásokból lehetett megrajzolni. A vár sok ostromáról maradtak fenn különböző beszámolók, de azok a részleteket illetően általában nem túl bőbeszédűek: mely tornyokat és védműveket lőtték, azok mennyire álltak ellen a támadásnak, hogyan javították ki a falak sérüléseit, milyen fegyverekkel és felszereléssel rendelkeztek a támadók és a védők? Az ásatások ilyen kérdésekben teljesen új adatokat szolgáltattak.

Kézzelfoghatóan azonosíthattuk a dőlésnek induló, megrepedt falakat, a különböző technikákkal, láthatóan „sebtiben” elvégzett falmegerősítéseket, az épületek leégésének és helyreállításának nyomait. Mindezek rendkívül plasztikusan szemléltetik, hogyan

igyekeztek a védők felülkerekedni a háborúkhoz szükséges „pénz, pénz, pénz” hiányán:

az egykori munkálatokat a török hódoltság idején leginkább a kényszermegoldások és az ideiglenes, vagy annak szánt javítások jellemezték. A kisebb leletek közül a változatos méretű kő-, vas- és ólomlövedékek (ágyú- és puskagolyók, nyílhegyek) a korabeli ostromtechnikáról árulkodnak, egy íjászgyűrű a jellegzetes oszmán-török íjásztechnika képviselője, a különböző fegyverek szerkezeti és díszítő töredékei pedig a katonák felszereltségére világítanak rá.

Melyik a legfontosabb hadtörténeti lelet?

Az egykori ostromok és fegyverek tekintetében a leglátványosabb eredményeket egy kisméretű torony feltárása hozta el. Az omladékában talált ágyúgolyók alapján bedőlését részben az ellenséges lövegek okozhatták, részben a toronyban kigyulladó tűz. Az égett szenes pusztulási réteg megőrizte a torony legutolsó használatának pontos lenyomatát is (16. század második fele). Mivel a vészben nem volt idő minden fegyvert és egyéb tárgyat kimenteni, így

sok minden ott maradt, ahol az utolsó percekben volt

– leszámítva, hogy egy emeletet zuhantak a gerendafödém kiégése során.

Innen tudjuk, hogy a torony felszereléséhez tartozott több lakat, egy kulcs, egy balta, egy vaslánc, egy kalapács és egy olló, valamint korsók, fazekak és egy kancsó is. A toronyban kézi tűzfegyverrel harcoló katonák szolgálhattak: az ő felszerelésükhöz tartozhatott a megtalált szakállas puskacső, egy harci kés, továbbá egy golyóöntő fogó. Utóbbi a muníció gyors pótlását tette lehetővé, hiszen segítségével a katonák maguk is egyszerűen előállíthatták a kifogyóban lévő ólomlövedékeket. A torony bedőlését megelőzően a katonáknak még éppen sikerült elhagyniuk az építményt, így az omladék csak fegyvereik és szerszámaik egy részét temette maga alá és őrizte meg több mint négyszáz éven át.

Nagy Szabolcs (Fotó: Mátrai Dávid)

 

Milyen szerepet játszott a magyar történelemben a várpalotai Thury-vár és honnan az elnevezés?  

Várpalota városának mai neve, úgy mondhatnánk, egy beszélő név, hiszen sok mindent elárul a település múltjáról. A középkor és a török hódoltság ideje alatt a települést Palotának hívták és írták, mivel itt, még jóval a török veszélyt megelőzően, egy gazdag nemesi lakóhely állt. A főúri rezidenciát csak később erődítették, magas tornyokkal és várfalakkal csak az 1440-es években vált várrá. Ironikus módon a „Várpalota” nevet csak jóval azt követően kapta, hogy központjában a vár megszűnt várnak lenni: az épületet a török háborúk után az itt birtokos Zichy család kastéllyá alakította.

A város talán legfontosabb műemlékének mai neve: Thury-vár, egy modern elnevezés.

Thury György a végvári idők legendás katonája volt, a vár leghíresebb kapitánya,

aki sikerrel védte meg az erősséget az 1566. évi nagy ostrom során. Ilyen értelemben talán Dobó Istvánnal állíthatjuk párhuzamba, csak éppen Egerben nem a „Dobó-vár” elnevezés honosodott meg, annak ellenére, hogy – Gárdonyi Géza regényének köszönhetően – Dobó alakja jóval szélesebb körben ismert az országban.

Mennyire számított modernnek a vár a többi várunkhoz képest az ásatások alapján?

A középkori vár egykori fénye visszacsillant a legújabb ásatásokon: előkerültek olyan kőfaragványok, melyek a várudvarra néző gótikus folyosó pilléreiből, illetve díszesebb kialakítású ablakok kőkereteiből valók. Még érdekesebb azonban, hogy megismertük a középkori vár külső védelmi rendszerének jelentős elemeit, melyeket mindeddig homály – pontosabban vastag földréteg – fedett. A most feltárt maradványok világosan jelzik, hogy az Újlakiak vára nemcsak pompáját tekintve tartozott a korabeli nemesi rezidenciák első vonalába, de a hadi építészet szempontjából sem maradt el az ország többi erőssége mögött. Jellemző, hogy kifejezetten az új tűzfegyverek, szakállas puskák számára alakítottak ki lőréseket, ugyanakkor az ágyúk bevetésére nem gondoltak – ahogy az ország belső területein ekkor még szinte sehol máshol sem.

És Mohács után?

A mohácsi csata után szerte az országban megindult a korábbi eredetű várak jelentős átalakítása, hadi technikai korszerűsítése. A feltárások igazolták, hogy Várpalotán is komoly építkezések zajlottak több szakaszban, egymást felváltó koncepciók mentén. Az erősség közel sík környezete lehetővé tette nagyméretű külső védőművek kialakítását, melyek – a védők megemelt létszámával és megfelelő ágyúkkal, lövegekkel és egyéb tűzfegyverekkel együtt – már nagyobb védelmet biztosítottak az épületegyüttesnek. Mindezek ellenére Várpalota sose emelkedett a legkorszerűbb, legjobban felszerelt végvárak közé, hiszen például nem készültek szabályos rendszerben alkalmazott, sokszögletű bástyák a vár körül. Éppen ezért is

máig ható példa Thury György és katonái helytállása 1566-ban

a budai beglerbég vezette török ostromlókkal szemben. A sikeres védekezésnek hála Várpalota magyar kézen maradt egészen 1593-ig.

A torony omladéka szenült gerendamaradványokkal, kiégett agyagtapasztásokkal és edénytöredékekkel (Nagy Szabolcs Balázs fényképe)

 

Szemétre vetett 16. századi fazekak és korsók feltárás közben (Nagy Szabolcs Balázs fényképe)

 

Szétszóródott emberi csontmaradványok: csigolyák, karcsont, koponyatöredék (Fülöp Máté fényképe)   

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Zrínyi Ilonáról se tudunk eleget:
Zrínyi Ilona 1678. május 1-én meghozott várrendtartása
A vár, ahol Zrínyi Ilona fia, II. Rákóczi Ferenc is gyermekkorát töltötte Regéc vára volt.
1. Tilos a szitkozódás. Akit rajtakapnak egy forintot fizet vagy 12 botütést kap.
2. Éjjel dobszóval kell a várat megkerülni.
3. Aki a várat meghágja – felmászik a falra – fejvesztéssel bűnhődik.
4. Cirkáló, virrasztó, ha elalszik őrségben, első alkalommal három pálcaütést kap, második alkalommal a vár fokáról le kell vetni a mélybe.
5. Ha a szolgák közül valaki kapitányi engedéllyel a váron kívülre távozik, s éjjelre nem jön vissza, tömlöcben bűnhődjön, pálcázzák meg, s ha ismételten előfordul, keményebb verést kap és vasra verik.
6. Aki valakire kardot ránt, a kezét kell levágni, ha vért is ont, lenyakazzák.
7. Ha valakit elfognak s tömlöcbe vetnek – kivéve, ha parasztról van szó – az úrnőt értesíteni kell.
8. Az őrség havonta tartson céllövési gyakorlatot, a fegyvereket tartsák rendben, a gyalogosok a mustrán tisztességes bocskorban jelenjenek meg.
9. A tömlöctartó a rabokért a fejével felel.
10. A várfalon mindig tartsanak készenlétben hordókban vizet a tűzoltásra, hetente tisztítsák a kéményeket.
11. A garázdákat, szitkozódókat zárják tömlöcbe, reggeltől estig tartó időre. Ha a nap második szakában követi el tettét, akkor estétől reggelig.
12. Halálraítélt csak a végrehajtásra vihető ki a tömlöcből. Holmi fosos kurvákat be ne bocsássanak a várba, hanem az ki méltó az illendő személyeket.
13. A darabontok feleségei magukat a várban megbecsüljék, ne szitkozódjanak egymás közt, ne verekedjenek a várban az asszonyok. Akit rajtakapnak, a kapu között tizenkettőt üssenek rá; ha makacs ki kell űzni a várból.

Köszönöm. Szeretem az ilyen cikkeket.

Igen. Soha nem hagyom ki.

Ezek az új eredmények, aki a régebbiekre is kiváncsi, annak ajánlom Takáts Sándor : Bajvívó Magyarok című könyvét. Bőven van szó " jó Thúry Györgyről" is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés