Elismerte a Momentum, hogy hibázott az újbudai telekeladásban

2021. május 3. 11:54
Forisek Ádám
Azt ígérik, a jövőben már bevonják a helyieket a diskurzusba.

Mint arról beszámoltunk, Újbuda pályázati aloldalán húsz darab ingatlan jelent meg, melyeknél a pályázati letétösszeg sok tíz, olykor százmillió forintra is rúg. Az ingatlanok között szerepel a korábban fogyatékkal élő fiatalkorúak számára nappali ellátást biztosító, majd kulturális célra pályáztatott villaépület a Gellért-hegy oldalában a Ménesi úton, egy jókora ősfás zöldterület az Ulászló utcában, ahol a környező lakók régóta szeretnének egy kis parkot létesíteni, valamint a Bocskai úti általános iskola lényegében egyetlen nagyobbacska zöld felülete.

Zöld kampány, majd zöld területek eladása

A helyiek beszámolója szerint a 2010 előtti Molnár Gyula-féle szocialista önkormányzat minél több hasonló ingatlantól próbált megválni, a fideszes vezetés alatt ezek a kiárusítási tervek leálltak, majd a 2019-es önkormányzati választás után újraindult az érintett területek kiárusítása.

Írásunkban kiemeltük, hogy a baloldaliak a zöldítés programjával kampányoltak a kerületben, így például Orosz Anna, Újbuda köznevelésért és városfejlesztésért felelős alpolgármestere, a Momentum alelnöke is a „fideszes” ingatlanfejlesztések ellen tiltakozva a „nekik beton, nekünk zöld” kampányszlogent választotta.

Vasárnap meg is kerestük Orosz Annát, arról kérdeztük volna, mennyire összeegyeztethetőek kampányszlogenjei a zöldterületek, különösképpen a Badacsonyi utcai iskolakert kiárusításával, mennyiben tartja támogathatónak soklakásos társasházak felépítését zöldterületeken. Asszisztense (miután bemutatkozás helyett elmondta, hogy vasárnap lévén fel sem kellene vennie a telefont, keressük őket hétfőn) végül visszahívást ígért, de munkatársunknak nem válaszolt.

Hibáztak

Orosz Anna hétfői Facebook-bejegyzése alapján a Momentum is érezte, hogy pozíciója tarthatatlan. Mint Orosz Anna írja, „a Momentum újbudai frakciója nem támogatja a Saroktelek és a Badacsonyi utcai telek eladását a jelenlegi formában”.

Bár tudtuk, hogy a pályáztatást követ egy eladásról szóló testületi döntés, hibáztunk abban, hogy a telek jelenlegi építési engedéllyel történő pályáztatását megszavaztuk. Ezért elnézést kérünk a helyiektől!”

– fogalmazott.

Hozzátette, hogy amennyiben a városvezetés az eladást a testület elé terjeszti, a Momentum képviselői nemmel fognak szavazni. Azt is írta, hogy a Saroktelek helyzetét illetően „bevonjuk a helyieket a telek jövőjéről szóló diskurzusba”.

Nyitókép: Facebook

Összesen 92 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Zöldfelületek beépítését, vagy hazudozást? Melyik leckét érzed sürgetőbbnek?

Kurva erős kép volt, csak az isteneid fogyatékosok és kamerák előtt, jobbikos sátorban cimkézték a zsákot.

Most megakadályozzák az eladást és beépítést, vagy nem.
A többi mese.

Mi bajod van a 13. havi nyugdíjjal? A kenőpénzt bizonyítsd! Mert amíg nem tudod bizonyítani, addig az vélemény, ami olyan, mint a fing, mindenkinek van, de senkit sem érdekel. A déká egyébként az irigységre alapozza a lopás vádját. Nálad betalál.
Az én értelmem köszönöm jól van. Te viszont vagy agyhalott vagy, mert a véleményedet állítod tényként.

Nem, ez egy tökkomoly, informálódó kérdés volt. Na jó, nem.

A Momentum azért elég jó a hazudozásban is, meg a zöldfelületek kiárusításában is, ha arról van szó. Lehet tőlük tanulni.

"Azt ígérik, a jövőben már bevonják a helyieket a diskurzusba."
Gondolom, miután aláírták az adásvételi szerződést.

Nem a fidesz az, aki nem tartja be az ígéreteit.

A ballib azzal kampányol, hogy zöldíti a települést és a választások után a meglévő zöldterületeket eladja építési területként.
De tudok még jó néhány példát mondani. De nem hallom, hogy vernétek az asztalt.

Nem a fidesszel van a baj, hanem a bennetek generált orbanofóbiával. Tudom, ezek nem az ész döntései, hanem hitelvek.

Miért is? Te vagy túl fiatal vagy, vagy túl hülye.
A korrupció nehezen bizonyítható. Kuncze lopstop táblája megvan? Hány akkori vezetőt csuktak le?

De ti sokadszorra is beveszitek a mesét. A 40 centis kilátók országában, az alföldre épített völgyhidak hazájában, nektek újra és újra be lehet adni ugyanazt a mesét.

Nektek csak egy bajotok van a lopással, az, hogy nem vagytok benne.

Mégegyszer, bár agyhalott vagy: 2002-ben ugyanezzel kampanyoltatok. Hány embert ítéltek el 2002 után?

2002 és 2010 között mi volt?

Agyhalott vagy, mert evvel a mesével még mindig lehet etetni. Mi van a ciprusi biztos asszonysággal? Az sem üt szöget az agyadban? Vagy a budapesti busztender? Agyhalott vagy, ezért nem vagy fidesz szavazó.

Soha sem állítottam, hogy nincs fideszes korrupció.

Nem ott van a gond. Én soha senkit nem vesztegettem meg. Ha te és a hozzád hasonlók konzekvensen járnának el, akkor nem lenne korrupció. De te és a fajtád gazsulál az egyik oldal korrupciójának, és azt hiszitek, hogy azzal, ha elhallgattatjátok a saját oldalatok korrupciót, azzal jót tesztek.

A nem fidesz oldal korrupciója hazaárulás. A fideszé nemzeti burzsoázia építés. Ez utóbbi hasznos nekünk. Ráadásul ti korrupciót kiáltoztok ott is, ahol csak munkavégzés van, vagyis nektek a nemzetközi korrupció helyénvaló.

Így számomra a korrupció elleni harc ott kezdődik, ha valaki a saját szavazatával a saját oldalán kéri számon a korrupciót és nem az ellenfelén.
Így tudomásul veszem a korrupciót és nem hiszek a korrupciót kiáltozó idiótáknak. Mert nincs olyan. A korrupció ellen senki sem harcol, csak ámít vele.

A számok makacs dolgok. Nem bizonyítják az " ezek mindent ellopnak tételt" . Az állam gyarapodik.
Vége slussz poén tőlem neked. Piszkos Fred esete a Radzeer-rel. Ellop róla mindent, de ha nem ő a kapitány, a Radzeer kifutni sem tud. Senki sem tudja, hogy hogy csinálja.

Az ország éppen annyira gyarapodik, mint bárki más. Akkor ebben hol vannak az ellopott pénzek? A románok már csatlakoztak az uniós ügyészséghez, ergo nincs náluk lopás, ugye?

Arról nem is beszélve, hogy éppen azokat akarod visszaszavazni, akik még erre sem voltak képesek. Amikor az összehasonlított országok prosperáltak, mi meg negativ növekedést produkáltunk.
Akkor ha már tényszerű akarsz lenni, mennyi is az Eu-s forrás, a költségvetéshez viszonyítva? Nem ismerem a pontos számot.
Szóval a korrupció csak felénk divat. Biden fia csak az érdemeire tekintettel került a Burisma felügyelő bizottságába és még véletlenül sem köthető hozzá a korrupciónak az árnyéka sem. Csodás.

A fidesz lop a ciprusi biztos asszonynak meg kölcsönadtak 4 milló eurót es csak véletlen, hogy éppen ő írta alá a csodás és tiszta uniós vakcinabeszerzési szerződést. Hiszen a világ boldogabbik felén ismeretlen a korrupciónak a fogalma is. Értem.
Te pedig egy független, a korrupciót mélyen megvető öntudatos polgar vagy, akinek minden vágya megszabadítani az országot a korrupciótól, legalábbis a fideszétől mindenképp, hogy az csatlakozhasson a világ boldogabbik feléhez.
Tanits még , mester!

Amit állítasz az könyvelésileg bizonyítható. Egyszerű összeadás és kivonás, csak meg kellene csinálni. Vagyis vagy képtelenek vagytok egy összeadási műveletre, vagy hazudtok. Agyhalottak.

Ismertem a számot, irónia volt, hogy nem tudom.

Az állításaid nem tények, hanem a véleményed. Az én véleményem pedig az, hogy te is csak egy vagy azok közül, akiknek más ötlete sincs, mint korrupcióval vádaskodni, mert ácsingózik a hatalomra. A nyugati politikusok éppenúgy zsebre dolgoznak, éppen olyan korruptak és éppenúgy nem küzdenek csak az elleneik korrupciója ellen, mint itt, keleten. Ahogy az európai ügyészség sem független.

Csak mondom, a ciprusi számvevőszék 2 hete hozta nyilvánosságra az uniós biztos 4 millíó euros átutalását, egyetlen eu-s politikusnak sem jutott még eszébe, hogy vizsgálatot kezdeményezzen ellene Európa boldogabb felén. Nyilván te ezt is megfogod magyarázni, hogy ez miért a korrupció elleni harc bizonyítéka, ahogyan Bident is, aki annyira tiszta, hogy a twitter és a facebook megakadályozta, hogy a korrupcióra oly érzékeny amerikai politikusok és társadalom nehogy megzavarva legyen egy ilyen bagatell eseményről, mint a korrupció.

Az is jelzés értékű, hogy Biden nyomást gyakorolt az ukrán kormányra, hogy menessze a főügyészt, aki a fia korrupciójat vizsgálta. De nem neked, mert neked nyilván ez is a világ boldogabbik felének korrupció ellenes törekvéseit igazolja.

Arról beszéltél, hogy bankszámláról leemelnek csakúgy pici összegeket. Erre mondtam, hogy ez bizony csak egy számológép kérdése.

Végig azt állitottad, hogy a világ boldogabbik felén nem tűrik meg a korrupciót, csak itt nálunk. A valóságban azonban csak a véleményedet kívánod tényként elfogadtatni. Mert 20 éve ordibáltok "szörnyűséges lopásról" a valóságban azonban csekélyke tényekkel sem rendelkeztek. Kinéztétek Polt Pétert, mint főbűnöst, mert ez a véleményetek és jól megmoroghatják az agyhalott híveitek. A valóságban azonban senki sem élt még magánváddal, amit Polt ellenében is megtehetne.
A világ boldogabbik felére hozott-egyebként pont olyan megalapozottságú érveimet, mint a te bármely vélelmed-egyszerűen figyelmenkivül hagyod.

Egy propagandista vagy, nulla ötlettel.

Nem alapozta meg semmi, nem ment senki bíróságra a bizonyítékaival, csupán ordibáltok a világba. Akkor sem, amikor a ti emberetek volt a belügyminiszter.
Egyébként most is megteheted, ha annyira meg vagy győződve az igazadról.

Másodszor, én nem a korrupciót találtam jónak, hanem a nemzeti burzsoáziát. Ami nagy különbség, akkor is, ha te ezt nem érted, vagy ami még rosszabb, nem is akarod erteni.

Egy ócska propagandista vagy.

Belekapaszkodsz a szándékosan félreértett szavaimba és azon rugózol? Mi vagy te, pufajkás, ávós?

Miért erzem úgy, hogy éppen úgy hisztizel, mint a " Medve vadászra vár" nick?
Szögezzük le, mit írtál: Nem fog segíteni az érvelésben. Egyetlen érvet sem hoztál a korrupcióra, csak kinyilatkoztattad. Én hoztam, hogy az ellen az oldal ellen szóló érdekes tények, még nem alapoznak meg korrupciós vádat, a világ boldogabbik felén, de te még ennyit sem teszel meg.

Nincs nyomozati jogköröd, írod, csakhogy!

2002-es kampányban éppen ennyire voltatok biztosak a fidesz tolvajlásban, mint most te. A nyomozóhatóság a kezetekben volt, két cikluson át. Egyetlen korrupciós ügyet sem sikerült prezentálnotok. Pedig szerinted egyszerű, csak leemelték a bankszámláról.

Szóval aki nem ismeri a multját azt könnyű megvezetni.
Nem arról van szó, hülyegyerek, hogy nem lop a fidesz, de lop. Csakhogy az egész korrupció ellenes kampányotok, csak az ostobaságotok, tehetségtelenségetek és hataloméhségetek következménye. Nyálas, ostoba momentumos hülyegyerek!
Így jár az, aki nem tanul a multból. Te is lopsz, vagy lopni fogsz, ostoba propagandista!

Most már? Soha sem tagadtam. Persze, hogy lop. Nagyságrendileg kevesebbet, mint ti. LÁSD A SAJÁT LINKED. A fidesz hozza az átlagos növekedést, azok, akiket kormányon akarsz látni, azok meg nem képesek rá.
A korrupció felemlegetésével van bajom. 20 éve megy a kampány a korrupció ellen és máig ezzel kampányolsz hülyegyerek. A politikai ellenfeled korrupciójáról rikácsolsz, a sajátodét meg támogatod.
Szerinted a vilag boldogabbik fele küzd a korrupció ellen pedig még a közössegi mediaban is letiltják, ha valaki arra utaló adatokat, tényeket közöl.
Hazudsz, mint a vízfolyás.

Nem, azzal van a bajom, hogy csak a fidesz korrupcióját kifogásolod. Meg a mértékkel. Mert a ballib kormányok mértéke jóval nagyobb, mint a fideszé.

Nézz körül a saját portádon hülyegyerek. Kevesebb ideig, sokkal többet harácsoltak és loptak. Gyurcsányt, aki a saját cegeinek jóval kedvezőbb áron adta a gázt. Boldvait, aki alap képviselői juttatásból épített magának erődítményt, vásárolt palotát Franciországban és tanítatta a fiát svájci intézetben. És sorolhatnám, órákig az elvtársaid tolvajlását.
Na, meg mi van a világ boldogabbik felén, ostoba hülyegyerek. Azt látod, amit bemagyaráznak neked, gondolkodni sem vagy képes.
A fidesz és az az elvtársaid lopkodása, ég és föld. De csak a fideszé fáj, ergo az a bajod, hogy te nem lopsz, agyhalott.

Böfögöd a Momentum hülyeségeit, egy önálló gondolatod sincs.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés