Perjessy Sándor és az 1919-es szentendrei ellenforradalom

2020. július 8. 22:52

Gali Máté
Vendégszerző
Börtönbüntetése miatt Perjessy alakja az államszocialista emlékezetpolitikai konstrukció része lett, ám ez félrevezető lépés volt.

Az 1990 előtti államszocialista időszak emlékezetpolitikája számos történeti alak emlékezetét eltorzította, vagy meghamisította. Közéjük tartozott a szentendrei rendőrtisztből lett vörösőr parancsnok, Perjessy Sándor is, akit az osztályharcos kommunista üdvtörténeti narratíva „utat mutató elődeink” közé sorolt Szentendrén, a Tanácsköztársaság alatti szerepvállalása okán. Ezzel a leegyszerűsítő felfogással helyezkedett szembe Magyar Endre Lénárd történész–levéltáros, a Clio Intézet munkatársa, aki „A rémuralom készséges szolgája kívánt lenni”? címet viselő kismonográfiájában sajnálatosnak nevezte, hogy Perjessy esetében mindmáig nem történt meg „az egykori marxista–leninista helytörténeti kánonban megformált és napjainkra is áthagyományozódott ideáltipikus »forradalmi rendőrkapitányról« szóló narratíva felülvizsgálata.” 

Művében széles körű levéltári, szakirodalmi és sajtóanyagra támaszkodva a szerző Perjessy 1918–19-es tevékenységén túl Szentendre akkori történelmébe is részletes betekintést enged. Bemutatja, hogy az őszirózsás forradalom idején – akárcsak az ország nagyobbik részén – a városban kaotikus állapotok uralkodtak. Éjszakai lövöldözések és rablások kísérték egymást, a forradalmi radikalizálódást gyorsította a nagy méreteket öltő munkanélküliség, a település szociáldemokratáinak sikerült elérniük a tradicionális helyi vezetőség eltávolítását, de az 1918 novemberében alakult, s önmagát a képviselőtestülettel szemben meghatározó Szentendrei Néptanácsban is fokozatosan tért vesztettek a konzervatív képviselők.

A proletárdiktatúra kikiáltását követően Szentendrén nem a bolsevikok, hanem szinte teljes mértékben a városi szociáldemokrata pártszervezet, és a szakszervezeti csoportok vezetői vették kezükbe az irányítást, miközben a Néptanácsból többek bekerültek az újonnan létrejött Szentendrei Munkástanácsba. Perjessy, addigi tisztségét megtartva, helyettes rendőrkapitányi pozícióban maradt, majd április 9-én városparancsnokká, s századparancsnokká nevezték ki. 

Ebbéli tisztségéből azt követően távolították el, miután április végén elszabotálta a Belügyi Népbiztosság azon rendeletét, amely elrettentő célzattal utasítást adott a régi elit reprezentánsainak soraiból történő túszszedésre. Perjessy ugyanis kiszivárogtatta a túszok listáját, többeket személyesen, másokat pedig a rokonaikon vagy ismerőseiken keresztül értesített a készülő elfogatásukról. Ennek köszönhetően két személy kivételével senkit sem találtak otthonukban a Szentendrei Vörös Őrség elfogatásukra kiérkező emberei. 

Miután a városvezetés értesült arról, hogy Perjessy Sándor állt a meghiúsult akció hátterében, irodavezetővé fokozták le a városparancsnokot. Az illetékes kerületi parancsnokság viszont ezt nem fogadta el, így Perjessy vörösőr századparancsnoki fokozatban folytatta szolgálatát. E minőségében érte őt 1919. június 24-én a szentendrei ellenforradalom kitörése. Aznap késő este nagyobb polgári tömeg lefegyverezte a helyi Vörös Őrséget, és új direktóriumot, azaz városvezető testületet választott. A lokális hatalomátvételi kísérlet reakció volt Budapesten a Ludovika Akadémia tisztképző növendékei, valamint a dunai flottilla hajóinak lázadására, hiszen a helyiek elképzelése az volt, hogy a fővárosi felkelők segítségére sietnek, mihelyst Szentendrén sikert értek el. Perjessy későbbi büntetőperében egy korábbi vörösőr úgy nyilatkozott, hogy az ellenforradalmi megmozdulás szervezésében maga Perjessy is részt vett, noha forráshiány miatt ebbéli szerepe máig nem tisztázott.

A tanácshatalom június 24-én estére leverte a budapesti zendülést, a külügyi népbiztos, Kun Béla pedig körtáviratot intézett a direktóriumokhoz az ellenforradalom elfojtásáról. Június 25-én délelőtt tehát már a szentendreiek is tisztában lehettek azzal, hogy megtorlás vár rájuk, hiszen a karhatalmi alakulatok, vörösterroristákkal kiegészítve útban voltak irányukban.

A szerző Perjessynek a szentendrei ellenforradalomban játszott szerepét vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy a századparancsnok a veszteségek minimalizálására törekedett, miután értesült a fővárosi felkelés kudarcáról. Az ellenforradalmi események jelentésére vonatkozó kötelezettségének például csak azután tett eleget, miután világossá vált számára, hogy felettes parancsnoksága már tudomást szerzett a történtekről. A felkelőknek fegyveres ellenállás helyett leszerelést és menekülést tanácsolt, míg a megtorló csapatok parancsnokát arról igyekezett meggyőzni, hogy okafogyottá vált a kiküldetésük, mivel Szentendrén „a rend teljesen helyre van állítva.” A kiérkező katonaság három órán át fogva tartotta és vallatta Perjessyt, parancsnokuk utólagos visszaemlékezése szerint azért, mert akképpen értesültek – szerepét némileg túlbecsülve –, hogy ő volt „az ellenforradalom értelmi szerzője”. Elengedését követően, június 26-án Perjessy a forradalmi törvényszék elnökének állítása szerint amellett emelt szót, hogy ha „akasztani akarnak, menjetek, akadályozzátok meg, mert mi szentendrei gyerekek vagyunk s ha meg talál bukni ez a rendszer, mi itt akarunk maradni”. A vörös megtorlásnak helyi szinten egy áldozata volt, Kucsera Ferenc káplán, akinek addig hagyták a holttestét a Duna-parton, amíg arról Perjessy tudomást nem szerezve utasítást adott az eltemetésére. Perjessyt egyébként 1919 júliusában a pomázi járás politikai megbízottja arra hivatkozva, hogy ellenforradalmár, sikertelenül kísérelte meg letartóztatni.

Perjessy 1919 júliusának második felében kapta vissza városparancsnoki megbízatását. A kommün összeomlása után a bukott rendszer helyi prominensei ellen indított monstre per egyik fő vádlottja lett. A Pestvidéki Királyi Törvényszéken 1920-ban fogták perbe, lázadás, lopás és személyes szabadság megsértésének vétsége miatt. 1921-ben 3 év szabadságvesztésre ítélték, továbbá mellékbüntetésként 6 esztendőre felfüggesztették politikai jogai gyakorlását, illetőleg elrendelték a rendőrtiszti hivatalvesztését. A váci fegyházból Horthy Miklós kormányzó amnesztiarendeletét követően 1921 utolsó napjaiban szabadult, s amikor döntést hoztak a kiengedéséről, beszámították a vizsgálati fogságban eltöltött időszakát is. Perjessy 1931-ben bekövetkezett halála után özvegye több alkalommal is indítványozta néhai férje büntetőügyének perújrafelvételét, aminek nyomán 1939-ben a Törvényszék posztumusz kimondta a rehabilitálását.  

Börtönbüntetése miatt Perjessy alakja az államszocialista emlékezetpolitikai konstrukció része lett. Az igen komoly empátiával megírt könyve végén Magyar Endre Lénárd ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy az egykori szentendrei városparancsnok esete „érzékletes példája annak, mennyire félrevezető minden olyan kísérlet, amely a konkrét történelmi szituációt, az adott személy szerepfelfogását és cselekvését nem a rendelkezésére álló mozgástérből és kényszerpályából magyarázza, hanem valamely ideológiai paletta színskálája szerint próbálja átkontextualizálni.”

Magyar Endre Lénárd: „A rémuralom készséges szolgája kívánt lenni”? Perjessy Sándor és a Tanácsköztársaság elleni felkelés Szentendrén (1919. június 24–25.) Clio Intézet, Budapest, 2020.

A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa.
 

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés