„Az Isten gyermeke vagyok. Nem félek semmitől” – a csíksomlyói tragédia nyomában

2021. április 22. 18:45

Írta: Biró Noémi
Tragédiák sora övezi Erdélyben a romák életét. Kedden újabb tűz ütött ki, ezúttal a marosvásárhelyi romatelepen, ahol nyolc család maradt fedél nélkül. A januári tűzesetben pedig csaknem kétszázötven ember vált otthontalanná. A csíksomlyói tűzkárosultak hónapok óta egy csíkszeredai sportcsarnokban élnek, őket látogattuk meg.

Székelyföldön nem csupán a járványhelyzet árnyékolta be a téli mindennapokat, hanem egy váratlan tragédia is. A csíksomlyói romatelep a tűz martalékává vált, a szerencsétlenség pedig komoly próbatételt jelentett emberségből, szolidaritásból, összetartozásból. Az otthontalanná vált romák sorsát követtük nyomon.

A januári tűzeset károsultjai közül a szerencsésebbek rokonoknál, ismerősöknél kaptak szállást, a többieket pedig az önkormányzat az Erőss Zsolt Sportcsarnokban helyezte el ideiglenesen. Nemcsak Csíkszeredát, de az egész országot megrázta a tragikus eset, sok helyen kezdtek adománygyűjtésbe. Klaus Iohannis államfő is megszólalt, köszönetét fejezte ki Korodi Attila polgármesternek, amiért gyorsan reagált a kialakult helyzetre, és segítséget nyújtott a bajbajutottaknak, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes pedig támogatásáról biztosította a megyeszékhely vezetőjét.

De hogyan élnek most az otthon nélkül maradt romák? Hogyan telnek a mindennapjaik? Reménykednek-e még abban, hogy jobbra fordulhat az életük? Ellátogattunk hozzájuk kényszerhajlékukba, az Erőss Zsolt Sportcsarnokba, hogy megismerkedjünk sorsukkal. Az élmény egyszerre volt megrendítő, elszomorító, ugyanakkor reménykeltő és tanulságos is.

Az otthonukat elvesztett családok az aréna emeletén vannak elszállásolva, sátrakat alakítottak ki számukra, ahol álomra hajthatják a fejüket éjjelente. Egykor ezek szavazófülkék voltak. Most egy-egy családnak nyújtanak menedéket. Érkezésünkkor épp az ebédet fogyasztják közösen, nagy hangzavar közepette. Próbálnak úgy élni, mintha minden rendben lenne. Igaz, hogy sokan rongyosak, kócosak és rendezetlenek, de velük beszélgetve reménységgel és bizakodással találkozunk. Ahogy annál a fiatal házaspárnál is, akik meglepő nyugodtsággal meséltek arról, miken mentek keresztül az elmúlt időszakban. A tragédia megrázta őket, lassan és szűkszavúan elevenítik fel a történteket:

„Nagyon nehéz volt látni, hogy minden leég, amink van, amit összegyűjtöttünk. Próbáltuk menteni, amit csak lehetett

– mesélte Czine Lóránd és Moldován Carmen.

„Most jó, mert van, ahol letegyük a fejünket, és kaját adnak. Jönnek és segédkeznek, hordják nekünk az ennivalót” – kezdte kissé beletörődve, ugyanakkor hálásan a 21 éves Lóránd. Arról mesélt, hogy van egy nővére, aki édesanyjával együtt Csíksomlyón maradt. Nekik megmaradt a házuk, azonban kicsik a szobák, és nem fértek volna el, ha ők is odaköltöztek volna házastársával. Felesége, a mindössze 18 éves Carmen, elveszítette a szüleit, van egy testvére ugyan, de ő is nagybátyjuknál húzta meg magát. A házaspárnak nem maradt a rokonoknál hely.

Eddig Németországban dolgoztak pincérként, de a koronavírus-járvány miatt elvesztették ezt a munkalehetőséget. „Hónapokat dolgoztunk ott, kicsi pénzt gyűjtöttünk, jöttünk haza, a házat javítottuk, vettünk, amire szükségünk volt” – magyarázta a fiatal férfi, aki abban reménykedik, hogy a vírusidőszak után visszamehetnek a feleségével együtt, és így talán rendeződhet az életük, jelenleg ugyanis nincs munkájuk. „Itthon egyelőre nincsenek munkalehetőségek, nem tudunk dolgozni” – fogalmazott. A kérdésre, hogy félnek-e a koronavírustól, meglepő választ adtak: „Én nem félek, az Isten gyermeke vagyok. Nem félek semmitől”  – mondta Lóránd. Carmen pedig röviden ennyit felelt:

„Ha élünk, akkor élünk, s ha nem, akkor nem”.

A napjaikat most a Caritas által szervezett programok töltik ki. Ezekről jókedvűen meséltek mindketten. „Volt egy olyan játék, hogy nagy evőeszközzel kellett vágni a csokit” – idézte fel az emléket Lóránd, mire a felesége elnevette magát. A Caritas tevékenységéről Kovács Sándor-Antal számolt be. Elmondta, a szervezet komplex szociális ellátást nyújtj a bajbajutottaknak, ebbe beletartozik a taníttatás, a munkaerőpiacra való visszavezetés, illetve minden olyan tanácsadási és segítségnyújtási folyamat, amelyekre szükségük lehet a családoknak. Vannak délelőtti és délutáni foglalkozásaik is. „Igyekszünk lefedni a család minden tagjának igényeit, éppen ezért vannak külön családi, női, férfi és gyerekprogramjaink” – magyarázta Kovács Sándor-Antal.
A Caritas munkatársa kifejtette, nem irányítani szeretnék a folyamatokat, hanem közreműködést, párbeszédet akarnak teremteni a családokkal, és azt fenntartani. Az eddigi tapasztalatok alapján pedig kijelenthetjük, hogy ez jól működik.

A házaspár nagyon hálás a szervezet tevékenységéért. A kérdésre, hogy mire lenne még szükségük, szerényen csak annyit feleltek, hogy semmire, itt mindent megkaptak. Az esetet követően példaértékű összefogásnak lehettünk tanúi a csíkszeredaiak részéről, de a Maros megyei Proactiv Transilvania egyesület is adománygyűjtést szervezett. Ezen kívül a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezetének tizennégy önkéntese arra vállalkozott, hogy a bajbajutott gyerekeknek programot szervezzen, amivel eltereli figyelmüket a tragédiáról. Az önkormányzat Facebook-oldalán köszönte meg a rengeteg felajánlást: „Csíkszereda és környékének lakói, de távolabbi vidékeken élők is példaértékűen segítettek a csíksomlyói tűzvészben bajba jutott családokon: rengeteg takaró, élelmiszer, ruhanemű, fekvőhely érkezett az Erőss Zsolt arénában kialakított menhelyre.”

Kényesebb témát jelent a roma–magyar együttélés kérdése. Akiket kérdezünk, nehezen beszélnek arról, milyen is volt eddig a csíkszeredai magyarság és a roma közösség viszonya. Szavaikból úgy tűnik, mintha a magyar közösség igyekezne tudomást sem venni az ott élő nehézsorsú szomszédjairól. Roland elmondása szerint nem ápolt rossz kapcsolatot a város többségben lévő nemzetével, sem a románokkal, sem a magyarokkal. Ám ahogy ő fogalmazott, a segítségnyújtás eddig korábban volt tapasztalható. „Amíg nem történt meg ez a baleset, nem segítettek semmit” – tette hozzá.

A roma családok többsége sajnos ma is mélyszegénységben él, amely tény nincs kellőképpen kezelve. András Lóránd, a Hargita Megyei Mélyszegénység Munkacsoport koordinátora és Kiss Tamás, szociológus, kisebbségkutató egy beszélgetés során elmondták, világszerte több kormány is kidolgozott különféle stratégiákat, amely megoldást jelenthetne. Ezeket viszont a lehetőségekhez mérten kell alkalmazni, hiszen nem mindegyik adaptálható.

A szegénység okai még rendszerváltás előtti időkből származnak. 

De milyen megoldások léteznek ennek a kis közösségnek felzárkóztatására? András Lóránd, szerint a tudatosítás folyamatának legfontosabb része az érzékenyítés, ehhez viszont szükség van egy közösségi akaratra. „A miértek megválaszolását kell előtérbe helyezni, ahol mindkét fél megérti, hogy a másik miért viselkedik, cselekszik úgy, ahogy” – fogalmazott a szociológus.
Az eddig felmerült, általános roma kérdések napjainkban még aktuálisabbá váltak a január 7-i csíksomlyói tűzesetnek köszönhetően. András Lóránd, elmondta, egy olyan kényelmetlen kérdés került most fókuszba, amellyel évek óta senki nem akar foglalkozni. De itt a példa rá, hogy lehet másképpen is megközelíteni a témát, hiszen megtapasztalhattuk azt a nagy erejű szolidaritást és közösségi összefogást a tragédiát követően. 

Hangsúlyozta, a kialakult állapotokra igyekeztek minél előbb megoldást találni, szociálismunkások, pszichológusok, szociálpedagógusok közvetítésével elindult egy konzultáció az állami szféra, a károsult közösség és a többségi csoport között, és egy közös kompromisszumos helyzet kidolgozásán ügyködtek.

Arra, hogy mikorra rendeződhet a helyzet, a Caritas munkatársai szerint kilátások ugyan vannak, de válaszok nincsenek. Elmondták, sok a kérdőjel még a felvetett ötletekben és a bizonytalanság egyelőre a legbiztosabb. Ami pedig a jelent illeti: még mindig 120 roma él a csíkszeredai csoportcsarnokban, nehéz körülmények közt, de bízva a jövőben.
 

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"A szegénység okai még rendszerváltás előtti időkből származnak. "
Szerintem picit még előbbről- úgy ezerkétszáz éve, mikor a muszlimok kezdték meghódítani India északnyugati részét és az ottani kaszton kívüli dom(a) etnikum világgá szaladt. Ezek egyik ága, az egyiptomi kamuflázst erőltető roma került a 15.századra a Magyar Királyság területére. Az etnikai csoport évszázadokon átívelő szegénysége az endogámiával konzervált hihetetlenül gyenge kognitív képességek eredménye. 75-körüli átlag IQ-val nehéz anyagi jólétben élni...

Plusz az osztrákoknál tényleg volt porajmos- ott a második világháború végére nem maradt élő cigány, míg nálunk egyedül ennek a szilaj etnikumnak nőtt a létszáma a világégés alatt...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés