Három válság krónikája

2021. május 6.

Kovács István

Lassan közhelyszámba megy, hogy az emberiség története nem más, mint válságok és a rájuk adott válaszok története. Attól azonban, hogy valami közhellyé vált, nem veszít igazságtartalmából, sőt az alapvető igazságokból lesznek a közhelyek. 
Ha tehát meg akarjuk érteni egy időintervallum valódi történetét, vizsgáljuk meg a felmerült krízishelyzeteket és a megoldásukat. Mondanivalóm szempontjából ezúttal nem kell túlságosan elmerülnünk Thomas Mann mélységes mély kútjában, hiszen írásom a 2010 óta épülő magyarországi rendszer európai jelentőségét szeretné bemutatni az azóta felmerülő válságokon keresztül.

Az első tárgyalandó helyzet faramuci módon 2010 előtt kezdődött, de talán senki sem vitatja, hogy a megoldás egyértelműen a második Orbán-kormányra hárult: a 2008-as nagy pénzügyi válságé. Baloldalon közkeletű vélekedés, hogy a 2010-ben hatalomra kerülő kormány a gazdasági válság miatt indult rendkívül nehéz gazdasági helyzetből, nem pedig a 2002 és 2010 közötti MSZP–SZDSZ-kormányok elhibázott gazdaságpolitikája miatt. Ez az állítás könnyen cáfolható, ha megnézzük a régió országainak 2007-es teljesítményét. Az volt az utolsó év, amikor még nem éreztette hatását a 2008-tól világszintűvé váló, az USA-ból induló pénzügyi válság. A Világbank adatai szerint 2007-ben a magyar gazdaság 0,2 százalékkal nőtt, vagyis tulajdonképpen éppenhogy csak stagnált. A szám akkor nyer igazi értelmet, ha megnézzük, hogyan teljesítettek a régió országai ugyanekkor: Csehország gazdasága 5,5, Lengyelországé 7, Romániáé 7,2, Szlovákiáé 10,8 százalékkal növekedett. Jól látható tehát, hogy a régió valamennyi országa gazdasági aranykorát élte, miközben hazánk gazdasága stagnált. Ezek után nem meglepő, hogy a válság következtében mindegyik gazdaság csökkent ugyan, de a visszaesés Magyarországon volt a legnagyobb mértékű. Ilyen körülmények között kezdte meg tehát munkáját 2010 májusában a második Orbán-kormány: a nemzetgazdaságot egyszerre sújtotta a második világháború óta bekövetkezett legnagyobb gazdasági válság és alapvető, strukturális problémák. Az MSZP–SZDSZ-kormányok válságkezelése megszorításokra épült: adóemelés, járulékemelés, nyugdíjcsökkentés stb. Ez nem magyar sajátosság, hanem a neoliberális közgazdaság­tan által elfogadott egyedüli válságkezelő módszer. Nevezzük ortodoxnak, mert így nyer értelmet a Matolcsy György nevével fémjelzett unortodox gazdaságpolitika. Utóbbinak a végletekig leegyszerűsített lényege, hogy a szükséges átmeneti adóemelés kötelezettjei nem az emberek, hanem a korábban hatalmas nyereséget elkönyvelő szektorok óriáscégei – bankadó, telekomadó, közműadó. Magyarország unortodox lépései természetesen nem tetszettek az alapvetően nyugat-európai érdekeket képviselő EU-nak, hiszen a megadóztatott szektorokban erősen felülreprezentáltak voltak a nyugati cégek. Volt is kötelezettségszegési eljárás, nyilatkozatháború és politikai nyomás, de a kormány kitartott, az intézkedések pedig meghozták eredményüket: 2013 óta Magyarország – a régió többi országával együtt – rendre magasan az uniós átlag feletti gazdasági teljesítményt produkál.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés