Vona most úgy gondolja, nem lesz kormányváltás

2021. március 22. 9:47
A „parizerkampány” lehet, hogy rövid távon népszerűséget hoz, „de hosszú távon sem a Jobbik, sem az ország javát nem szolgálja” – állítja a párt volt elnöke a baloldal felkészültsége kapcsán.

Vona Gábor szerint ma a Fideszen kívül a DK az egyetlen olyan párt, amely politikai pártként működik, itt szervezeti szinten, aktivisták terén, stratégia kérdésében, vezetettségben, kommunikációban nagyon tudatosan dolgoznak. A Jobbik volt elnöke az ATV-hez tartozó Spirit FM Harcosok Klubjának nyilatkozott, ezt szemlézte a Hvg.

Vona még nem képes az ellenzék a kormáynváltásra

A volt pártelnök, a Második Reformkor Alapítvány alapítója úgy fogalmazott, ha most kellene fogadnia, nem arra tenne, hogy kormányváltás lesz. Nem azért, mert nem akar kormányváltást, hanem még nem látja az ellenzéket erre képesnek.

Vonának vegyesek az érzései Jakab Péter elnökségéről, de úgy látja, a párt népszerűsége, és Jakab Péter népszerűsége is nőtt, olyan ütemben, amelyen a kutatóintézetek is meglepődtek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezzel egyidőben „politikai víziótlanság” és „parizerkampány” uralkodik, ami lehet, hogy rövid távon népszerűséget hoz, „de hosszú távon sem a Jobbik, sem az ország javát nem szolgálja”.*

A parizerre külön kitérve Vona azt is mondta,

ha valaki ezzel kampányol, akkor ezzel a magyar társadalom egzisztenciális dühét lovagolja meg”.

Szerinte ez önmagában ez nem probléma, de ezzel nem lehet szavazói törzs bázist képezni, nem lesznek elkötelezett jobbikosok. Ezek a szavazók katasztrófaturisták egy pártnál, éppen ott jelennek meg, ahol legjobban ki tudják élni a dühüket. Vona közölte, a 22-es választási kampány a legalja lesz, egyfajta „apokaliptikus pornót” vár, ahol a halál és a szex lesz a téma.

*Jakab Péter parizerezéséről

Mint arról korábban írtunk, 2,4 milliós fizetése van, de eljátszotta a parizerevő kisembert Jakab Péter, a Jobbik elnöke. A pártelnök utóbbi megnyilvánulásaiból úgy tűnik: a Gyurcsány-színház szerepleosztása, hogy a Jobbik-vezér viszi a keményeket mondó kisember szerepét, közben a DK elnöke a megbékélés hangjaként elkezd középre húzni. A felvett pózt azonban árnyalja, hogy Jakab a politikai elit tagjaként havi 2,2 milliót keres, közpénzből bérelnek neki lakást, többmilliós autót, és sofőr furikázza.

A legfrissebb hírek szerint ráadásul bejött a parizerkampány a havi 2,4 milliót kereső Jobbik-elnöknek. A Závecz Research egy nem nyilvános kutatása alapján ugyanis a Jobbik-vezért látnák a baloldalon a legszívesebben miniszterelnök-jelöltként, míg Dobrevnek a második, Karácsonynak és Fekete-Győrnek csak a harmadik hely jutott.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összesen 101 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem jönnek, hanem mennek. A süllyesztőbe.

Így is lenne, ha nyernétek. Márki-Zay akasztana, Fegyőr megnyitná az Andrássy úton a darálót, és a parizerhez szokott Jakab meg el is fogyasztaná a bűnjelet.
Mindezt az ellenzéki összefogás jegyében.

Majd ha lesz olyan párt, amelyik szerint a jelenlegi ugyan nem rossz, de ők jobban tudnák csinálni.

Ki is lehetne az összFegyenc párt hiteles mniszterelnök jelöltje? Akik eddig beszálltak a kampányba, azok mind taszítják az összFegyenciek táborának egy részét. Például, hogy fog kampányolni Jabab Péter mellett Fegyenc és Fegyencné? Vagy fordítva?

Vonának van néhány jó meglátása, csak azt már nem akarja észrevenni, hogy a 22-es választás végleg megpecsételi az ellenzék sorsát, ha így, a teljes összefogással sem sikerül győzniük. Akár több kis párt is bedobhatja a törülkőzőt, és a Fidesz egy évtizedig igazi kihívó nélkül maradhat.

Agyad elnyomott, ereszt, tény...

Vona hiteles gazda és ügyes kereskedő: a fejőstehénként felhizlalt jobbikot jelentős haszonnal tudta továbbadni Simicska strómanságával a sötét nagyúrnak. Igy már jut az asztalára bélszín is nem csak langyos tej. Vona tehát nem marháskodik, mikor a politikai állatvásárról beszél- érdemes meghallani amit mondani akar...

Utánérzés: a posztod ri-posztod?

Jól? Görbe-tükör vagy!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés