Menczer: A keleti vakcinák nélkül 500 milliárd forintot vesztett volna Magyarország

2021. május 20. 14:59
A külügyi államtitkár szerint április 30-ig 4 millió embert oltottak be, a kínai és orosz vakcina nélkül ezt a számot július második felében értük volna el.

A teljes zárás alatt a magyar gazdaság egy nap alatt 10-15 milliárd forintnyi veszteséget szenvedett el, az adatok alapján több mint 500 milliárd forintot nyert Magyarország azzal, hogy keleti vakcinát is vásárolt – jelentette ki Menczer Tamás csütörtökön Zalaegerszegen, A jelen technológiai és kulturális kihívásai című konferencián.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kiemelte: a keleti vakcináknak köszönhetően a magyar oltási adatok sokkal jobbak az európai átlagnál. A lakosság több mint 48 százaléka megkapta már legalább az első koronavírus elleni oltást, az európai átlag 32 százalék. „Április 30-ig 4 millió embert oltottak be, a keleti vakcina nélkül ezt a számot július második felében értük volna el, így másfél, két hónapig érvényben maradtak volna a korábbi korlátozások, a vakcina-politikának köszönhetően előbb tudtunk fokozatosan nyitni, előbb tud az élet visszatérni a rendes kerékvágásba” – fogalmazott az államtitkár.

(MTI)

Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés