Mindent felbomlaszt a relativizmus – Macron Franciaországról, Európáról, korszellemről

2021. január 4. 19:40
Az állandó kommentálás társadalma lerombolja a hierarchiákat, az áldozati gondolkodás a józan ész szavát is felülírja, a demokrácia pedig hatékonysági krízissel küzd. Hosszú interjút adott egy francia hetilapnak Emmanuel Macron, amiben a francia identitásról, a közös értékek hiányáról, a szobordöntögetésről, a fehér privilégiumról, az iszlamizmus elleni harcról és a sehová nem tartozó elitekről is beszélt. Szemlénk.

December 17-én, aznap, amikor pozitív koronavírus-tesztje miatt Versailles-ban karanténba vonult, hosszú interjút adott a L'Express nevű hetilapnak Emmanuel Macron francia államfő. Ebben szó esett elnöksége elmúlt három és fél évéről, a franciák egzisztenciális kételyéről, a mindent eluraló relativizmusról, Pétain marsall és Charles Maurras megítéléséről, de a történelmi vitákról és a fehér férfi privilégiumáról is. 

***

Három és fél éve köztársasági elnök; mit tanult ez idő alatt a franciákról?” – nyitja az interjút a L’Express újságírója. Macront elnöksége megerősítette abban a meggyőződésében, hogy a francia a paradoxonok népe: a sárgamellényes lázadásnak a karantén alatt mutatott szabálykövető magatartás volt a pandantja. Utal arra a 2018-as beszédére, amiben a példaszerűen nyitott dánokat méltatta, s a változásoknak ellenálló gallokról értekezett. Macron most azt állítja: félreértették mondandóját, magát is e csökönyös gallok közé sorolta. „Nem olyan ország vagyunk, ami az angolszász, a skandináv országok vagy Németország módjára reformálja meg magát; a mi országunk átalakul. Keményen politizáló, ellentétes szenvedélyekkel gyötört ország ez. Ez az, amit annyira szeretek magunkban, ezt a teremtő feszültséget” – fogalmaz.

Az elnök ezután a franciáknak az állammal való kapcsolatáról beszél. „Franciaországot a nyelv és az állam, nemzetünk eme két pillére alkotja. Az államot úgy látjuk, mint egységünk alapkövét, eközben viszont kényszerként is érzékeljük – folytonosan ebben a köztes állapotban, ebben a neurózisban leledzünk. Amint valami nem működik, az államot hibáztatjuk érte” – vészhelyzetben viszont mindenki az államhoz fordul segítségért. Macron szerint ez a „szerelmes gyűlölet” különbözteti meg a franciákat más népektől.

Elnöksége krízishelyzeteit értékelve kifejti: a franciákban feléledtek „ősi kételyeik”,

ez azonban nem teszi pesszimistává, mivel ezek a kételyek „kivételes politikai energiát” jelentenek, a franciák pedig mindig képesek voltak megmutatni ellenálló-erejüket, rendkívüli találékonyságukat. Az elmúlt években újra kinyilvánították akaratukat, hogy saját kezükbe vegyék a sorsukat, ismét urai legyenek saját létezésüknek, nemzetüknek.

A francia kormány szociális és adópolitikája ellen tiltakozó sárgamellényesek egyike füstfáklyával demonstrál a párizsi Diadalívnél 2019. március 16-án, a tizennyolcadik egymást követő hétvégi tüntetésen. Az üzemanyagadó emelése ellen 2018. november 17-én kezdődött sárgamellényes mozgalom azóta több szociális jellegű követelést fogalmazott meg és Emmanuel Macron államfő távozását követeli. MTI/EPA/Julien De Rosa

A minap elhunyt Valéry Giscard d’Estaing egyik kijelentésére hivatkozva rámutat: „Aznap, amikor azt mondták, hogy Franciaország egy középhatalom, valami súlyos dolog kezdődött el. Ez az állítás nem volt igaz, és a franciák nem tudtak ebben a tudatban élni. Az elmúlt évtizedekben a középosztály folyamatos integrálódásának modellje megbicsaklott. Szembe kellett nézni az üzemek külföldre költöztetésével, azzal, hogy a globalizáció a franciák hátrányára zajlott, különösképpen egyes régiókban”. Macron nem szereti a Christophe Guilluy földrajztudós nevéhez fűződő „perifériák Franciaországa” kifejezést – szerinte inkább a közepes nagyságú városok Franciaországáról van szó, ahonnan távoztak a vállalatok, és ahol megtorpant az oktatási, kulturális, gazdasági fejlődés.

Azt az egzisztenciális kételyt, amit a franciák megélnek, korábban az európai álommal próbálták meghaladni – „ez volt François Mitterrand nagy megérzése”. Azóta viszont égetővé vált a kérdés:

Európa valóban naggyá tesz bennünket, vagy egy elnyomó gépezetet jelent?”

Macron kijelenti: ő maga is örököse ezeknek a dilemmáknak. Egyértelmű a franciákban a szándék arra, hogy ismét ők irányíthassák az életüket, ám ez nem ellentétes azzal az álommal, hogy megteremtsék a geopolitikai jelentőségű, a gazdasági, technológiai, katonai, kulturális önrendelkezés támaszául szolgáló Európát. „Újra meg kell találni egy olyasfajta szuverenitás erejét és értelmét, amely nem bezárkózást vagy ellenségeskedést jelent, s ami az európai stratégiai autonómián alapul” – mondja.

A relativizmus mérge

Az interjúkészítő felvetésére ezután Macron visszatér az „állandó kétely” problémájára. Szerinte a kétely a haladás motorja lehet, sokkal inkább aggasztja a manapság jelentkező relativizmus és az obskurantizmus. „Van abban valami prométheuszi, amit most élünk meg” – fogalmaz: a békéhez, nyugalomhoz, növekedéshez szokott társadalmaink a klímaválság és a terrorizmus nyomán ráébredtek sérülékenységükre, az egészségügyi vészhelyzet pedig már az egyén életét veszélyezteti. Erre a kihívásra a tudomány jelentené a választ, de ma az se mentes a kételkedéstől.

A legfőbb problémát számomra az jelenti, hogy az állandó kommentálás társadalma lerombolja a hierarchiákat – az az érzület, hogy minden ugyanannyit ér, a megszólalások egyenlő értékűek, egy laikus véleménye a vírusról nem kevésbé jelentős, mint egy tudósé. Ez a méreg fenyeget bennünket” – fejtegeti Macron, aki szerint politikai téren már régóta látjuk e méreg terjedését: a sárgamellényes tüntetések idején a becstelenség szinonimája volt megválasztott képviselőnek lenni.

Az egyre vízszintesebb társadalom, a teljes nivellálódás a tekintély válságát idézi elő

– folytatja. Ez a válság a tudományt is eléri, éppen abban a pillanatban, amikor tőle várnánk azokat az igazságokat, amelyekben megkapaszkodhatunk. „A pszichológiai és társadalmi következmények borzalmasok: végül nem hiszünk semmiben” – véli az államfő. „Íme az ördögi kör: a nivellálódás szkepticizmust gerjesztve obskurantizmusnak ágyaz meg, ami – ellentétben az igazság és a szellemi fejlődés alapjául szolgáló descartes-i kétellyel – az összeesküvés-elméletekhez vezet. Már nem arról van szó, hogy kételkedem, tehát vagyok. Arról inkább, hogy kételkedem, tehát ragaszkodom egy kollektív narratívához, ami hiába hamis és nem megalapozott, kellően szilárdnak tűnik.”

Tévéképernyőről készített képen Emmanuel Macron francia elnök televíziós interjút ad a párizsi kormányülés után, 2020. október 14-én. A koronavírus-járvány miatt a kormány október 17-i hatállyal egészségügyi rendkívüli állapotot hirdetett ki, amely a szükségesnek vélt korlátozások bevezetését teszi lehetővé. MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

Macron megfigyelése szerint ma „mindenfajta diskurzus dekonstrukcióját” tapasztaljuk: a legapróbb szöveg vagy bejelentés is több órányi megjegyzésáradatot von maga után, végül pedig az se világos, mi hangzott el eredetileg. Márpedig a társadalomnak szüksége van politikai, tudományos tekintélyre – az egyre fragmentáltabb nyilvánosságban viszont egyre nehezebb megteremteni a közös hivatkozásokat. „A relativizmus felbomlaszt mindent, a bizalmatlanságot táplálja, végső soron pedig a demokráciát gyengíti. Mindenkinek felelősséget kell vállalnia azért, hogy ez a helyzet megváltozzon” – szögezi le az elnök, aki azt tűzte ki maga elé célul, hogy „vegyítse a tetteket, a koherenciát és a magyarázatot”: válsághelyzetben tudni kell cselekedni, majd elmagyarázni, miért koherens a cselekvésünk.

Úgy véli, a demokrácia válsága leginkább „hatékonysági krízis”:

”túl sok időt töltünk azzal, hogy elmagyarázzuk, mi nem lehetséges, ahelyett, hogy rendeznénk a konkrét problémákat”. Az emberekben az kelt bizalmat, ha a tetteknek valódi következményük van – Macron a második hullám alatti lezárásokat hozza pozitív példaként. Jó időben rendelték el a korlátozásokat, elmagyarázták őket, a franciák ennek megfelelően cselekedtek, s szembe tudtak szállni a vírussal.

Pétain marsall és a komplexitás elfogadása

Az újságíró kitér arra, hogy a francia társadalom egyfajta manicheizmusba látszik belezuhanni, aminek a cenzúra a fő következménye. Példaként hozza fel, hogy 2018-ban az elnök vitát robbantott ki kijelentésével, miszerint Pétain marsall „nagy katona” volt (a Vichy-Franciaország ellentmondásos megítélésű vezetőjéről hosszabban itt írtunk), noha Mitterrand hosszú éveken át virágot helyeztetett el a sírján, Chirac pedig előtte is tiszteletét rótta le a verduni csata 90. évfordulóján.

Macron szerint „az állandó érzelmeskedés társadalmában” élünk, ahol az emberek nem készek többé elfogadni a dolgok „összetettségét”. „Áldozati, érzelmekkel teli társadalommá váltunk. Az áldozatnak mindenben igaza van. Természetesen nagyon fontos, hogy elismerjük az áldozatokat, szót adjunk nekik, így is teszünk. Ám

a nyugati társadalmak többségében az áldozatok egyfajta primátusát tapasztaljuk. Az ő mondandójuk felülír, elnyom mindent, ideértve a józan ész szavát is.

Ennek következményeként az, akinek antiszemita megnyilvánulásai voltak vagy kollaborált, szükségszerűen a radikális rossz táborába kerül” – értekezik az elnök.

Hozzáteszi: „Minden tőlem telhető erővel küzdök az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen, küzdök Maurras minden antiszemita gondolata ellen, de abszurdnak találom a vélekedést, hogy Maurras ne is legyen a világon többé. (A 20. századik első felének befolyásos monarchista filozófusáról ezen a linken olvashatnak bővebben). Pétain defetizmusának és antiszemitizmusának megvetésében és elutasításában nevelkedtem, de nem tagadhatom, hogy ő volt 1917 hőse, és hogy nagy katona volt. Lehessen ezt kimondani. A felháborodás társadalmában – ahol a felháborodás gyakran csak póz – nem veszünk tudomást a történelem redőzöttségéről, és mindent leegyszerűsítünk.” Macron úgy látja, ez veszélyes, mivel valódi vitákra nem kerül sor, érzelmek feszülnek érzelmeknek.

„El kell fogadni az életek, a sorsok, az emberek komplexitását.”

Szobordöntögetés és fehér privilégium

Az interjúkészítő rámutat: míg a 2017-es elnökválasztási kampány alatt Macron az „ezernyi Odüsszeiából” összeálló francia társadalom sokszínűségét hangsúlyozta, ma már a Köztársaság közös értékeinek tiszteletben tartását helyezi előtérbe. Az elnök szerint ez nem jelenti a macronizmus paradigmaváltását: téves benyomás volt az, hogy ő multikulturalista lenne. Szellemi fejlődése sokat köszönhet a baloldali-szuverenista volt belügyminiszternek, Jean-Pierre Chevènement-nak és a köztársasági eszmének – mondja. „Végső soron Nicolas Sarkozynek tíz éve helyes megérzése volt, noha úgy tűnik, hogy a »nemzeti identitás« fogalma sok vitát keltett” – utal a volt elnök által kezdeményezett, a francia identitásról szóló nemzeti vitára. 

Emmanuel Macron francia elnök lerója kegyeletét az első világháborút lezáró, compiegne-i fegyverszüneti egyezmény aláírásának 102. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a diadalívnél, Párizsban 2020. november 11-én. 1918-ban ezen a napon kötötték meg a fegyverszünetet az I. világháborúban részt vevő országok. MTI/EPA/Yoan Valat

Mit jelent franciának lenni? Ez a kérdés azért is foglalkoztatja honfitársait, mert a migráció és más jelenségek „kulturális bizonytalanságot” alakítottak ki bennük – véli az elnök. Szerinte franciának lenni mindenekelőtt a nyelv és a történelem belakását, egy közös sorsban való részvételt jelenti – „ezért emeljük a franciaórák számát és növeljük az elvárásokat a történelmi ismeretek terén, kiváltképp az állampolgárság megszerzésekor”. A franciaság a „szabadság, egyenlőség, testvériség, szekularizmus” fogalmai által definiált állampolgárságot is jelenti, ami a racionális, szabad egyént mindenek fölött állóként ismeri el: ez tette lehetővé, hogy Garibaldi a francia Harmadik Köztársaságban képviselő legyen.

„Hogyan fogadhatnánk be valakit, ha nem tudjuk, mi a házunk?

Amikor egyesek támadják az alapjainkat, megkérdőjelezik, tagadják az értékeinket, a férfi és a nő közti egyenlőséget, a szekularizmust, lehetetlenné teszik, hogy franciává legyenek. Mivel azt kérdőjelezik meg, ami a legalapvetőbb” – fogalmaz az elmúlt időben jobboldali fordulatot végrehajtó Macron, megemlítve a kormányzatnak a radikális iszlamizmus elleni harcát, amit korábban a politikai osztály késlekedett elindítani.

 Az elnök ugyanakkor hozzáteszi: nem utasítja el a társadalmi pluralitást a köztársasági univerzalizmus nevében, és hibáznak azok, akik a szekularizmusból vallást csinálnak, amit mások ellen fordíthatnak, vagy azt állítják, hogy csak az szereti Franciaországot, aki kellően francia nevet választ a gyerekének. Macron az asszimiláció helyett az integrációt támogatja, mindenkinek meg kell engedni azt, hogy elköteleződjön a köztársasági ideál felé, miközben különbözőségét is becsben tartja. „Lehessünk teljes mértékben franciák úgy is, ha közben egy másik hovatartozást is ápolunk” – javasolja.

A történelem-újraértelmezési viták kapcsán úgy vélekedik, vannak még nem épp dicsekedésre okot adó történetek, amiket a történészeknek fel kell tárniuk, és nem szabad az oktatásban elhallgatni a francia múlt sötét foltjait, de a törlés, a szobordöntögetés nem vezet sehova. A valódi emlékezetpolitikai munka „nem saját valónk eltörlésében, hanem történelmünk kiegészítésében áll, új szobrokkal, új utcanevekkel”.

Ön szerint ötven év alatti fehér férfinek lenni privilégium?” – teszi fel a kérdést az újságíró. Macron szerint ez tény:

egy fehér férfi egyszerűbben nyeri el az ő jelenlegi tisztségét, jut lakáshoz, munkahelyhez, mint egy ázsiai, fekete vagy maghrebi nő vagy férfi. „Ebből a szempontból a fehér férfiséget felfoghatjuk úgy, mint előjogot, még ha az egyéni életutakat nézve nyilvánvalóan meg is van a munkának, az érdemnek az a része, amiért mindenki maga felel. A baj ott kezdődik, ha e privilégium alapténye minden magyarázat fő tényezőjévé válik” – fűzi hozzá.

A vörös vonal

Az interjú egyik érdekes részében az elnök arról beszél, hogy a francia társadalomban mindig is kisebbséget alkották azok, akik vállalták a harcot a jövőért, akik hittek a nagyságban. „A franciák rossz közérzetében hatalmas szerepe van az írástudók árulásának. Számos értelmiségi nem volt képes arra, hogy egy francia jövőt elképzeljen a válságok évtizedei alatt, a gazdasági elit globalizálódott, ami remek dolog lett volna, ha ez abban áll, hogy külföldről hazahozzák a jó dolgokat” – ez azonban nem így történt,

az elit „nomád, sehova nem tartozó” lett.

Ám a világ változik, a mai nemzedék nem feleltethető meg a tegnapival. Egyre többen vannak a hazafiak. A hazafiak és európaiak, akiket az akarat éltet, hogy teremtsenek, hogy vállalkozzanak, hogy országunkért és kontinensünkért kockázatokat vállaljanak egy közös jövő építése érdekében.”

Hogyan lehet megőrizni a demokráciát és a szabadságjogokat rendkívül erőszakos időkben? – Macron erre a kérdésre is kitér. Terrorizmus korábban is volt, ma azonban szervezettebb és veszélyesebb, mint valaha. „Ellenségeink szabadságjogainkat használják ki a gyilkolásra és arra, hogy elutasítsák szabadságunkat” – fogalmaz, példaként hozva a medreszékben földre ültetett, elfátyolozott kislányokat, akiket az oktatási szabadság jegyében tartanak ebben a helyzetben. Az elnök szerint ezt nem hagyhatják. „A demokrácia azt feltételezi, hogy véget vetünk a gyűlöletnek. Márpedig mindenki elfogadásának leple alatt végül elfogadtuk a gyűlölet és az erőszak jelenlétét. Számomra ez jelenti a vörös vonalat. És úgy gondolom, hogy minden politikai erő, amely igazolja az erőszakot, mondván, az azt gyakorlók a rend áldozatai, lényegi hibát követ el demokratikus szempontból. Megölik a demokráciánkat.”

Mindig is harcosa leszek az egyéni szabadságjogok és a bevándorlók tiszteletben tartásának, a menekültjog védelmének (ahogy annak is, hogy azzal ne éljenek vissza), de e szabadságjogok nevében sosem fogom a zűrzavart elfogadni. Mindig is a köztársasági rend oldalán leszek, de küzdök szólásszabadságunkért is, nem hajolva meg a kortárs relativizmus előtt” – hangsúlyozza az elnök.

Összesen 126 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hát ez szokatlanul reakciósra sikerült. :D

Jobb későn, mint soha.
Legyen sikeres Franciaország, a radikális iszlámot irtsa ki, legyen Franciaország a franciáké.
Egy hatalmas, gazdag ország, amit megkímélt a történelem.
Minket meg hagyjanak békén.

Nem rossz.
De ezzel kellett volna Orbán baszogatása helyett kezdeni.

Pár dolgot azért kihámoztam. Eszük ágában sincsen valamiféle egységes Európát alakítani, ahhoz túl nacionalisták. Gazdasági, technológiai esetleg külön katonai együttműködést viszont lehetségesnek tartanak. Úgy hozta a sors, hogy vannak arrafelé kapcsolataim, a felső középosztályuk katolikus, a "családba" még egy reformátust sem fogadnának be, muszlimot aztán végképp nem, de egy exotikus sintoista japán már belefér. Az ország különben gazdag és fejlett. Repülőtől, tengeralattjárótól hadihajóig mindent gyártanak és ehhez jön még egy fejlett mezőgazdaság is. Bennük is (ahogyan az angolokban is) valahogyan benne van Napoleon emléke, amikor még nagyok voltak.

Igen. Vannak gyurcsányos mondatai is, de van néhány olyan felismerése is, amilyeneket Gyurcsányról feltételezni sem lehet, és amelyek nagyon meglepóek egy, a globális erők fröccsöntőiben legyártott politikustól. Ráadásul az elnöki pályafutása alatt volt néhány olyan fucsa mozzanat is, amikor az EUS-s politikában sikerült szót érteniük Orbánnal, mégha ennek egyikük sem csínált reklámot.
Kicsi a valószínűsége, de érdekes fejlemény lenne, ha egy konzervatív fordulattal elkezdene szembemenni az őt megcsináló globalista hálózattal. Talán felmérte, hogy a globalista kitatálói számára ő csak egy egyszer használatos, eldobható figura; de ha a francia belpolitikai piac egy nagyobb szeletét megszólítva önállósítani tudná magát a korábbi támaszaival szemben, akkor esetleg hosszabb ideig porondon maradhatna.

Nocsak. A globálbal által felépített Macron a globalizmus és a baloldal módszerei ellen lázadozik? A gazdi nem fog örülni...

'Európa valóban naggyá tesz bennünket, vagy egy elnyomó gépezetet jelent?'
Még ő kérdezi?

Lám csak, a sok Soros-boy közül, a francia elnök mekkora patrióta szövegre képes.
Ezt csinálják, minden választás előtt, Hollandiától Rutte, Olaszországig Conte, hogy az országot, a polgárait megvédik a veszélyektől, még a migránsok sem jöhetnek "ellenőrizetlenül", ha megválasztják őket.
Aztán pl. az olaszok ott tartanak, hogy MÁTÓL a kikötőik KÖTELESEK BEFOGADNI AZ ÖSSZES HAJÓT, amely arra tart...

"Király, te tetted ezt!"
Levizelte a Soros-brancs tökeivel közösen Macron is a világot, Franciaországot, és most, hogy a húgyszag mindent beborít, rájön, ill. úgy tesz, mintha megvilágosodott volna:
a húgyszagot el kell vetni, fel kell számolni

Edzettek ők. A franciák legnagyobb ellenségeik a franciák.
Egymás fejét szeretik lecsapkodni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés