„Én is sokat kaptam” – Reviczky Gábor a Mandinernek

2020. május 4. 8:30
Írta: Sal Endre
A koronavírus-járvány előtt állandóan rohant. Szinkronizálni, színházi fellépésre, mindenhová. Eleinte szokatlan volt, hogy otthon üldögél, de mára kezdi megkedvelni. Reviczky Gáborral beszélgettünk karantén-interjúnkban.

Reggelente négy-öt kávét is megiszik a ráckevei önkéntes karanténban: hirtelen ráérős lett, pedig a koronavírus-járvány előtt havonta csak egy napot pihent. Ő Reviczky Gábor, aki különböző szerepeiben széles tömegeket szórakoztatott az eddigi karrierje során, miközben rengeteg fájdalmat is hozott magával a gyerekkorából. 

Sosem feldolgozható tragédiával indult a gyermekkora, 13 éves volt, amikor az édesanyja – aki igazoltan skizofréniában szenvedett – eldobta magától az életet. A gyermek Reviczky Gábor pedig ott maradt az édesapjával és az öccsével a feldolgozhatatlan traumával. Tatabányán volt gyerek – s ha már családi drámák, sosem felejti el azt sem, hogy a nagypapáját feketézésért első fokon halálra ítélték az ötvenes években. Végül megúszta börtönnel.

Most ráér beszélgetni. Ül a ráckevei ház teraszán és a kávéját kortyolgatja. S közben arról is beszél, hogyan próbálta feldolgozni az édesanyja elvesztését. Nehéz pillanatok ezek… Mint mondja, a család összefogott a bajban, de ő szinte így is az utcán nőtt fel. Hol ott bokszolt, hol pedig hivatalosan a ringben.

„Én is sokat kaptam, de emlékszem, volt egy Kovács nevű srác. Őt egy tizedmásodperc alatt kiütöttem, amikor belém kötött az utcán. Amúgy hosszútávfutó akartam lenni, a közértbe is futva mentem, de aztán hetedikben valami történt.”

Rátalált a színház. A nyolcadikos ballagókat búcsúztatták színházi előadással egy kultúrházban. Aztán befejezték, megtapsolták őket, majd elindultak az onnan három percre található öltöző felé. Már régen öltözködtek, amikor

jött lihegve valaki, hogy menjenek vissza meghajolni, mert azóta is zúg a taps.

„Érdekes, hogy életem leghosszabb tapsa az első volt” – mondja ezzel kapcsolatban Reviczky Gábor, aki szerint azért is közelített fiatalon a színészi pálya felé, mert Tatabányán volt egy ember, név szerint Éless Béla, aki a Marx Károly tudományegyetemen vörös diplomával végzett, de soha, egyetlen pillanatig nem dolgozott közgazdászként.

„Az irodalom, a színház volt a mindene, sokat tett a tatabányai kulturális életért és azért, hogy belőlem színész lehessen.”

A középiskolát már Budapesten, a nagy hírű Árpád Gimnáziumban végezte. Oda járt, ahová egykoron a színészlegenda Sinkovits Imre is. Sinkovits azt mondta, az Árpád Gimnázium a kivételes tanároknak köszönhetően tartást, erkölcsi érzéket adott neki. Reviczky szerint ő ennek már csak a maradékát kapta, de így is volt három olyan, régi vágású tanára, akiknek nem az volt a fontos, hogy egy diák mennyit tud a leckéből, hanem az, mennyire értette meg, mennyire tud azonosulni azzal, amit tanult.

Reviczky Gábor 71 éves: négyszer házasodott, négy gyermeke van és négy unokája. A koronavírus-járvány előtt állandóan rohant. Szinkronizálni, színházi fellépésre, mindenhová.

Eleinte szokatlan volt, hogy otthon üldögél, de mára kezdi megkedvelni.

„Bár régóta nyugdíjas korú vagyok, sosem pihentem. Ráadásul, ha este fellépésem van, az egész napom annak rendelem alá, nem tudok kiengedni, lélekben készülök az előadásra. Most más. De egyelőre nagyon kellemes.”

Reggelente az elmaradhatatlan kávéját issza. Rögtön akár négyet is, ötöt is egymás után. Nagy kávékedvelő. A kávé mellett viszont dohányzik is. Tisztában van vele, hogy ártalmas, de már nem is akarja letenni a cigarettát.

„Azt mondják, aki hosszú ideig dohányzik, annak a fél tüdeje használhatatlan lesz. Ha az egészséges tüdő egy teljes focipálya, akkor az enyém már csak félpálya. Ezért tartok a koronavírustól, mert, lehet, hogy a tüdőm nem bírná a lélegeztető-gépet. De a cigit, azt már tudom, biztosan nem fogom letenni.”

De a természet világában is otthon érzi magát:

nem csak a horgászok nagykövete, immár hivatalosan a magyar erdőké is.

Örömmel lett a Nemzeti kincsünk az erdő című filmsorozat narrátora, ugyanis szeretné, ha az emberek ne csak felületesen ismerjék az erdészek és vadászok munkáját. 

 „Az emberek általában csak annyit érzékelnek, hogy az erdőben kivágják a fákat és vadakat gyilkolnak. Azt szerettük, szerettem volna, hogy ez a sorozat megmutassa, mennyire szükség van az erdészek vagy akár a vadászok munkájára ahhoz, hogy egyensúlyban maradjon a vadgazdálkodás.”

Fotó: Vígszínház

Reviczky Gábor számtalan filmben szerepelt az eddigi karrierje során, de ha már beszélhettünk vele, gyorsan tisztáztuk, igaz e, hogy az ő Mercedesét robbantották fel az 1981-ben forgatott, Csak semmi pánik című Bujtor István-filmben? Reviczky a filmben egy matrózt játszott, s mint kiderült, a sztori tűpontos.

„Tudni kell, egy híres magyar színésznőtől vettem egy Mercedest 1979-ben, két évvel korábban. Ötvenezer forintot adtam érte, ami sok pénz volt akkoriban. Csak azt nem mondta az eladáskor, hogy a kocsi 90 és 115 km/h között olyan éktelen hangot ad, mint egy kávédaráló, meg az is kiderült, hogy a karosszéria fenéklemeze szét volt rohadva.”

Amikor tehát a forgatókönyvben azt olvasta, hogy kell egy nyugati autó, amit aztán felrobbantanak, egyből megkereste Bujtor Istvánt, mi lenne, ha az ő, szinte használhatatlan Mercedese lenne az alany.

„Pista belement, a kocsit kibérelte tőlem a stáb 30 ezer forintért, de még előtte kiszedettem belőle a motort, mert az frissen volt generálva. A motort végül eladtam 11 ezer forintért, így végül csak 9 ezret buktam.”

Szinkronhangként is kedveljük,

számtalan világsztárnak adta már oda a hangját.

Például Jack Nicholsonnak és Robert de Nirónak. Felvetjük, mi a véleménye róluk?

Szerinte Jack Nicholson egy vérbeli színész, aki minden percben szárnyal. A Lesz ez még így se! forgatásán például nagyon elengedte a kezét a rendező, ő pedig lubickolt minden pillanatban. Aztán nyolc hónapig kellett vágni a filmet, annyira szabadon engedték. Robert de Niro szerinte egészen más karakter.

„Egyszer azt mondta róla Andy Vajna, hogy ha Los Angelesben sétál az utcán, fel sem ismerik, annyira hétköznapi tud lenni. A filmvásznon viszont óriási, igazi kaméleon. Sokat szinkronizálom, így tudom, minden szerepében más és más a hangja, attól függ, milyen figurát játszik. Már megszoktam azt is, hogy vele együtt változik az én hangom is” – vallja Reviczky Gábor.   

Felvetjük azt is, volt e olyan film a pályája során, amelyben örömmel részt vett volna, ám nem kapott felkérést. Reviczky Gábor némi szomorúsággal a hangjában meséli, hogy az 1989-ben bemutatott Eldoradó című filmben örömmel játszott volna, de sajnos a rendező Bereményi Géza nem gondolt rá; mint ahogy annak is örült volna, ha Szabó István valamelyik alkotásában szerepet kap.

„Szegény Andorai Peti temetése után beszélgettünk Szabó Pistával, ott derült ki számomra az is, hogy földik vagyunk, ő is élt egy ideig Tatabányán.”

Nem kevesebb, mint 24 esztendeje játszik a Dzsungel könyvében, Baluként 1292 előadáson volt túl. Mosolyogva meséli, hogy a bemutató után

éveken át az első felvonás végén neki kellett vigasztalnia a gyerekeket.

A történet szerint Balu ugyebár meghal, amit a picik nehezen vettek tudomásul. Olyannyira, hogy sok kicsit a szülők az öltözőig vittek, látni akarták, hogy Balu továbbra is él. Reviczky Gábor egy idő után már le sem vettem a jelmezt, tudta, hamarosan síró kisgyerekkel kopogtatnak az öltözőajtón.

„Megesett, hogy hat kisgyereket nyugtatgattam egyszerre” – mondja nevetve, majd elindul kávét főzni. Jöhet a hatodik.

És még dél sincs.

Nyitókép: magyarmezogazdasag.hu

***

 

A Mandiner elkezdte Karantén-interjúk sorozatát, amiben ismert személyiségeket kérdezünk a megváltozott életünkkel kapcsolatos gondolataikról, saját tapasztalataikról. 

Az eddigi interjúink (többek között Jelenits Istvánnal, Zacher Gáborral, Varga Liviusszal, Rókusfalvy Pállal, Kovács Ákossal, Borbás Marcsival, Győrfi Pállal, Lackfi Jánossal, Gerendai Károllyal, Bagdy Emőkével és Lovasi Andrással) itt érhetők el.

Összesen 52 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Visszamenőleg beleolvasgattam a hozzaszolasaidba. A stílusért X.

Teljesen ismeretlenül nekem Reviczky egy csodálatos ember, jó, h. vannak ilyen honfitársaink! Az erdő, természet szeretet, a hűséges emlékezés Tatabányára, Ráckeve a ráadás.

Nagyon szeretem a "Lesz ez még így sem"-et, többször láttam, mindig élveztem, nem is tudtam, h. Reviczky társalkotó benne, de ez nyilván hozzájárult a varázshoz.

Érdekes ilyenkor már nem szoktak válaszolni, meg okoskodni.

Az előző válasz nem neked ment, illetve igen! Annyiban, hogy ilyenkor nem szoktatok válaszolni, amikor az Apró villa titkait emlegetik!

Aztán ki a francot érdekel, hogy te kit utálsz? Ha tükörbe néznél, csak egyszer őszintén, rögtön találnál egy új alanyt, légy nyugodt!

Az lehet, hogy az volt a leghosszabb taps, de Pesti Színházban, Moliere: Képzelt beteg Arganját olyan nagyszerűen játszotta, hogy le sem akartuk engedni a színpadról.
A Nemzeti kincsünk az erdő c. sorozatból is jó pár részt láttam dicséret az alkotóknak, dicséret Reviczky Gábornak.


Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés